Hétfőn (02.26.) a teljes létszámú magyar csoport közösen ellátogatott a moszkvai Magyar Kulturális Központba. Azt nem tudtuk, hogy pontosan mire megyünk, csak vmi svédasztalos állófogadásról szólt a fáma. (: Én nem nagyon bíztam ebben, ezért a többiekkel ellentétben nem korgó gyomorral indultam el.
Az út elég hosszú volt, kétszer is át kellett szállnunk, és a körgyűrűnél várakozni, de a tömeg folyamatosan és türelmesen haladt, így ez elviselhető volt. A kék vonalon lévő Arbatszkaja megállónál szálltunk le, onnan már gyalog mentünk. Útközben a Legfelső Bíróság épületét is láttam. (:
A Bunker Design kiállítás megnyitóján vettünk részt, és betekintést nyertünk Palotai Gábor Odüsszeia c. tipografikus regényébe (fekete alapon különböző vastagságú fehér vonalak és pontok). Kortárs művészet… hmmm…
Majd egy kis forralt borozás és egy orosz úrral folytatott rövid eszmecsere után beültem az est utolsó programjára, a koncertre. A szerzőn már az első percben is látszott, hogy elvont alak, de Bartók Béla és a Moszkvai Konzervatórium neve hallatán bíztam benne, hogy jó zenei élményben lesz részem. Az első szám, amit zongorán és hegedűn adtak elő tényleg jó volt, határozottan Bartók stílusára emlékeztetett. Őket egy vonósnégyes követte, akik a besötétített teremben, erdőben dúló vihart adhattak elő, időnként tapsoltak, kiabáltak és zümmögtek is, de utólag felértékelődött ez a szám, miután a harmadikat is meghallgattam… Még mindig sötétben két lány gyertyás előadását figyelhettük, amivel egy időben a művészúr palackbontást, ivást imitáló hangját, sivítását, állati hangjait és nyögését kellett hallgatnunk (részlet: „Lábhoz, lábhoz, cicc-cicc, vííí…” és mindez nagyon gyorsan és ütemesen – a szerző amúgy orosz, csak én értettem ki a Lábhoz szót), amit csak ritkán szakított hang a harsona, a hegedű hangja és az üstdobjáték. A végén azért megtapsoltuk, bár ez lehet, csak a befejezés miatti öröm jele volt. ((:
Az út elég hosszú volt, kétszer is át kellett szállnunk, és a körgyűrűnél várakozni, de a tömeg folyamatosan és türelmesen haladt, így ez elviselhető volt. A kék vonalon lévő Arbatszkaja megállónál szálltunk le, onnan már gyalog mentünk. Útközben a Legfelső Bíróság épületét is láttam. (:
A Bunker Design kiállítás megnyitóján vettünk részt, és betekintést nyertünk Palotai Gábor Odüsszeia c. tipografikus regényébe (fekete alapon különböző vastagságú fehér vonalak és pontok). Kortárs művészet… hmmm…
Majd egy kis forralt borozás és egy orosz úrral folytatott rövid eszmecsere után beültem az est utolsó programjára, a koncertre. A szerzőn már az első percben is látszott, hogy elvont alak, de Bartók Béla és a Moszkvai Konzervatórium neve hallatán bíztam benne, hogy jó zenei élményben lesz részem. Az első szám, amit zongorán és hegedűn adtak elő tényleg jó volt, határozottan Bartók stílusára emlékeztetett. Őket egy vonósnégyes követte, akik a besötétített teremben, erdőben dúló vihart adhattak elő, időnként tapsoltak, kiabáltak és zümmögtek is, de utólag felértékelődött ez a szám, miután a harmadikat is meghallgattam… Még mindig sötétben két lány gyertyás előadását figyelhettük, amivel egy időben a művészúr palackbontást, ivást imitáló hangját, sivítását, állati hangjait és nyögését kellett hallgatnunk (részlet: „Lábhoz, lábhoz, cicc-cicc, vííí…” és mindez nagyon gyorsan és ütemesen – a szerző amúgy orosz, csak én értettem ki a Lábhoz szót), amit csak ritkán szakított hang a harsona, a hegedű hangja és az üstdobjáték. A végén azért megtapsoltuk, bár ez lehet, csak a befejezés miatti öröm jele volt. ((:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése