Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien olvassátok a blogom, sokat jelent, hogy kapom ezeket a visszajelzéseket. (: Kicsit meglep, hogy mindenkinek az jön le, hogy mennyire jó itt nekem, mivel én sokszor nem így érzem… Ahogy Michelle Branch is énekli: „So lonely inside, so busy out there…” [Annyira magányos belül, annyira elfoglalt kívülről].
Nagyon hosszúnak érzem ezt a három hónapot (amiből két hét már el is telt (: ), de tudom, hogyha már rászántam magam, hogy ennyire messze elutazok, akkor legalább ilyen időtartamra éri meg kijönni. Minden azon múlik, hogy mennyire tudom ezt az időt kihasználni, ezért igyekszem heti 3-4 alkalommal kimozdulni, megnézni vmi nevezetességet (mert bőven van mit), megismerni vmennyire a várost, és nagyon-nagyon(!) sokat tanulni, a nyelvet első sorban, és az ország történelmét, kultúráját, szerepét a világgazdaságban. (:
Igazság szt. kicsit „antiszoc” lettem, a többiekkel ellentétben nagyon ritkán járok le a bárba. Ennek az az oka, hogy egyrészt nem tetszik, másrészt nem akarok ottani fogyasztásra költeni, harmadrészt pedig semmi kedvem ülni a tömény cigifüstben… Talán nem fordítok elég energiát az ismerkedésre, de nem tartom fontosnak, hogy sok barátot szerezzek itt, akiket aztán valószínűleg soha nem látok viszont, csak annál nehezebb lenne a búcsúzás.
Amikor otthon voltam, azt gondoltam, milyen jó, hogy eljöhetek; most meg már bánom, hogy nem otthon vagyok. ): Hisz mindenki ott van, akiket szeretek: a családom, a bátyám, a barátaim, a kutyám… Magyarországon meg van mindenem, a szerelmet meg nem itt akarom keresni, meg amúgy is, a médiasztárokat leszámítva egy metrószerelvényre jut egy jó pasi, és az is általában nem abban a vagonban van, amelyikben én. ((:
Végül megint egy dalrészlet, ezúttal Ákostól: „Csak kérdezed magad, hogy mire vagy jó?”. Úgy gondolom, ezért vagyok itt, hogy ezt megtudjam…
Nagyon hosszúnak érzem ezt a három hónapot (amiből két hét már el is telt (: ), de tudom, hogyha már rászántam magam, hogy ennyire messze elutazok, akkor legalább ilyen időtartamra éri meg kijönni. Minden azon múlik, hogy mennyire tudom ezt az időt kihasználni, ezért igyekszem heti 3-4 alkalommal kimozdulni, megnézni vmi nevezetességet (mert bőven van mit), megismerni vmennyire a várost, és nagyon-nagyon(!) sokat tanulni, a nyelvet első sorban, és az ország történelmét, kultúráját, szerepét a világgazdaságban. (:
Igazság szt. kicsit „antiszoc” lettem, a többiekkel ellentétben nagyon ritkán járok le a bárba. Ennek az az oka, hogy egyrészt nem tetszik, másrészt nem akarok ottani fogyasztásra költeni, harmadrészt pedig semmi kedvem ülni a tömény cigifüstben… Talán nem fordítok elég energiát az ismerkedésre, de nem tartom fontosnak, hogy sok barátot szerezzek itt, akiket aztán valószínűleg soha nem látok viszont, csak annál nehezebb lenne a búcsúzás.
Amikor otthon voltam, azt gondoltam, milyen jó, hogy eljöhetek; most meg már bánom, hogy nem otthon vagyok. ): Hisz mindenki ott van, akiket szeretek: a családom, a bátyám, a barátaim, a kutyám… Magyarországon meg van mindenem, a szerelmet meg nem itt akarom keresni, meg amúgy is, a médiasztárokat leszámítva egy metrószerelvényre jut egy jó pasi, és az is általában nem abban a vagonban van, amelyikben én. ((:
Végül megint egy dalrészlet, ezúttal Ákostól: „Csak kérdezed magad, hogy mire vagy jó?”. Úgy gondolom, ezért vagyok itt, hogy ezt megtudjam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése