Anya látogatása IV. (Esbjerg)

Máj. 3. (csütörtök)

Ezen a napon a helyi önkormányzattól kapott csomagban talált ajándékjegyeket igyekezünk felhasználni, ezért aktív múzeumlátogató útra megyünk. Először is az Esbjergi Művészeti Múzeumot látogatjuk meg, ahol a kasszánál restelkedik az idős hölgy, hogy milyen kár, hogy csak az állandó kiállítást tudjuk megnézni, jelenleg nincs tematikus tárlat. Ez egy olyan hely, amit nem látogatnál meg valószínűleg, hogy előre tudnád, hogy milyen, de én úgy vélem, hogy az ember legyen nyitott és érdeklődő, elvégre izgalmas dolgokat tartogathat az ismeretlen. Ezek a kortárs alkotások nekünk főleg csúnyák és értelmetlenek, sajnos kevés olyan van köztük, aminek üzenete lenne a számunkra. Ellentétben mondjuk a Figueres-ben látott Salvador Dalí múzeummal, ami rendkívül érdekes és szórakoztató.

A város főterén haladunk át és az ezúttal nyüzsgő sétálóutcán, hamar meg is érkezünk az Esbjergi Helytörténeti Múzeumba. A kiállítás első szakasza a korai évszázadokra nyúlik vissza, a terület földrajzi jellegének, flórájának, faunájának kialakulásához, a régió benépesedéséhez, majd a viking kori emlékeket mutatják be és egy korhű házat az állattartó résszel együtt. Ezt követi egy szekció, amely a borostyánról szól, hiszen az Északi-tenger sok borostyánkövet sodor a partra. Természeten leírják a kő kialakulását, régészeti szerepét, megmunkálását, több emléktárgy is bemutatásra kerül a különböző korokból.

Én a legérdekesebbnek a borostyán legendát találtam, amit az alábbi oldalon is megtaláltam, és pontosan egybecseng azzal, amit a múzeumban is írtak. (http://www.agrianna.hu/borostyan_dragako)

Az ókori görögök Phaeton mítoszában hittek. E szerint egyszer Phaeton ellopta apja Napfény Szekerét és azt az égbe hajtotta. Azonban elveszítette uralmát a szekér felett, ami leesett és felégette Afrika földjét és az ott élő embereket. Ez haragra gerjesztette Zeuszt, és villáma megölte Phaetont Az ifjú teste az Eridan folyóba esett, ahol nővérei, a Heliadák találták meg. Annyira sírtak testvérük halála után, hogy a feldühödött Zeusz fává változtatta őket. Megkövült könnyeiknek tartották a borostyánt.

Utunk utolsó állomása a tengerpart felé vezetett, egész pontosan az Esbjergi Halászati Múzeumba és Akváriumba. Itt rengeteg érdekes dolgot látunk, halászati eszközöket, renovált hajókat, egy régi náci bunkert, amiből több ezer található a dán partok mentén,  főleg a homokba süllyedve. Leereszkedvén a sötét és nyirkos bunkerbe, egy kis ablakon kikukucskáló viaszbábú fejet látok meg először, és majdnem összecsinálom magam a félelemtől! :/

A lényeg pedig az akvárium, ahol csodás tengeri élőlényekben gyönyörködünk, olyan sokféle van, hogy felsorolni is hosszú lenne, nekem különösen tetszenek a tengeri csillagok, a medúzák, a kis ráják. A kinti medencében pedig a fókákat élnek, név szerint: Magnus, Leo, Nelly, Oline és Rasmine (a tábla leírása alapján). Mi csak négyet látunk úszkálni. Tudtátok, hogy a fókák hassal felfelé úsznak? Anya meg is jegyzi, hogy lomha és esetlen testalkatuk ellenére milyen könnyedén és ügyesen mozognak. Néha a kis beton szigetre is kivetik magukat, hogy szárítkozzanak. Erről megosztok néhány képet is, ezzel búcsúzom egyelőre!

Anya látogatása III. (Fanø)

Máj. 2. (szerda)

A teljes napot a kirándulás jegyében töltjük el. Délelőtt kisétálunk a közeli kikötőbe, ahonnan indul a komp a kb. 3 km távolságra lévő Fanø-szigetére. Utunk nem tart tovább negyedóránál, és máris a kis szigeten találjuk magunkat. A kikötő aprócska terén egy nagy oszlop álldogál, melynek tetején két porcelán kutya ül szimmetrikusan, és a tengert kémleli. Később sok helyen feltűnik a kutyapár, a boltok vitrinjéből és a házak ablakaiból néznek ránk. Mint később megtudom, a kutyák jelezték, hogy távol van-e a ház ura. Ha a családfő épp a tengeren volt, akár évekig is távol, akkor a kutyák a tenger felé fordultak. Amikor hazatért, akkor a ház belseje felé néztek a párkányról.

Nem rég ismertem meg Jens Bo-t, aki egy idősebb oktató az Aalborg Egyetemen és Fanø-ről származik. Őtőle tudom a kutyás történetet, mesélte, hogy az apja és a nagyapja is tengerészek voltak, az egész világot bejárták, mindketten 45-45 évet töltöttek a tengeren. A dánok nagyon büszkék viking gyökereikre, szívesen felemlegetik, és ez egyfajta magyarázatul is szolgálhat arra, ha valaki ezt a hivatást választja, vagyis tengerésznek áll.

Fanø Nordby nevű településére érkezik az ember a komppal, a város neve „északi várost” jelent, elárulom, hogy nem ez az egyetlen ilyen nevű község Dániában. Nordby utcái egy varázslatos világot tárnak elénk, a takaros kis házakat nád- és szalmafödelek fedik. Megkérdeztem Jens Bo-t, mi van akkor, ha kigyullad egy ilyen ház, azt mondta, hogy akkor már nem sokat lehet tenni, de igyekeznek az ilyen eseteket megelőzni, ezért be van tiltva a szemétégetés és a tűzijáték az ilyen helyeken.

Átsétálunk a sziget túlsó partjára, ami olyan 5 km távolságra esik, kies út mellett haladunk, majd megérkezünk a nyaralóreszortba, ami május elején meglehetően kihalt. Hosszú fehér homokfövenyt pillantunk meg, sehol egy árnyékos hely. Tény, hogy kiválóan alkalmas a kite-ozásra, de mi annyira nem találjuk érdekesnek a helyet. Hazaérve tapasztaljuk, hogy igencsak leégtünk, amit a dán tanárom, Aase azzal indokol, hogy Fanø homokos talajáról sokkal erősebben verődik vissza a napfény.

A kompra várva egy kis homokszigeten két heverésző fókát pillantunk meg, amiket Anya eleinte fatönköknek vél, de figyelmesen megnézve látszik, hogy mozgatják a fejük. A tengeri ragadozókról később bővebben is szólok.

Anya látogatása II. (Hjerting)

Ápr. 30. (hétfő)

Az Esbjerg-ben eltöltött első közös nap délelőttjén a környéken lévő szupermarketekbe megyünk el bevásárolni. Anya először próbálhatja ki az önkiszolgáló kasszázást. Ez az a rendszer, amikor egy automatához mész oda a bevásárlás után, magad húzod le a kiválasztott áruk kódját, és a gépnél is fizetsz. Én ezt sokkal jobban szeretem, mint amikor a kasszás dobálja az árukat a szalagra, nem győzöd őket elrakni, de már vedd is elő a pénztárcád, miközben mögötted kígyózik a sor. És mi van akkor, ha valami nem annyiba kerül, mint hitted? Az önkiszolgálónál még azt is tudod sztornózni.

Délután kibiciklizünk a tengerpartra, ahol a fehér férfiak szobra is található. A bicikliket ott hagyjuk, és gyalog indulunk el a part mentén. Az idővel szerencsénk van, langyos szellő fújdogál, és itt a késő délutáni órákban is magasan jár a nap. Egészen Hjerting-ig sétálunk, ahol a gazdag kis nyaralófalu pompás házait és kertjeit csodálhatjuk meg. Célunk a part menti kis kávézó, ahol isteni fagyit lehet kapni! Ezen a napon ennyi sportolunk: 20 perc biciklizés, 2X2 óra séta (oda és vissza), 20 perc biciklizés.

Máj. 1. (kedd)

Délelőtt a fürdőbe viszem el Anyát, ahol szinte mindent kipróbálunk. Először az élményfürdőbe megyünk, ahol a kanyarodó sodrást, a vízmasszázs padokat majd a "tengeri" hullámokat élvezzük. Egy kis úszás után evezünk, majd a gőzszaunába megyünk és végül a jaccuzi-ba is beülünk.

Ebéd után kicsit pihenünk, majd kitekerünk az egyetemhez, ahol az énekkaron nem tudunk részt venni, mivel azt hittem, hogy egy órával később kezdődik. Viszont ha már ott vagyunk, akkor az infóteremben megvesszük és kinyomtatjuk a vonatjegyeket és becsekkolunk Anyának a visszaútra.

Az iskolától nem messze található a nagy városi park és a szarvas-park. Egy nagy lekerített erdőben élnek a szarvasok és egy nagyobb rét is az ő rendelkezésükre áll. A barangolás közben megpillantjuk a csordát, amely nyugodtan hever a kerítések közti kis úton. Sajnos, megriadnak és nem engednek minket magukhoz közel, pedig vittünk nekik száraz spagettit, ami kedvelt csemegéjük. Egy darabig űzzük őket, de makacsul továbbvonulnak. Mint később Basia-tól megtudom, reggel érdemes kimenni őket etetni, akkor még annyira éhesek, hogy megrohamozzák a látogatókat, de délutánra már igencsak belaknak az elkapatott szarvasok.

Anya látogatása I. (Hamburg)

Most egy kicsit rendhagyó írás kerül be a blogba, mert ezúttal a terjedelemre való tekintettel kulcsszavakban írom le a hét eseményeit, egészen pontosan Anya látogatását.

Ápr. 28. (szombat)

Hajnali kelés, több óra vonatozás, majd érkezés a lübeck-i reptérre kora délután. Shuttle busszal be Hamburg központjába, ahol keressük a helyet, ahol Hamburg kártyát lehet vásárolni. „Nem érdemes tavalyi katalógusból tájékozódni, mert sem az ár, sem az időkeret nem aktuális.” Azért beruházunk egy csoportos jegyre másnapra. A poggyászmegőrző drága és macerás megoldásnak tűnik, így a kis utazótáskával és hátizsákkal nekivágunk az egyik legforgalmasabb utcának, ami idegölő. Ekkor úgy határozunk, hogy kimegyünk a kertvárosba, ahol a házigazdánk lakik. A központi állomáson még egy kis bénázás a jegyvásárló automatánál, ahol egy srác odajön kéregetni. A nyugalom akkor köszönt be, amikor megérkezünk a szállásra. A környéken felfedező útra indulunk, csodáljuk a meseszép kerteket, ízléses házakat, barangolunk a kis csalitos és teniszpályák között. Este házigazdáink és a 14 éves macska, Pine társaságában (aki az asztalon fekszik) palancsintázunk.

Ápr. 29. (vasárnap)

Idilli csöndre, madárcsicsergésre, a konyhából felszűrődő barokk zene dallamaira ébredünk, az ablak egy rétre néz, ahol egy nyúl szökdécsel át. Reggeli az udvaron, gyümölcssaláta yoghurttal leöntve, eperrel és gránátalma magokkal megszórva, pirítós házi dzsemmel és tea. Irány a belváros, Landsbrücken állomás. Sétálunk az Elba parton, a szomszédos úton maraton futók csoportja szalad. Megnézünk a modern kerületet, Hafen City-t, majd felszállunk az Olympia sétahajóra, ahonnan a kikötőt, a teherszállító hajókat, a konténeremelő hidakat vizsgáljuk. Hideg szél süvít a hajó fedélzetén. Metrómegállót keresünk, egy olyan úton haladunk, ahol egymást érik a sztriptíz bárok, szexshop-ok, körülöttünk maraton futók, bevándorlók, punk-ok. Megkeressük a parkot, curry wurst-ot eszünk sültkrumplival és Holstent iszunk. Visszamegyünk a kertvárosba a csomagokért, majd irány Hamburg Altona pályaudvar, ahonnan 5 óra vonatozás után megérkezünk Esbjergbe.