2008. június 23., hétfő

Magányos sziget

Ma kimentem néhány órára a Margitszigetre, részben azért, hogy meneküljek a hőség, a tömeg és a főváros fülledtsége elől, részben pedig a szomszédi iszonytól… Kicsit ki kellett engednem a feszültséget.

Megkerestem azt a padot, amin Oskarral üldögéltünk, akkor esett az eső, de a fa sűrű lombja felfogta a tavaszi eső hűs csöppjeit… Most ragyogott a nap, és egyedül voltam, amire már szükségem volt, átgondolni az elkövetkező hetek forgatókönyvét.

A munkára gondoltam, és arra, milyen utat járjak, alaposan figyelembe vettem a sors iránymutatásait is… Elolvastam egy cikket a Nők Lapja Évszakok őszi számából, most került a kezembe, aktualitását mindig az olvasó gondolatai jelentik, nem a kiadás ideje. (:

Közben kiderült, hogy az egyik multi nem vett fel, ami nem csoda, hisz meglebegtettem, hogy az elkövetkező időszakban ki akarok menni külföldre, rövidebb időre. Pár órára rá már egy állásinterjút beszéltem le, így megy ez… fel vannak pörögve az események.

A karriertervezésen kívül más gondolatok is kavarogtak a fejemben… a napokban megfogalmazott ötös fontossági lista.

1. Gyerek – úgy érzem, ha nem lenne gyerekem, akkor életem fő értelme nem valósulna meg!

2. Társ – lehet egy családtag, barát, kedvenc, de alapvetően egy erős férfira gondolok, még mindig keresem őt… vajon mikor találunk rá egymásra?

3. Megbecsülés – emberként, anyaként, családtagként, barátként, munkatársként, minden értelemben véve, mindig erre törekszek!

4. Zene – ez már adott, és nem veheti el tőlem senki azt a több ezer dallamot, amit a lelkemben szólaltatok meg! (:

5. Víz – mint élettér, ahol úszhatok; ami felfrissít és megtisztít, és ami oltja a szomjam.

Ezeken törtem a fejem, javasolom Nektek is, hogy időnként szánjatok időt magatokra, rendezni kicsit az értékeket, utat keresni.