„Lánykérés” (:

Vasárnap reggelre (05.20.) már összekészítettük a csomagjainkat, és végleg elhagytuk kényelmes szállodánkat. A városházára vittek minket, ahol a helyi képviselőtestület néhány tagja fogadott minket, majd a sor került a városaink közti együttműködés megvitatására. Az ukránok arról érdeklődtek, hogy Makón hogyan oszlik meg a hatalom, milyen irányító szervek vannak, milyen feladatok valósulnak meg helyi, megyei és állami szinten. Ennek kapcsán kitértünk arra, hogy Makó a közelében fekvő 16 kistelepüléssel együtt egy közigazgatási egységet képez, ún. kistérséget. [6. számú feladat: tolmácsolás a közigazgatásról].

Arra is kíváncsiak voltak, hogy vöröshagymánknak mi a jelentősége, ez csak tradíció, vagy több annál? Ekkor pedig arról volt szó, hogy a makói hagymánk kétnyári: az első év után az apróhagymát hőkezelik, így a második évben termelt hagyma szárazanyag tartalma jóval magasabb, víz helyett több aromát tartalmaz. A makói hagyma már védjegynek számít, de szükség is van védelmére a többi konkurens áruval szemben. [7. számú feladat: tolmácsolás mezőgazdasági témáról]

A találkozó végül eredményesen zárult, az ukrán és magyar nyelven írott, teljesen korrekt együttműködési megállapodást aláírták a felek. Ebben még csak a fő irányvonalakat határozták meg, semmi konkrét nem volt benne, a részleteket a következő találkozó során dolgozzák ki. Majd átadtuk és átvettük az ajándékcsomagokat. (: Az ukránok Makó névvel gravírozott névjegytárcát, tollat, öngyújtót és kulcstartót kaptak, valamint naptárt és a városunkról szóló tájékoztatókat; mi pedig egy nagyon szép kiadványt Voznesenks-ről és két üveg italt: a vodkát egy porcelán kozák rejti magában, a Greenwich konyakot pedig díszcsomagolás. (:

A reptérre ismét Misa vitt minket, és ez alkalommal felesége, Lia is velünk tartott. Kiderült, hogy Misa Grúziában ügyvéd volt. A háború kitörésekor hagyták el hazájukat, itt telepedtek le, és nevelik két kisfiuk. Misa az üzleti életbe vetette bele magát, nagybani zöldség- és gyümölcstermesztő, 28 hűtő-konténere van! Jó viszonyban van a polgármesterrel, ezért vállalta el, hogy elvisz minket saját kocsiján, elmondta, hogy akárkit nem vinne el, csak ilyen fontos és kedves embereket, amilyenek mi is vagyunk. (: Engem igazából nem akartak hazaengedni, már elkezdték tervezgetni az esküvőm, és hogy milyen jó ukrán férjet találnak nekem! Végül „beletörődtek”, hogy haza kell mennem a szüleimhez, de szeretettel várnak nyáron Grúziában, ahova mindig haza mennek a gyerekek nyári szünetében. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még oda is eljutok… (;

Zöld Liget Fesztivál

Szombaton (05.19.) a városi programokon vettünk részt. Délelőtt megmutatták a helyi vásárt, ahol a voznsenski gyárak termékeit lehetett megvásárolni: a már említett italokat, kolbász- és tejtermékeket, bőrárukat. Azután elvittek minket a múzeumba, ami a város híres szülöttje, a rajz- és festőművész: Kibrik után kapta a nevét. [3. számú feladat: tárlatvezetés fordítása]

Azután a helyi ruházati vállalat, a Viktória modelljeit nézhettük meg, amit odavalósi, fiatal lányok mutattak be. Az ebéd a Nyírfa étterem alsó termében volt. A finom ebéd után visszavittek minket a szállodába, és kaptunk pár óra pihenőt, ami mindenkinek nagyon jól esett a tartalmas, de egyben fárasztó programok után.

Elérkeztünk az ünnepségsorozat záró számához, a koncertgálához, amit a 3 és fél ezer főt befogadó szabadtéri stadionban tartottak. A műsort Voznesensk saját dalával nyitották meg, amire vagy 100 gyerkőc beszaladt a stadion gyepjére. Tarka ruhákban, kendőkkel, masnikkal a hajukban és a kedvenc plüssállataikkal a kezükben (láttam pár lapátfülű Csiburáskát is (: ) egyszerű, de igen bájos koreográfiát mutattak be. (: Majd jöttek a majorettek dobokkal, fiatal fiúk zöld zászlókkal, diákok más csoportja, akik nemzeti színű – sárga és kék – szalagokkal táncoltak, és nemzeti viseletben, virágkoszorúkkal a fejükön a néptáncosok is megjelentek. Voznesenknek nemcsak saját dala van, de még a fesztiválnak is van egy külön száma, méghozzá nem is akármilyen („Nás fesztyivál, ziljonij háj…”).

Majd következtek az ünnepi köszöntők, és végül a mienk. Előtte beszéltünk arról, hogy nagyjából miről fog szólni, de a beszéd alatt módosult a szöveg; főleg az nehezítette meg a dolgom, hogy küldöttségvezetőnk nagyon választékosan, emelkedett irodalmi stílusban fogalmazott, amit nem tudtam úgy átadni oroszul. Azért csak összejött a dolog, minden tapasztalatomat latba vetettem: helyes testtartás, amin aztán kicsit lazítanom kellett, mert eleinte remegett a térdem, na még ilyen sem volt! Azért igyekeztem a „mikrofont bekapva” hangosan és határozottan beszélni, és túlesve életem eddigi legkomolyabb szereplésén, nagyon jó visszajelzéseket kaptam. [4. számú feladat: köszöntő tolmácsolása]

A köszöntőket követően a verseny díjazottjai adták elő számaikat: énekszámokat szólóban vagy csapatban, verset szavaltak, vagy prózát, humoreszket mondtak el, de zömében táncszámokban gyönyörködhettünk, amelyek közt többféle stílus volt, pl. standard táncok, hastánc, néptánc és még csárdás is! Ezt a mi tiszteletünkre tanulták meg a táncosok, és valóban nagyon ügyesek voltak. A záró számot a már ismert fiatal énekesnő, Okszana Kalincsuk adta elő. Ezalatt az összes szereplő visszament a színpadra. A gyerekek faágakkal a kezükben táncoltak a fesztivál számára, aminek legvégén még tűzijáték is volt!

Az utolsó estén svédasztalos fogadáson vettünk részt, ahol megint ínycsiklandó ételek közül válogathattunk. Egy szintetizátoros és egy énekesnő gondoskodott a jó hangulatról. A tánc mellett most alkalmunk nyílt beszélgetni más helyi képviselőkkel is. A testület egyik hölgytagja házi orvos, aki odajött hozzánk, és a mi házi orvosi rendszerünk sajátosságairól érdeklődött. [5. számú feladat: tolmácsolás az egészügyről]

Kirándulás Odesszában

A pénteki napra (05.18.) odesszai kirándulást szerveztek a delegációk részére. A másfél milliós nagyváros múltjában sok minden történt. A korábban itt álló erődöt a török-orosz háború idején lerombolták. Miután a XVIII. század végén felszabadultak a török elnyomás alól, a helyiek újjáépítették az erődöt, és II. Katalin cárnő jóváhagyásával komoly építkezésbe kezdtek ezen a területen. A korábbi elnevezés helyett egy méltóbbat szerettek volna választani, így végül a korábban ezen a vidéken élt Odessz görög kolónia után választották nevét, méghozzá nőnemben! (: A későbbi régészeti kutatások során kiderült, hogy itt nem éltek görögök, ez a kolónia a bolgár város, Várna környékén telepedett le, de az Odessza elnevezés megmaradt.

A város kikötőjéből indultunk el, amelynek egyik oldalára teher-, másik oldalára pedig személyszállító hajók futnak be. A kikötőben található a többemeletes Odessza hotel épülete és a Morszkij vokzal [tengeri állomás] központ, melyeknek közös háromszintes parkolója van a föld alatt. A kikötőben látható egy kis templom is, ahol a kihajózás előtt a kapitány és teljes legénysége imádkozik a biztonságos útért és hazaérkezésért. A tengerészt aggodalommal hazaváró feleséget és gyereket ábrázolja a kikötő egy szobra, akik a tenger partjáról néznek a távolba, és integetnek. Mellette a rádióból egy ismert ukrán dalszerző és énekes száma hallatszik, amely arról szól, hogy akár a világ végére vetődik is el az ember, az otthona, Odessza mindig ölelő karokkal várja. Ezt jelképezi a burokba zárt magzat szobra is: a város, mint egy gondoskodó anya fogadja az érkezőket.

A kikötőből csodálatos kilátás nyílik a híres-nevezetes Patyomkin lépcsősorra, ahol az ismert filmjelenetet készítették, amikor a babakocsit legurítják. (A bátyám itthon meg is kérdezte, hogy mi lett a babával? Nagyon vicces… Mellesleg Odesszában található az Ukrajna filmstúdió, ahol több mint 50 filmet forgattak le.) A lépcső korábban 200 fokból állt, de a lenti út kibővítése után 182-re csökkent a fokok száma. A lépcső érdekessége, hogy teraszos szerkezetű, tehát szakaszonként kis térrel törik meg a lépcsők sorát, fentről nézve maguk a fokok nem láthatók, csak a teraszok! Viszont lentről csak a fokokat látja az ember. Cseles. (;

Természetesen a Fekete-tenger partjára is elsétáltunk, de a vízbe csak térdig mentünk bele, mert még nagyon hideg a fürdőzésre, brrr. (: A kikötőbe vezető utat Görög fasornak nevezik, mert pálmákat itt ültettek el, és több olyan étterem, kávézó van, ami a mediterrán hangulatot idézi. Érdekesség, hogy minden utcának megvan a maga fája, ami lehet fehér akác, platán vagy éppen gesztenye is. A város híres utcái: az első kormányzóról, Richelieu-ről elnevezett út, a Puskin utca és a Francia Bulvár.

A város alatt egy kb. 3000 km hosszú (Odessza-Szentpétervár közti távolság oda-vissza) katakombarendszer húzódik, amit az ásványi anyag kitermelés során építettek ki, és helyenként több szintes. Szóval ennyit az idegenvezetésről, ahol szintén sikerült helyt állnom. (: [2. számú feladat: idegenvezetés fordítása]

Estére értünk vissza Voznesenksbe, ahol csak annyit időt kaptunk, hogy átöltözzünk, és már vittek is minket a közeli tó partjára. Ez egy bányató, ami a homokkitermelés során képződött, és a Zöld Liget italgyár tulajdonosáé. A gyárban elsősorban desszertborokat készítenek (tízféle van, többek közt: Cabernet, Izabella, Rubin) és a Greenwich konyakot.

A tó partján üldögélve fogyaszthattuk el a kistermetű homárokat. Ez volt az első alkalom, hogy én magam bontottam szét rákot! Finom a húsa, csak igen kevés… Hát jól lakni nem is lehet vele, ez csemege! Már épp megörültem, hogy aznap este nem tömnek minket teli, de aztán betessékelték a csapatot egy faházba, ahol megint terülj-terülj asztalkám fogadott minket! Sült hal, oldalas, zöldségleves hagymaszósszal, fehér és barna kenyérszeletek, szalonna, szalámi, sajt, zöldségek és gyümölcsök. Végül pedig saslikot is sütöttek, de abból már egy falatot sem ettem…

A bőséges vacsora és a tósztok után kimentünk a friss levegőre, ahol a helyi képviselőtestület tagjai énektehetségükkel szórakoztattak minket. Volt egy dobos és egy harmonikás is; oldott hangulatban telt az este, a végén megint táncra perdült a társaság. (;

Ettél, ittál, jót mulattál!

A MALÉV és az Aerosvit közös járatával indultunk el május 17-én, csütörtökön 13 óra körül. A repülőút során minden a legnagyobb rendben zajlott, az út kb. 80 perces volt. A odesszai reptéren két férfi fogadott minket, és egy új típusú UAZ-zal vittek el minket Voznsenskig. Az út több mint kétórás volt, és különösen fárasztó a hőség és a rossz utak miatt. Alkalmi sofőrünk, a grúz Misa azonban lendületes vezetőnek bizonyult, kikerülte a nagyon rossz állapotban lévő útszakaszokat, ha kellett még a földútra is letért, ha az jobbnak bizonyult, mint a betonút ((:, arról már nem is beszélve, hogy egyszer meg is állt, hogy a kis süni [oroszul: jozsik (: ] át tudjon cammogni az út túloldalára. (:

Először a szállásunkra vittek el minket, az ötcsillagos Toscana szállodába. Mindannyiunkat külön szobában helyeztek el, Hédi egy egész lakosztályt kapott, hálószobával, nappalival, konyhával. Én egy kis szobát kaptam, de nekem tökéletesen megfelelt, nem is szerettem volna ennél nagyobbat. (: Amúgy sem töltöttünk sok időt a szállóba, csak napi 7-8 órát, amit szinte végig is aludtunk. Most is csak annyit időt kaptunk, hogy letegyük a holmink, gyorsan lemossuk magunkról „az út porát” és átöltözzünk.

A Nyírfa étterembe 19 óra körül értünk, ahol már régóta vártak minket a többiek. Pontosabban a város vezetősége, élén Jurij Ivanovics Gerzsov polgármesterrel, a radomskói polgármesterasszony és kísérői, a dél-afrikai testvérváros polgármestere és delegációjuk többi tagja, továbbá a helyi verseny zsűrije. A csodálatosan megterített asztal főjén az ukrán polgármester és első helyettese, Vaszilij Mihajlovics Fjodorov foglalt helyet, jobb oldalt a lengyel polgármesterasszony, bal oldalt Siket István, mellette pedig én kaptam helyet.

Mind az oroszoknál, mind az ukránoknál nagy hagyománya van a pohárköszöntőknek. Először is az összejövetel örömére ittunk, majd a barátságra és a reményteljes együttműködésre városaink között. Az ukránok ivás előtti ceremóniájához hozzátartozik a „Bugyma hej, bugyma hej, bugyma hej, hej, hej!” felkiáltás, a profibbak pedig a kupica vodkát, ill. konyakot a vízszintesen tartott kézfejükről isszák meg, és utána a levegőbe feldobva elegánsan elkapják a poharat, amit hamar újra töltenek. A 3., 7. és 18. tósztot a férfiak mindig a nők egészségére isszák, méghozzá az asztaltól felállva! ((: Aztán elérkeztünk a delegációk pohárköszöntőihez, de elég jól megbirkóztunk ezzel a feladattal. (: [1. számú feladat: pohárköszöntő tolmácsolása]

A vendéglátás pazar volt! Az asztal finomságoktól roskadozott, hogy csak párat említsek: „részeges medve” – sertésoldalas meggyből és egyéb erdei gyümölcsökből készült dzsemmel leöntve, főtt hal újhagymával, pirítós vörös ikrával, kis tányérokon paradicsom, uborkaszeletek, újhagyma, pástétomos uborka, sajtkrémmel töltött paradicsom, gyümölcsök: vékonyra szelt narancs, citrom, banán, egész ananász felcikkezve, desszertnek pedig eperkehely tejszínes öntettel. És természetesen az ásványvíz és gyümölcslé mellett a szeszes italok: a jó kis ukrán vodka, a voznesenski konyak: a Greenwich és a helyi desszertborok.

Az étkezés után következett a közös „mulatozás”, ahol az ukrán dalokat követően egy csárdást is szerettek volna betenni a mi örömünkre, így a DJ mellé szegődtem, és fülhallgatóval a fejemen jóformán végighallgattam a teljes Brahms CD-t, mire megleltem az 5. magyar táncot. (: Helyi idő szerint (+1 óra hozzánk képest) 23 óra felé visszavittek minket a szállodába.

Új kihívás: Ukrajna, Voznesenks

Sokan kérdezik, milyen előnyt jelenthet az orosz nyelvtudás napjainkban, lesz-e erre igény, biztosíthat-e munkalehetőséget. Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy nagyon jó választás volt az orosz, mivel jelenleg Magyarországon kevesen beszélik ezt a nyelvet, pláne a fiatalok körében. Viszont a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok várhatóan felerősödnek a keleti országokkal, így szükség lesz olyanokra, akik jól beszélnek ezen a nyelven.

Oroszországból hazatérve teli vagyok tervekkel és lelkesedéssel, hogy olyan munkát keressek, ahol tudom hasznosítani az angol és orosz nyelvtudásom. Még nem is kellett keresnem, amikor máris, hogy úgy mondjam, az ölembe pottyant egy nagyszerű lehetőség!

Otthonomnak, Makónak 12 testvérvárosa van, köztük a lengyelországi Radomsko, ahol 2003-ban volt szerencsém néhány napot eltölteni. Radomskónak van egy ukrán testvérvárosa, Voznesensk, akiknek ajánlották, hogy vegyék fel a kapcsolatot a mi városunkkal is. Erre sor is került írásban, és bár a városok vezetői találkoztak Radomskóban, több meghívás ellenére, még sem az ukrán, sem a magyar fél nem járt Makón, ill. Voznesenksben, egészen mostanáig!

Voznesenks Ukrajna déli részén, Mikolajovszkij megyében található, kb. 200 km-re Odesszától. A hivatalosan 38 ezer lakosú város jelentős ipari, történelmi és kulturális központnak számít a térségben. Idén ünnepelte alapításának 212. évfordulóját, melyet minden évben megünnepelnek egy háromnapos rendezvénysorozat keretében. A programok közt kiemelt szerepe van a Zöld Liget elnevezésű művészeti fesztiválnak. A versenyen gyerekek, fiatalok bizonyíthatják tehetségüket; első sorban voznesenski iskolások, de Ukrajna más részeiről is lehet nevezni.

Ez alkalomból hívtak meg Makóról egy háromfős delegációt, melyet a képviselőtestület tagjai alkottak: Orosné Spák Hedvig, Dr. Siket István és Lengyel István. A ukrán fél szeretett volna tolmácsot is biztosítani, de nem találtak, így nagyon megörültek, hogy végül a makóiakkal együtt egy fordító is érkezik, az én szerény személyemben. (:

„Mert vándor vagy”

Elérkeztem utolsó Moszkvában írt bejegyzésemhez. Köszönöm, hogy figyelemmel követtétek itteni életemet! (: Blogom időnként útikönyvhöz volt hasonló, de úgy éreztem, hogy ezekről a nevezetes helyekről vagy „szakszerűen” írok, vagy sehogy! Nem lehet átsiklani a részletek fölött, ha a Kremlről van szó! Azért próbáltam saját véleményt, élményeket is belevinni írásaimba, csak legbelsőbb érzéseimet nem... Ezért most őszintén kitárulkozok, amire csak négyszemközti beszélgetések során, a hozzám legközelebb álló emberek körében vagyok hajlandó, de úgy gondolom, hogy aki ezeket a sorokat olvassa, annak tényleg számítok, és megérdemel ennyit.

Mint korábban írtam, azért vagyok itt, hogy ne „csak kérdezzem magam, hogy mire vagyok jó”, hanem meg is tudjam ezt. Most már tudom…

Megértettem azt, amit gyerekkorom óta próbáltak megértetni velem; a családom, a tanáraim, mégpedig azt, hogy megvan bennem mindaz, ami kell ahhoz, hogy érvényesüljek ebben a világban. A tehetség; a végtelen tudásvágy, érdeklődés a körülöttem lévő világ felé; a kitartás, szorgalom; és a munkával szembeni alázat. Rájöttem, hogy nem csak egy vagyok a sok közül, aki próbálja megtalálni és utolérni magát, én meg is valósítom önmagam! Már nem gyerek vagyok, aki csak várja, hogy megmondják neki, mit tegyen. Teli vagyok tervekkel, hogy kibontakoztassam mindazt, amit eddig megtanultam, elsajátítottam.

Istenben hiszek és magamban, és abban, hogy a Ti szeretetek az, ami mindvégig erőt adott, és ad! Az érzés, hogy büszkék vagytok rám, és szeretettel vártok haza. Az a rengeteg támogatás, amit kaptam elutazásom előtt, megmutatta, hogy fontos vagyok Nektek. Bátorító soraitok mindig erőt öntöttek belém, de néha ez nem volt elég… Olyan távol voltatok, hogy sokszor magányosnak éreztem magam, nem mindig éreztem ezt a szeretet. Erről nem elég tudni, annyira hiányzott, hogy vki megöleljen, megpusziljon, szeme pillantásából érezzem, hogy szeret.

Hál’ Istennek itt is találtam néhány igazi barátot, de már nem akarok új barátokat keresni. Nekem a haza kell, a családom, az otthoni barátaim. Azok, akikkel együtt nőttem fel, akikkel annyi mindenen keresztül mentem és azok a barátaim, akiket ugyan még csak pár éve ismerek, de annyira sokra tartok és szeretek. Szerencsésnek érzem magam, amiért egy olyan közösségbe kerültem, amilyenre mindig is vágytam. Olyan emberek közé, akik tehetségesek és nem kérkednek ezzel, hanem bebizonyítják. Akik nem csak szakmai érvényesülésre vágynak; az iskolában, a munkahelyükön, hanem a személyes kapcsolataikban is képesek kiteljesedni.

Csakis így érdemes élni, másképp nem, és minden nap tovább kell menni az úton…

,,S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet... Tovább kell menned, hiszen dolgod van... Nem tudhatod, meddig élsz, s lesz-e egyáltalán időd eljutni utad végcéljához... Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy''. (Márai Sándor)

Győzelem Napja

Május 9-e a legnagyobb állami ünnep Oroszországban, ekkor emlékeznek meg a II. világháború - vagy ahogy náluk nevezik: a Nagy Honvédő háború - végéről, ami a Szövetségesek, köztük a Szovjetunió győzelmével zárult. Ezen a napon azokra a helyekre látogattunk el, ahova a legszívesebben látogatnak el az oroszok.

Először a VVC-hez mentünk el, erről már írtam korábban. Ez az a hely, ahol a volt tagállamok kiállító pavilonjai találhatók, és egy aranyozott szökőkút, melyet a Szovjetuniós tagállamok nemzeti viseleteit bemutató női szobrok díszítenek. Érdekesség, hogy egy Finnországot képviselő lány is akad köztük, ugyanis a tervek elkészítésekor még ez az ország is ott szerepelt a jelöltek közt. Később azonban nem módosították a szökőkút terveit, így ott maradt a finn lányka is. (: Most már nem csak ez a szökőkút működik, hanem a többi kút vízsugaraiban és a napfényben megcsillanó aranyozásaiban is lehet gyönyörködni.

Azután a Vörös térhez mentünk el, ahol a főutcákat lezárták a forgalom részére. Hatalmas tömeg árasztotta el a környéket, köztük kiemelt szerepet kaptak a veteránok, egyenruháikon éremrendek, kezükben virágok, amiket a fiataloktól kaptak köszönetképpen a haza védelmezéséért. A többiek kezében orosz zászló (az én kezemben is, amit most már barátnőim aláírásai is „értékesebbé” tesznek), ruhájukon, táskájukon az ünnep jelképe: a Szent György szalag, melyen a narancssárga szín a lángot, a fekete pedig a füstöt szimbolizálja. Nekem is sikerült egyet szereznem, és el is határoztam, hogy minden május 9-én viselni fogom (természetesen nem a bal oldalon, a szívem fölé csakis magyar kokárdát tűzök ki!), így emlékezve a Győzelem Napjáról.

Vendégségben Krisztiéknél

Orosz barátnőm, Kriszti már hetekkel ezelőtt mondta, hogy szeretne meghívni hozzájuk vendégségbe, amire végül is az elutazásomat megelőző napokban (kedden, 04.08.) sikerült sort kerítenünk.
Először a Sushi Planéta nevű japán étterembe mentünk el; Oroszországban nagyon népszerű a japán konyha, a kínai nem annyira. Kriszti imádja a sushit, én még korábban nem ettem, de mondtam, hogy szívesen megkóstolom, ha ajánl vmi jó helyet. Az étterem, ahol voltunk nem nagy, de igazán hangulatos, és Kriszti szerint jól főznek, és ennek ellenére nem drága.
Szóval sushi… A rizsgöngyöleg közepén töltelék, általában vmi halféle, keleti zöldség, ill. amit én ettem, az avokádós volt. A pálcikákkal bele kell tenni a barna szósszal teli kis tálkába, és ízlés szerint lehet rá tenni gyömbérszeleteket vagy zöld mustárt, wasabit. Nem mondom, ha ez a kedvenc ételem, de azért még szeretnék másféléket is kipróbálni. (:
Utána elmentünk Krisztiékhez, volt alkalmam megismerkedni az anyukájával, aki nagyon kedves és érdeklődő volt; később pedig az apukája is megérkezett a munkából, és beköszönt. A lakásuk háromszobás, az anyukája szerint kicsi, de hármuknak elég. Szerintem nem is olyan kicsi; nagyon kényelmes, ízlésesen van berendezve; szép rend, tisztaság mindenütt. (:
Krisztivel fényképeket nézegettünk, és képzeljétek, a falra kitett néhány képet bekeretezve, és köztük van az egy közös képünk is! Milyen aranyos, hogy kitette! (: Lógtunk a neten is, megmutattam neki az iwiw-et: a családomat, a barátaimat, és azokat a magyarokat is megnéztük, akik most voltak kint Moszkvában. (Rájöttem, hogy nem is érdekel már annyira a net, korábban napi 2-3 órát eltöltöttem vele, mostanra viszont már teljesen lekattantam róla. Szóval a jövőben helyette sokkal értelmesebb dolgokkal akarom tölteni az időt, mondjuk oroszozással! hehe)
Később teáztunk, az anyukája rengeteg finomságot készített elő, sütött pirogot hússal, sajttal és almával, és megkínált orosz bon-bonnal is. (: Később amikor beszélgettünk az itteni életről, mondtam, hogy itt gyakorlatilag nem eszek tejtermékeket, húst, gyümölcsöt, zöldséget, mert minden sokkal drágább, mint nálunk, és egyszerűen nem vagyok hajlandó ennyit kiadni érte. Erre rögtön összekészített nekem egy kajacsomagot: kefírt, szirokot, pirogot, almát és banánt. Hát nem utasítottam vissza a kedvességét. (;
Nagyon jól esett érezni a „családi tűzhely melegét”, már olyan rég voltam családi körben, és ez különösen hiányzik. Nincs, aki megkérdezze, mire van szükségem, senki nem gondoskodik rólam… ): De az otthon hazavár, az otthon…

Opera: Jevgenyij Anyegin

Kátyja ötlete volt, hogy vasárnap (04.06.) nézzük meg a Nagyszínházban Csajkovszkij operáját. Előre feliratkoztunk a listára, majd megvettük a diákjegyet 20 rubelért. Bár ezért az árért csak a kakasülőn lehet helyet foglalni, ahonnan nem túl jó a rálátás a színpadra.
A ruhatárban kölcsönöztem látcsövet, hogy le tudjam olvasni a kivetítőről az angol fordítást. Így lényegesen jobban élveztem az előadást, hogy nem csak Puskin művének felidézése segített az opera megértésben. A történet mondjuk nem túl bonyolult, de ennek leírását majd legközelebb pótolom be, addig is gyönyörködjetek az új képekben. (;

Kátyja szülinapja

Anyukám születésnapját követő napon ünnepeltük Kátyja szülinapját (szombat, 05.05.). Délelőtt indultam ajándékbeszerző körutamra. Először a Détszkij Mirbe mentem el, ez egy üzletlánc, ahol gyerekeknek forgalmazott játékokat, ruhákat, írószereket, könyveket, stb. árulnak. Ide „munkaügyben” mentem, mert hétfőn (05.07.) volt a nemzetközi marketing házi dolgozat [téma: MAGYARORSZÁGI JÁTÉKPIAC] leadási határideje, amit csoporttársammal, barátnőmmel: Enikővel írtam.
Enci elküldte nekem az anyagokat e-mailben, majd megnéztem, melyek azok a kérdések, amire tudok válaszolni ezek alapján. Így végül az öt kérdésből az utolsó kettőt vállaltam magamra: a magyar fogyasztók vásárlói-fogyasztói szokásairól írtam, és a játékpiacot jellemző globális tendenciáról. Utóbbiban arra tértem ki, hogy a nyugati vállalatok közül egyre több helyezi ki termelését távol-keleti országokba, első sorban Kínába; és hogyan próbálják megtartani vezető helyzetüket a nyugati cégek, miként próbálnak előnyt kovácsolni többéves tapasztalatukból, hírnevükből és az általuk garantált minőségből. Feladatuk nem egyszerű, mert a kínaiak nem csak olcsón termelnek, de egyre jobb minőségű árukat is. Arra is kitérem, hogyan próbálják szem előtt tartani a gyártók a fogyasztóvédelmi előírásokat, erkölcsi normákat (pl. gyerekfoglalkoztatás); ill. milyen új elvárások jellemzőek a játékpiacon. Úgy érzem, elég jól sikerült megválaszolnom ezeket a kérdéseket, miután 1,5-2 órát eltöltöttem a játékboltba, rengeteget jegyzeteltem: ki a forgalmazó, és hol gyártatja le a terméket; milyen szlogeneket használnak; milyen típusú játékok divatosak és keresettek. Végül nem jöttem el üres kézzel, vettem egy kicsi plüss Csiburáskát Kátyjának, majd a Dom knyigi könyvesboltba két kis magyar társalgókönyvet, magamnak és neki ajándékba.
Kátyja 18 órára hívta meg vendégeit, nem voltunk sokan: Péter, Ányja, Kriszti és Lenke, a szobatársa. Előtte segítettem neki szendvicsek elkészítésében, minden nagyon finom volt, főleg a torta. (: Majd megnéztük a Szlovákia-Csehország hoki meccset (ami szlovák győzelmet hozott), ugyan is most zajlik Moszkvában a hoki bajnokság. Szlovákia végül nem jutott be a negyeddöntőbe, ahol Oroszországnak és a tavalyi bajnoknak, Svédországnak már garantált a helye.

Caricino

Eléggé elmaradtam a beszámolóimmal, pedig sok minden történt a múlt héten is. Csak már megint eljutottam arra a pontra, hogy nem annyira akaródzik írni, de erőt veszek magamon, mert ha eddig rendszeresen írtam, akkor most már nem szabad abbahagynom!
Múlt hét kedden (04.01.) Oroszországban is megemlékeztek a munka ünnepéről. Kátyjával ebéd után találkoztunk Krisztivel és Ányjával. Nem beszéltük meg előre, hova megyünk, de azt elég gyorsan eldöntöttük, hogy a belvárosba nem, mert ilyenkor könnyen részegekbe botlik az ember, ami ugye nem kellemes… (Visszafele persze sikerült kifogni a mozgólépcsőn egy piától bűzlő srácot, de szerencsére nem zuhant ránk. hehe)
Már korábban is szerettem volna megnézni Caricinot, így ezt választottuk utunk céljául. Épp aznap gondolkoztam el rajta, hogy majdnem három hónapja egy(!) városban élek! Otthon ingázok Makó – Szeged – Budapest között, így szokatlan számomra ilyen hosszú időt eltölteni egy városban, de mekkora városban! Moszkva egy kisebb állammal felér, hatalmas a területe, hogy a 12 millióhoz közeli népességét már ne is említsem…
Caricino egy régi cári rezidencia, ha információim helyesek, akkor még II. Katalin idején kezdték el építeni. A szeszélyes cárnő azonban meggondolta magát, nem tetszett neki a kivitelezés, így elrendelte lerombolását, majd újjáépítését. Az őt követő cár viszont újra akarta építetni, ám gyakorlatilag sosem épült fel teljesen ez a hatalmas cári palota. Pár éve döntötték el, hogy befejezik az építési munkálatokat.
Nem csak az épületek miatt érdemes elmenni Caricinoba. Egy kisebb erdő található itt, mesterséges tóval. Kitűnő választás, ha az ember a természet lágy ölére vágyik. Az emberek itt nyugodtan sétálhatnak, gyönyörködhetnek, és feltöltődhetnek. Mi is így tettünk, és arról beszélgettünk Kátyjával, hogy elmegyünk túrázni a Tátrába. Erre valószínűleg csak jövő nyáron kerítünk sort, de akkor mindenképp. (:

Kreml 4: Fegyvertár

Az Állami Fegyvertár a Kreml Borovickij-kapujánál található. Ezt az épületetet múzeumnak építették 1851-ben Ton tervei alapján. Az épület homlokzatát gazdagon díszítették fehérkőből készült, faragott oszlopokkal. A múzeum kétszintes, kiállítása kilenc termet foglal el.
A hadi részlegen harci és díszfegyverzet ritka ábrázolásait lehet megtekinteni, amiket orosz, nyugat-európai és keleti mesterek készítettek. A szál- és lőfegyverek verettel, faragással, gyöngyházzal, elefántcsonttal és színes fával díszítettek. A fegyverek és harci felszerelések lenyűgöző gyűjteménye bemutatja a harcászat fejlődését Oroszországban és más országokban.
A múzeum gyűjteményében a legfőbb helyet az orosz arany- és ezüsttárgyak foglalják el, amiket a XVI-XVII. században készítettek a moszkvai Kreml műhelyeiben. Itt található a régi edények nagy gyűjteménye is: teás és kávéskészletek, szamovárok, cukortartók, tálak, poharak, vázák.
A szövetek termében a XIV-XIX. századi szövőművészet legszebb alkotásait tekinthetjük meg. Itt állították ki az iráni, török, olasz, spanyol, kínai, dán gyártmányú szöveteket. Régebbiek a bizánci szövetek, a XIV-XV. századból. Ebben a teremben található az a gyűjtemény, ami nagyszerű bársony, selyem, brokát ruhákból áll, többek közt II. Katalin, I. Péter, valamint más orosz cárok, cárnők kosztümjeiből.
A régi állami jelképek termében található Monomach sapkája (XIV. század eleje). Nagy értékkel bír a régi cári trónok kollekciója: Rettegett Iván elefántcsontból készült trónszéke, Borisz Godunov és Mihail Fedorovics arany trónjai, Alekszej Mihajlovics gyémánttal díszített trónja.
A Fegyvertárban található a világ legteljesebb hintógyűjteménye. Minden egyes hintót tehetséges orosz, lengyel, angol, francia vagy osztrák mesterek készítették. Érdekesek mind technikai, mind művészeti szempontból, mindegyik egy művészeti alkotással ér fel .

Kreml 3: Templom tér

A Kreml központi terén (un. Templom tér) ősi templomok találhatók – az orosz nemzeti építesz kiváló műemlékei. Itt őrzik az ősi festészet és képző-iparművészet nagyra becsült alkotásait. Napjainkban minden templom egy múzeummal ér fel.
Uszpenszkij székesegyház [Istenanya elszenderülése és mennybevétele]
A múzeum-templomok közt a legfőbb helyet az Uszpenszkij székesegyház foglalja el. 1475-79 közt építette az olasz építesz Arisztotelész Fioravanti. A templomnak három kupolája van; belsejében magas boltozatok, lenyűgöző tér, sok fény és levegő. Falai gazdagon borítottak falfestményekkel, ikonokkal, fafaragásokkal, hímzésekkel. A templomot 12 hatalmas csillár világítja meg. A Kreml főszékesegyházának ikonjait Oroszföld legkiválóbb festőművészei festették. Nagyon érdekes Georgij ősi ikonja, ami a harcos ideálját, a haza védelmezőjét ábrázolja. A XII. században készült. A templomban található Rettegett Iván cár faragott fa trónszéke (1551), ami az orosz harcosok hadjáratainak jeleneteit ábrázolja. A székesegyházban temették el a moszkvai érsekeket és patriarchákat. Az Uszpenszkij székesegyház nem csak Oroszország egyik első temploma, de az legfőbb középületnek is, ahol az ünnepi ceremóniákat tartották.
Blagovésenszkij székesegyház [Gyümölcsoltó Boldogasszony]
A Templom tér déli részén a Moszkva folyóhoz közel található a Blagovésenszkij székesegyház – az orosz cárok házi kápolnája. 1484-89 között építették, és eleinte három kupolájával nem számított nagynak. Azután a XVI. sz. hatvanas éveiben hozzáépítettek még hat kupolát, így a templom szép kilencfős épületté vált. A Blagovésenszkij templom belseje nem nagy. Itt őrizték a XV. századi ősi orosz képfalainak egyikét – egy olyan műemléket, ami hatalmas történelmi-művészeti értékkel bír. Ebben a székesegyházban találhatók a pravoszláv ikonfestők – Andréj Vrubel és Feofán Grek – alkotásai.
Arhagelszkij székesegyház [Arkangyali]
A Blagovésenszkij székesegyházzal szemben található az Arhangelszkij. 1505-08 között építette az olasz építész Aleviz Novij a XIV. századi ősi templom helyére. Az Arhangelszkij székesegyház nagyon díszes. A belső falfestést óorosz hagyományok szerint készítették el. A négy oszlopon és a déli falon a nagy orosz fejedelmeket ábrázolták. Nagy művészi értékük van az ikonoknak, amiket a képfalra festettek 1680-81 közt Dorofej Jermolájev, Mihail Miljutin, és mások. A XIV. sz. elejétől a XVIII. sz. első feléig az Arhangelszkij székesegyház volt a nagy orosz fejedelmek temetkezőhelye. Itt temették el a nagy orosz fejedelmet Dmitrij Donszkojt, Rettegett Iván cárt és más orosz cárokat.