Berlin Calling

Németországi kalandozásaim folytatódnak. Ezúttal a fővárosba volt szerencsém ellátogatni egy céges út keretében. Egy kedves kolléganőmet szintén delegálták a négynapos tréningre. Már szombat de. kiutaztunk, hogy legyen időnk kipihenni magunkat és szétnézni a városban.

Amikor megkérdezte egy brit kollégám, mi fogott meg legjobban a városban, eltöprengtem, és rájöttem, hogy nem is a helyek lényegesek, sokkal inkább a helyzetek és a beszélgetések, amelyeket Berlinhez fogok kötni. Az előző esti vacsora és beszélgetés során megint elkapott az az érzés, amit külföldön v. külföldiekkel szoktam tapasztalni: egyszerűen feltöltenek az energiáik, kapok egy kis ízelítőt abból, ők hogyan látják a világot, milyen dolgok foglalkoztatják őket, milyen vicceken nevetnek, és ezáltal kinyílik egy kis ablak a világra, tágul a látóköröm, megértőbb és toleránsabb leszek. Ilyenkor egyfajta flow élmény kerít a hatalmába, nem szorongok, nem analizálom túl a dolgokat, egyszerűen csak élvezem a helyzetet, felszabadultan tudok nevetni, társalogni. Természetesen ez otthoni környezetben, baráti társaságban is szokott így alakulni, de ez egy másfajta érzés, amit nagyon szeretek megélni.

Most leírthatnám, merre jártunk, miket néztük meg, ezek között természetesen szerepelnek a főbb nevezetességek: Brandenburgi Kapu, Reichstag, Tiergarten, a Győzelmi szobor, a Nikolaj-kerület, a berlini dóm, a nagy sugárutak, a palota Charlottenburgban pompázatos angol és francia kertjével. Mégis úgy érzem, egyáltalán nem ezek a lényegesek, hanem a hétköznapi élet velejárói, amelyek miatt tetszik a város hangulata.

Berlin azok közé az európai fővárosok közé tartozik, ahol a modern irodaházak, lenyűgőző felhőkarcolók mellett a múlt emlékei is jól megférnek és összhangban vannak. Szeretem, hogy sok a zöldövezet, hatalmas fák szegélyezik a forgalmas utakat, és nagy parkokban lehet elveszni. Amikor reggelente kilépünk a hotelből érzem a növényekről felszálló harmat és az erdő illatát. Tetszik az, hogy természetesen és toleránsan kezelik itt a nemzetek és a turisták sokféleségét, és hogy a helyiek stílusosak; nem restek sportos ruhát húzni, végigkocogni a főutak mentén, vagy akár egy elegáns öltönyben, csinos ruhában biciklire pattanni. Jó ötletnek tartom, hogy Ampelmann jelzi, hogy áthaladhatsz-e a gyalogosátkelőn, és nem a mindenhol megszokott szimbólum villan fel (bár azt nem értem, miért nem villog, mielőtt átvált). Jó dolog biztonságérzettel sétálni az utcákon, hogy nem nyúlok öntudatlanul a táskám felé, hogy ellenőrizzem, megvan-e még a telefonom, útlevelem, pénztárcám. Biztonságot és nyugalmat érzek.

A néhány nap alatt azonban olyan dolgot is tapasztaltam, ami szerintem elég szokatlan egy ekkora városban, és kicsit bosszantó annak, aki a céges bankkártyáját szeretné használni. A taxisok (állítólag) 90%-ánál nem tudsz kártyával fizetni, ellenben gyorsan kiveszik a bőröndöd és mielőtt számlát tudnál kérni, már rá lépnek is a gázpedálra, és jól ott hagynak. A kávézók, éttermek nagy részében szintén nem megoldható a kártyás fizetés, de készségesen elárulják, merre találod a legközelebbi bankautomatát. Az egyik fő metróvonalat szemrebbenés nélkül lezárják pályafelújítás miatt mondjuk úgy negyed évre, és a metrópótló buszok csak elméletben járnak. Még egy dolog, ami furcsa: a darazsak. Számos darázs áll lesben arra várva, hogy a te dzsemes croissant-adra vagy latte macchiatódra vesse magát.

A berlini pro és kontrák után még egy kis történetet szeretnék megosztani. A parkban üldögélve beszélgettünk, amikor két fiatal lány jött oda hozzánk. Kiderült, hogy Barcelonából érkeztek, és egy személyes indíttatású projekten dolgoznak. Nőket kérnek meg, hogy válaszoljanak két kérdésre: hogyan fogalmaznák meg a feminizmus lényegét és feministának tartják-e magukat. Azt mondtam, hogy ezt egy kiváló ötletnek tartom, és szívesen részt veszek benne. Nem volt időm átgondolni a mondandómat, de az elmúlt hónapokban kaptam néhány olyan megjegyzést férfi ismerőseimtől, amire szerettem volna reflektálni, és elmondani, számomra mit jelent a feminizmus, mert ez szerintem egy fontos dolog, amiről megfelelő helyen és időben kell és érdemes beszélgetni. Szóval megadtam a lányoknak az e-mail címem, hogy küldjék el a YouTube-linket, ha egyszer megosztják a világhálón. Nem tudom, hogy belevágnak-e majd az anyagba, v. valaha viszont fogom-e magam látni ilyen formában. Azért ha netán rábukkanátok egy magyar lányra, aki a neten nyilatkozik ebben a témában, és ismerős lesz, akkor szóljatok, mert nagy valószínűséggel én leszek az illető. (;

Dolgozz a kockádban!

Az időm nagy részét nem szórakozással, hanem a helyi irodában töltöm. Az alábbiakban ez a hely kerül bemutatásra.

A TÁRSASÁG, hogy vmi igazán pozitív dologgal kezdjem. A kollégáim nagyon kedvesek és segítőkészek, mondhatni egytől egyig. Nem harangoztam be a jövetelem, hiszen elsősorban egy tréning miatt jöttem. Néhány kollégámnak szóltam előre, akikkel gyakrabban értekezem a munkám során. Mind örültek, és keresték az alkalmat, hogy személyesen is megismerjenek. Volt olyan, aki úgy szervezte a találkozónkat, hogy együtt is tudjunk ebédelni, küldött menüt és előre megrendelte az ebédet („ez a legkevesebb azok után, amit értünk tettél”). Egy alkalommal a volt trénerem, Miskó végigkísért néhány részlegen, és vagy húsz emberrel lekezeltem, akiket az elmúlt közel egy év alatt névről megismertem. Csak úgy röpködött a sok „Welcome”, „Good to see you”, „Enjoy your stay”. Igazán jól esett, és néhányukkal tudtam is programot szervezni a hétvégén.

A MUNKAKÖRNYEZET. Az cégnek számos irodaháza található a városban, hiszen a környék egyik legnagyobb munkáltatójának számít. Az az épület, ahol én tartózkodom, nyitott iroda, akárcsak az otthoni szolgáltató központok, mégis egészen más. Míg otthon ált. hatan ülünk egy asztalnál, és látjuk egymás szemtől szembe, itt mindenkinek „saját” irodája van, mármint ha ezt annak lehet nevezni. Ezek a „kockák” (cubes), néhány négyzetméteresek, két méteres paravánnal elválasztva egymástól, de ajtók nélkül. Megy az ember a szürke folyosón, lépeget a szükre padlószőnyegen, majd befordul a szürke paravánok közt. Növény nincs sok, ami színesítené a teret, csak az átriumban találhatók nagy szobapálmák. Az egyik színfolt három kis lobogó kompozíciója: az amerikai, a kínai és a magyar zászlóé, amelyek a szolgáltató központok helyeit jelképezik. Természetesen megvan a kockák előnye: van hely pakolni, el lehet vonulni, személyessé lehet varázsolni a környezetet. A többség a szeretteiről készült fotókat, naptárakat, a gyerekei rajzait rakja ki. Néhányan plüss állatok garmadáját helyezik el az asztalon, mások a bagoly-gyűjteményüket, akad olyan, aki Rubik-kockát tesz ki az asztalára. A zajszint nem túl magas, szerencsére nem zúg az ember füle mellett egész nap a nyomtató. Ugyanis gondoskodnak arról, hogy legyen fehér zaj (white noise). Amerikában számos középületben és irodaházba van ilyen azért, hogy elnyomja a beszélgetés zaját, és lecsökkentse a zajszintet.

AZ ÉTKEZÉS ÉS A KONYHA. Ebben az épületben van egy kis cafeteria (nem egyenlő a magyar kávézóval), a másikban pedig egy nagyobb, ahol főtt ételt is lehet venni (ma pl. thai burger szerepelt a menün). Amit helyben tud vásárolni magának az ember, és jól jellemzi a helyiek étkezési szokásait: szendvics, wrap, saláta, yoghurt. Az szép és jó, hogy a salátába tesznek kecskesajtot, aszalt áfonyát, diót, almát és a tetejére kerülhet ranch szósz v. málnás-balzsamecet, de én rendes ételt akarok! Nem kellenek a tömény muffinok; nem kell a pizza szelet, amin a feltét háromszor olyan vastagabb, mint a tészta; burgerről hallani sem akarok (ez az a pont, ahol Apukám nagyon aggódik az egészségemért). Olyan ételhez jutni, ami finom, laktató és egészséges, nehéz jutni v. csak én nem jöttem rá, hol lehet. Rátérek a konyhára, ahol az otthonihoz hasonlóan akad ingyen kávé és tea, időnként megbeszélésekről, búcsúztatásokról és a ünneplésekről kimaradó potyakaja. Apropó, meleg italok, itt nincsen kis kanál v. keverőpálcika, ezek helyett egy vékony szívószál van, ami arra jó, hogy célirányosan leforrázd a nyelved. Akad továbbá a konyhában egy kézfertőtlenítő, és egy hirdetés a hűtőn arról, hogy a farmon élő kutyák és disznók örömmel fogadják az adomány maradékokat (ilyen nálunk már nincs, hiszen nem EU-kompatibilis).

A BUDI ÉS A KAPCSOLATOK. Ez fontos hely, akár beszélünk róla, akár nem. Az irodában szoktunk panaszodni, hogy nem elég zártak az illemhelyiség fülkéi és néhány hónapja már csak vékonyabb WC-papírra futja. Itt még nyitottabbak a helyiségek és még vékonyabb a papír. Cserébe nem kell sok mindenhez hozzáérni, mert azok mozgásra maguktól beindulnak és adagolnak (értsd: WC-öblítés, folyékony szappan adagolás, vízcsap, kéztörlő-adagoló és természtesen a kézfertőtlenítő). A nők számára elhelyeztek repi egészségügyi dolgokat is, hát nem kedves? A legjobb csak most jön: vannak brossúrák. A kedvencem: „Make The Connection – Developing Meaningful Relationships” Idézem az első oldalt: „A boldogság és a hosszú élet titka, hogy legyenek barátaink és munkatársaink. Ez időként nehéz lehet. Tanuljuk meg a legfontosabb lépéseket, hogy tartós és értékes kapcsolatokat alakítsunk ki.” A továbbiakban olvashatunk 2014-es statisztikákat és tippeket a családi étkezések fontosságáról és a barátainkkal való kapcsolattartásról (pl. „snail mail” azaz postai levelezés útján). Akkor ezek szt. én most ódivatú v. haladó szemléletű vagyok, hogy a blogolást választom a kapcsolattartás egyik módjának? (:

Corning, a kristály város

Elérkezett a hétvége, nem jutok el messzire Corningtól. A helyi üvegmúzeumot (Corning Musem of Glass, röviden CMOG) látogatom meg, ahová a cég alkalmazottjainak ingyenes a belépés. A hotelhez gyalog is közel van a múzeum, szépen elindulok arra, amerre szerintem található. Már fordulnék jobbra, de egy tábla határozottan az ellentétes irányba küld. Ám legyen, hiába látszik kicsinek az az épület. Ekkor látom, hogy az a COMG Welcome Center, ami nem igazán értem, mi célt szolgál, azontúl, hogy körülötte húzták fel a parkolót. Itt annyit tudok meg, hogy ha nem szeretném megtenni a kb. ötperces sétát(!) a múzeumig, akkor megvárhatom a shuttle buszt. Ha mégis gyaloglásra adom a fejem, akkor ajánlott a sárga utat, akarom írni, a piros csíkot követni, ami ugyan jópár méterrel a bejárat előtt véget ér, de biztos, a gyengébbek kedvéért festették fel.

Miután megkapja a látogató a zöld kis kitűzőt, tetszőleges sorrendben látogathatja meg a különböző szekciókat. Én azért a térképen bejelölt számok szt. haladok. Először a kortárs kiállításhoz érkezem, ahol 1975-2000 között készült üvegalkotásokat nézek meg. Ezek között számos ízléses alkotás akad, amelyek általában vázák, dekorelemek, de számomra sok a groteszk darab, pl. üvegből formált csontok fadarabokhoz rögzítve, üveg és szerszámok kombinációja, üvegfejek, torz képek.

Majd elérkezem ahhoz a tárlathoz, amely az üvegkészítés történetét mutatja be. Az őskorban a természeteben talált üveget használták fel az emberek fegyverek v. tartós szerszámok készítéséhez. Ilyen volt a vulkanikus folyamatok során létrejött obszidián, amelyből készült dárdahegyet talált Havas Jon és Samwell az Elsők Öklén, ja nem, az egy másik történet... Látok olyan csiszolt obszidiándarabokat, amelyeket Arizonában találtak, és a lelőhely alapján az „apacsok könnyeinek” neveznek.

Üveget legelőször Kr.e. 2000 körül az ókori Mezopotámia területén kezdtek készíteni (nem ám Kínában, ott sokkal később jöttek rá ennek a tudományára), és évszázadokon keresztül csak a Közel-Keleten, Egyiptomban és a Földközi-tenger térségben állítottak elő üveget. Később a Római Birodalomban továbbfejlesztették az üvegmegmunkálás tudományát, és a meghódított területekre is eljutottak az üvegtermékeik. A birodalom bukásával azonban Európának ezer évet kellett várnia, hogy hasonló minőségű üveghez jusson, mígnem beköszöntött a reneszánsz. Most pörgessük meg az idő kerekét, csupán néhány érdekességről számolok be. Néhány üveghangszert is bemutatnak, pl. fuvolát, harmonikát, utóbbi hangját meg is hallgatom. Egy idézet szt. az üvegnek olyan tiszta hangja van, hogy az ember azt hiheti, angyalok szólnak hozzá a Mennyből. Megcsodálok egy olyan mikromozaikot, amely a Szt. Péter Bazílikát ábrázolja. Távolról olajfestménynek néz ki, ám valójában több ezer üvegmozaik alkotja, amelyek többsége nem nagyobb egy gombostű fejénél. A kiállítás vége felé jönnek a Tiffany-ablakok és a számomra legszebb alkotások, amelyek az art deco és art nouveau stílusát képviselik. Legvégül egy videót nézek meg, amelyen az ifjú Andrew Erdos (Erdős Bandi, hoppá!) mutatja be, hogyan készítette el hatalmas üveglényeit, amelyekért a Rakow Bizottság díjjal jutalmazta.

A múzeum következő részében az innovációs központ található, ahol tudományos szempontból foglalkoznak az üveggel. A kis képernyők előtt az ember részt vehet egy rövid kémia órán, megvizsgáljuk, hogy a periódusos rendszer mely elemeit használják fel az üvegkészítés során. Alapvetően három elem szükséges hozzá: szilikon (Si), nátrium (Na) és kálcium (Ca). Ha színezni akarjuk, akkor számos elemet felhasználhatunk (pl. a Coca-Cola vasat (Fe) használt a régi üvegekhez), v. ha a tévé káros sugarait akarjuk megszűrni, akkor ólmot (Pb) kell adnunk az képernyő üvegéhez. Végezetül egy negyedórás show-n is részt veszek, amely során demonstrálják és elmagyarázzák az üveg megmunkálását. A látogatók közt nagyon sok kínai akad, így nem csak angolul, de kínaiul is meghallgathatom mindezt a tolmácsnak köszönhetően.

Miért fontos mindez, és miért itt található ez a múzeum? Azért, mert Corning az üveggyártásnak köszönhetően (pl. Edison első villanykörtéit a Corning Glass Works-ben állították elő 1879-ben) nőtte ki magát egy tanyából a „kristály várossá”. (Sajnos, küzdök a céges laptop és telefon biztonsági beállításaival, ill. hiányosságaival, ezért a bejegyzések mindkettő használatával születnek. Sok képet készítettem a telefonnal, de nem tudom őket ide berakni, de egy netről leszedett képet megosztok. Ez a világ legnagyobb üvegből készült levélnehezékét mutatja be, és az egyik kedvenc darabom a CMOG-ból.)

Tengerentúl

Az elmúlt évek során sokat utaztam. Útra kelni izgalmas, most mégis némi nyugtalanságot éreztem, hiszen eddigi életem leghosszabb repülőútjára készültem, és tudtam, hogy több mint egy teljes nap el fog telni, mire célomhoz érek.

3.00 Budapest, Ferencváros Megszólal az ébresztő, két és fél órányi nem túl pihentető alvás után. Brrr, ki találta ki a hajnali légi járatokat...? Az keljen föl helyettem.

 3.50 A taxiban ülök, és figyelem a még csöndes pesti utcákat. A sofőr nem beszédes, ennek most örülök. A reptérhez közeledve feltűnnek a közhelyes óriás plakátok: „Citigroup – Utazz! Fedezd fel a világot!” Némi megnyugvással tölt el, hogy egy Citicard lapul a zsebemben, mire eszembe jut, hogy nincs nálam USD készpénzben, ügyes.

4.20 Budapest, Ferihegy A self check-in pultnál ügyeskedem, de elakadok, amikor az amerikai tartózkodási címet kell megadnom, fejből nem megy. Gyorsan előkeresem az ESTA-t, de azon nem kérték az irányítószámot, itt meg kell. Odalép egy asszisztens, hogy segítsen: „Ha nem írja be az adatot időben, kezdheti elölről. Olyan ez, mint a Futrinka utca.” Majd beüti, hogy 99999. Éljen a dummy data!

5.35 Hamarosan megkezdik a beszállítást, állok a sorban, és azon töröm a fejem, hogyha itt becsekkoltam az összes járatra, az rendben van, de honnan lesz meg a többi beszállókártyám? Erre bemondják a hangosba: „Kérjük Sz.E.J-ot, hogy fáradjon az A10-es kapuhoz!” Ilyen se volt még, kicsit izgulok. „Elkészült a többi beszállókártyája is.” Gond egy szál se.

6.00 A vészkijárat mellett kaptam helyet, legalább több helye van a lábamnak. Mellettem a srác egy könyv hátsó borítóját olvassa: „Ez a könyv nem azt állítja, hogy a földönkívüliek köztünk járnak...” Még jó, azért jobb lesz az útitársammal vigyázni.

 8.20 Amszterdam, Schiphol Földet érünk, mindenki nyüzsögni kezd. Hagyjatok tovább aludni... Álmosan lebattyogok a gépről. Ahogy megyek, gitár hangját hallom meg. Egy ősz férfi játszik, nem ül a közelében senki. Én nem hagyok ki egy ingyen koncertet, leülök mögé, a Wicked Game-et még fel is ismerem. Negyedóra múlva elrakja a hangszert, és tovább áll. Ekkor egy srác lép oda hozzám, hogy felmérést készítsen a reptéri vásárlási szokásaimról. Türelmesen válaszolok a kérdésekre, bár nem jó emberhez fordult, mert én ki nem állhatok vásárolni. Cserébe ajánl egy jó kis pihenőhelyet a reptéren belül, ami egy parkra emlékeztet, zöld heverőkkel, madárcsicsergéssel. Felkészülök a kb. 7 órás várakozásra. Úgy tűnik, ezen a reptéren mindig ez vár rám.

13.40 A második átvizsgálásra és beszállásra megyek. Jön az interjú (kihallgatás?), amitől kicsit tartottam. Ha legalább tíz kérdést nem tesznek fel az utazásom céljáról és módjáról, akkor egyet sem. „Adott fel csomagot? Hol az igazolás róla? ... Van másik személyazonosító irata? Láthatom? ... Mit dolgozik? Kint várni fogja vki? Mi a neve az illetőnek? ... Egy pillanatot kérek, vmit le kell ellenőriznem a felettesemmel.” Most már mind a ketten engem néznek, náluk az útlevelem és a személyim, mi lesz már? „Köszönöm a türelmét és együttműködését, jó utat kívánok!”

19.00 Vhol az Atlanti-óceán fölött A Delta gépek valóban kényelmesek, csak nagyon lehűtik az utasteret. Még jó, hogy adnak takarót, az javít a helyzeten. Időként elszunyókálok, amiből ált. arra ébredek, hogy fáj a nyakam. Azért igyekszem éber lenni, nehogy lemaradjak a kajaosztásról, vmint erős kísértést jelentenek a jobbnál jobb filmek, amelyeket a külön kis képernyőmön nézhetek. A dráma kategóriában vagy tíz filmet találok, amelyeket már meg akartam nézni. Végül a Rush-ra (Hajsza a győzelemért) esik a választásom. Nagyon jó film, kár, hogy nem moziban néztem meg. Majd a Fogságban c. filmet szeretném megnézni, de öt perc után úgy döntök, hogy az akcentus miatt inkább a feliratos v. szinkronizált verziót nézem meg, ha lesz rá lehetőségem. Marad a Könyvtolvaj, egészen figyelemre méltó a képi világa.

23.45 Detroit Megérkeztünk, várok a vámvizsgálatra. Kicsit lassan halad a sor, kínai fordítót kérnek. Nemrég szállt le a sanghaji gép, és mindenütt kínai gyerekek nyüzsögnek. Egyen melegítő, egyen torna csuka, egyen számozott(!) kacsás hátizsák. A reptér különböző pontjai 10-20 fős csoportokban tűnnek fel, v. azok a klónjaik? Meghallgatom még vagy tízszer a videóról, hogy „welcome”. A tájékoztató filmből az is kiderül, miként szagolják ki a beagle-ek az illegális élelmiszert. Majd megadom az ujjlenyomataim, megválaszolok néhány kérdést. A következő ellenőrzési pontnál a férfi ki sem nyitja az útlevelem, máris mondja, hogy magyar, majd a szülővárosom nevére mutat: „Ez a város Heves megyében található?” Még egy külföldre szakadt hazánk fia v. sokadik generációs amerikai magyar.

2.00 A regionális kisgépen ülök, alig várom, hogy újra aludhassak. Szőke Chumlee (nézd: Zálogcsillagok) hamar bealszik mellettem, hiába a Starbucks-os papírpohár a kezében. A másik oldalon lévő férfi olvas: Proof of Heaven. Újabb útkereső mellé sodródtam.

3.10 Elmira Végre közel a célállomáshoz. Cindy vár a reptéren, felvesszük a csomagom, majd kocsival átvisz Corningba. A hotel stúdió lakosztálya kellemes. Mire ágyba kerülök otthoni idő szt. hajnali öt óra, de itt még egy nappal korábban van, este 11 óra. Ezen is túl vagyok.

Anya látogatása IV. (Esbjerg)

Máj. 3. (csütörtök)

Ezen a napon a helyi önkormányzattól kapott csomagban talált ajándékjegyeket igyekezünk felhasználni, ezért aktív múzeumlátogató útra megyünk. Először is az Esbjergi Művészeti Múzeumot látogatjuk meg, ahol a kasszánál restelkedik az idős hölgy, hogy milyen kár, hogy csak az állandó kiállítást tudjuk megnézni, jelenleg nincs tematikus tárlat. Ez egy olyan hely, amit nem látogatnál meg valószínűleg, hogy előre tudnád, hogy milyen, de én úgy vélem, hogy az ember legyen nyitott és érdeklődő, elvégre izgalmas dolgokat tartogathat az ismeretlen. Ezek a kortárs alkotások nekünk főleg csúnyák és értelmetlenek, sajnos kevés olyan van köztük, aminek üzenete lenne a számunkra. Ellentétben mondjuk a Figueres-ben látott Salvador Dalí múzeummal, ami rendkívül érdekes és szórakoztató.

A város főterén haladunk át és az ezúttal nyüzsgő sétálóutcán, hamar meg is érkezünk az Esbjergi Helytörténeti Múzeumba. A kiállítás első szakasza a korai évszázadokra nyúlik vissza, a terület földrajzi jellegének, flórájának, faunájának kialakulásához, a régió benépesedéséhez, majd a viking kori emlékeket mutatják be és egy korhű házat az állattartó résszel együtt. Ezt követi egy szekció, amely a borostyánról szól, hiszen az Északi-tenger sok borostyánkövet sodor a partra. Természeten leírják a kő kialakulását, régészeti szerepét, megmunkálását, több emléktárgy is bemutatásra kerül a különböző korokból.

Én a legérdekesebbnek a borostyán legendát találtam, amit az alábbi oldalon is megtaláltam, és pontosan egybecseng azzal, amit a múzeumban is írtak. (http://www.agrianna.hu/borostyan_dragako)

Az ókori görögök Phaeton mítoszában hittek. E szerint egyszer Phaeton ellopta apja Napfény Szekerét és azt az égbe hajtotta. Azonban elveszítette uralmát a szekér felett, ami leesett és felégette Afrika földjét és az ott élő embereket. Ez haragra gerjesztette Zeuszt, és villáma megölte Phaetont Az ifjú teste az Eridan folyóba esett, ahol nővérei, a Heliadák találták meg. Annyira sírtak testvérük halála után, hogy a feldühödött Zeusz fává változtatta őket. Megkövült könnyeiknek tartották a borostyánt.

Utunk utolsó állomása a tengerpart felé vezetett, egész pontosan az Esbjergi Halászati Múzeumba és Akváriumba. Itt rengeteg érdekes dolgot látunk, halászati eszközöket, renovált hajókat, egy régi náci bunkert, amiből több ezer található a dán partok mentén,  főleg a homokba süllyedve. Leereszkedvén a sötét és nyirkos bunkerbe, egy kis ablakon kikukucskáló viaszbábú fejet látok meg először, és majdnem összecsinálom magam a félelemtől! :/

A lényeg pedig az akvárium, ahol csodás tengeri élőlényekben gyönyörködünk, olyan sokféle van, hogy felsorolni is hosszú lenne, nekem különösen tetszenek a tengeri csillagok, a medúzák, a kis ráják. A kinti medencében pedig a fókákat élnek, név szerint: Magnus, Leo, Nelly, Oline és Rasmine (a tábla leírása alapján). Mi csak négyet látunk úszkálni. Tudtátok, hogy a fókák hassal felfelé úsznak? Anya meg is jegyzi, hogy lomha és esetlen testalkatuk ellenére milyen könnyedén és ügyesen mozognak. Néha a kis beton szigetre is kivetik magukat, hogy szárítkozzanak. Erről megosztok néhány képet is, ezzel búcsúzom egyelőre!

Anya látogatása III. (Fanø)

Máj. 2. (szerda)

A teljes napot a kirándulás jegyében töltjük el. Délelőtt kisétálunk a közeli kikötőbe, ahonnan indul a komp a kb. 3 km távolságra lévő Fanø-szigetére. Utunk nem tart tovább negyedóránál, és máris a kis szigeten találjuk magunkat. A kikötő aprócska terén egy nagy oszlop álldogál, melynek tetején két porcelán kutya ül szimmetrikusan, és a tengert kémleli. Később sok helyen feltűnik a kutyapár, a boltok vitrinjéből és a házak ablakaiból néznek ránk. Mint később megtudom, a kutyák jelezték, hogy távol van-e a ház ura. Ha a családfő épp a tengeren volt, akár évekig is távol, akkor a kutyák a tenger felé fordultak. Amikor hazatért, akkor a ház belseje felé néztek a párkányról.

Nem rég ismertem meg Jens Bo-t, aki egy idősebb oktató az Aalborg Egyetemen és Fanø-ről származik. Őtőle tudom a kutyás történetet, mesélte, hogy az apja és a nagyapja is tengerészek voltak, az egész világot bejárták, mindketten 45-45 évet töltöttek a tengeren. A dánok nagyon büszkék viking gyökereikre, szívesen felemlegetik, és ez egyfajta magyarázatul is szolgálhat arra, ha valaki ezt a hivatást választja, vagyis tengerésznek áll.

Fanø Nordby nevű településére érkezik az ember a komppal, a város neve „északi várost” jelent, elárulom, hogy nem ez az egyetlen ilyen nevű község Dániában. Nordby utcái egy varázslatos világot tárnak elénk, a takaros kis házakat nád- és szalmafödelek fedik. Megkérdeztem Jens Bo-t, mi van akkor, ha kigyullad egy ilyen ház, azt mondta, hogy akkor már nem sokat lehet tenni, de igyekeznek az ilyen eseteket megelőzni, ezért be van tiltva a szemétégetés és a tűzijáték az ilyen helyeken.

Átsétálunk a sziget túlsó partjára, ami olyan 5 km távolságra esik, kies út mellett haladunk, majd megérkezünk a nyaralóreszortba, ami május elején meglehetően kihalt. Hosszú fehér homokfövenyt pillantunk meg, sehol egy árnyékos hely. Tény, hogy kiválóan alkalmas a kite-ozásra, de mi annyira nem találjuk érdekesnek a helyet. Hazaérve tapasztaljuk, hogy igencsak leégtünk, amit a dán tanárom, Aase azzal indokol, hogy Fanø homokos talajáról sokkal erősebben verődik vissza a napfény.

A kompra várva egy kis homokszigeten két heverésző fókát pillantunk meg, amiket Anya eleinte fatönköknek vél, de figyelmesen megnézve látszik, hogy mozgatják a fejük. A tengeri ragadozókról később bővebben is szólok.

Anya látogatása II. (Hjerting)

Ápr. 30. (hétfő)

Az Esbjerg-ben eltöltött első közös nap délelőttjén a környéken lévő szupermarketekbe megyünk el bevásárolni. Anya először próbálhatja ki az önkiszolgáló kasszázást. Ez az a rendszer, amikor egy automatához mész oda a bevásárlás után, magad húzod le a kiválasztott áruk kódját, és a gépnél is fizetsz. Én ezt sokkal jobban szeretem, mint amikor a kasszás dobálja az árukat a szalagra, nem győzöd őket elrakni, de már vedd is elő a pénztárcád, miközben mögötted kígyózik a sor. És mi van akkor, ha valami nem annyiba kerül, mint hitted? Az önkiszolgálónál még azt is tudod sztornózni.

Délután kibiciklizünk a tengerpartra, ahol a fehér férfiak szobra is található. A bicikliket ott hagyjuk, és gyalog indulunk el a part mentén. Az idővel szerencsénk van, langyos szellő fújdogál, és itt a késő délutáni órákban is magasan jár a nap. Egészen Hjerting-ig sétálunk, ahol a gazdag kis nyaralófalu pompás házait és kertjeit csodálhatjuk meg. Célunk a part menti kis kávézó, ahol isteni fagyit lehet kapni! Ezen a napon ennyi sportolunk: 20 perc biciklizés, 2X2 óra séta (oda és vissza), 20 perc biciklizés.

Máj. 1. (kedd)

Délelőtt a fürdőbe viszem el Anyát, ahol szinte mindent kipróbálunk. Először az élményfürdőbe megyünk, ahol a kanyarodó sodrást, a vízmasszázs padokat majd a "tengeri" hullámokat élvezzük. Egy kis úszás után evezünk, majd a gőzszaunába megyünk és végül a jaccuzi-ba is beülünk.

Ebéd után kicsit pihenünk, majd kitekerünk az egyetemhez, ahol az énekkaron nem tudunk részt venni, mivel azt hittem, hogy egy órával később kezdődik. Viszont ha már ott vagyunk, akkor az infóteremben megvesszük és kinyomtatjuk a vonatjegyeket és becsekkolunk Anyának a visszaútra.

Az iskolától nem messze található a nagy városi park és a szarvas-park. Egy nagy lekerített erdőben élnek a szarvasok és egy nagyobb rét is az ő rendelkezésükre áll. A barangolás közben megpillantjuk a csordát, amely nyugodtan hever a kerítések közti kis úton. Sajnos, megriadnak és nem engednek minket magukhoz közel, pedig vittünk nekik száraz spagettit, ami kedvelt csemegéjük. Egy darabig űzzük őket, de makacsul továbbvonulnak. Mint később Basia-tól megtudom, reggel érdemes kimenni őket etetni, akkor még annyira éhesek, hogy megrohamozzák a látogatókat, de délutánra már igencsak belaknak az elkapatott szarvasok.