2007. április 9., hétfő

Arany Vasárnap

Oroszországban még szeszélyesebb az április, mint nálunk. Pár napja még pulóverben lehetett sétálni az utcán, most pedig hóvihar tombol! Ha kinéz az ember az ablakon, csak fehérséget lát, annyira kavarja a szél a hatalmas hópelyheket. Szerencsére csak azután kezdődött a vihar, hogy visszaértem a kollégiumba, olyan három óra körül.
Kátyjával elmentünk Arany Vasárnap (04.08.) alkalmából a déli misére. Ő minden hétvégén eljár a Kuznyeckij-hídhoz közeli katolikus templomba, Péterrel együtt. Nagyon szép volt a mise, egy kórus is énekelt; a pap pedig elmesélte, hogyan támadt fel Jézus Krisztus a keresztre feszítést követő harmadik napon. Ha katolikus szertartáson vagyok, mindig kicsit furán érzem magam, ugyanis a reformátusoknál nincsenek meg az olyan szokások, mint a keresztvetés, térdelés, a pap szavainak megismétlése. Ezeket nem is szoktam csinálni, egyedül csak a béke jelével (kézfogás) köszöntöm a körülöttem levőket, amikor arra kerül a sor.
Később együtt ebédeltem Kátyjáékkal, azután beszélgettem Péterrel (aki mivel magyar általános iskolába járt, nagyon jól beszéli a nyelvet) történelemről, nemzeti mentalitásról, politikai, gazdasági helyzetről, életvitelről. Jó volt végre komoly dolgokról társalogni.
A vacsorát pedig a többi magyarral töltöttem, Dávidék készítették az „ünnepi menüt”: tyúkhúslevest, sült csirkét krumplipürével és salátával. Milyen jól esett, régen ettem már „rendes” ételt, igazi békebeli ízek…
Persze ez nem pótolhatja az otthoni Húsvét hangulatát! Ilyenkor nálunk már Tavasz van, minden csupa zöld, a vázában piros tulipán, sárga és fehér nárciszok, aranyeső, barka. Minden színes és vidám, és azok a húsvéti szendvicsek… kalács, sonka, kolbász, főtt tojás, friss zöldségek, egy kis piros arany, torma. Anyával elővesszük a húsvéti díszeket, a hímes tojásokat, amiket még pár éve díszítettem. Hétfőn pedig várjuk a locsolkodókat, Balázs elszavalja a legszebb húsvéti verset, aztán megjönnek a haverok is, akiknek ismét sikerül rászedniük, és rám locsolni minimum két üveg szódát. ((: Hamar megenyhülök azért, örülök, hogy évről évre eljönnek, beszélgetünk. Szeretem a Húsvétot, őrzöm a hagyományát. (:

Nincsenek megjegyzések: