Számomra ennek a rendezvények mindig a musical előadás a fénypontja! A Jézus Krisztus Szupersztár és az Evita ugyan nem tartoznak a kedvenceim közé (nekem az Elizabeth és a Valahol Európában a favoritok), de a tavalyi produkció, a Jekyll és Hyde valóban nagyszerű volt! Idén egy musical estet (Best of Broadway) tartottak, ahol mindenki meghallgathatta a számára legkedvesebb darabokat.
Minden szép és jó lett volna, két „apróságot” leszámítva. Az előadás eredetileg aug. 9-ére volt meghirdetve, és már csak 10 perc volt a kezdésig, amikor a sorban álló vendégeket elküldték, és a nézőtérről is kezdték felállítani a korábban érkezőket. Először nem értettük a dolgot, majd kiderült, hogy vmi eszement betelefonált, és bombariadót csinált!!! Ez persze nem a szervezők hibája, de azért kellemetlen volt. Végül jól alakult az este, a barátnőimmel az Ámor nevű kulthelyen múlattuk az időt. (:
Vasárnap sikerült megtartani az estet, amire nagyban beharangozták Feke Pál (képen) részvételét is! Ő viszont nem lépett színpadra, ami nagy csalódás volt számomra… ): Később kárpótolt Varga Lajos látványa, aki szintén a Társulat tagja, és a rockoperában Laborc szerepét alakítja. Nagyon kellemesen csalódtam, mivel élőben nagyon jól néz ki! A tévéadások alapján jóval alacsonyabbnak gondoltam, de egyáltalán nem az! Nagyon-nagyon jól mutat a színpadon, már alig várom, hogy ismét láthassam aug. 19-én a szegedi Szabadtérin Feke Pállal és Vadkerti Imrével együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése