Nézem, ahogy áll a szekrény előtt. Nézem a hátát, minden férfinak ilyen háta kellene, hogy legyen. A bőre szép és tiszta, csak egyetlen anyajegy van a közepén. Nézem a vállait, szélesek és erősek. Nézem a karjait, amint megfeszülnek az izmai. Nézem a kezeit, amelyekkel reggel az arcát mossa.
Az arcát, amely őszinte, mégis sokszor nem mutatja ki az érzelmeket. Nézem a száját, érett cseresznye színű. A fogait, amelyek fehérek és egészségesek. Nézem az orrát, amelyen halványan még látszanak a gyerekkori szeplők nyomai. Nézem a haját, amelyre ha rásüt a napfény, látszik, hogy a sötétbarna szálak közt szőkék is megbújnak.
És nézem a szemét. A szürkéskék szemeket, amelyekből reggel épp csak kiröppent az álom; majd a zöldeskék szemeket, amikor nevet, mégsem mondja el, mi derítette jókedvre; és a tengerkék szemeket, amikor magába rejti a legmélyebb titkait. Már csak azt szeretném tudni, hogy az ő szemében én milyennek látszom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése