Kétségtelenül tegnap volt együttélésünk legkellemesebben eltöltött néhány órája. Az elmúlt hónap nem is annyira az összecsiszolódásról szólt, hiszen mi alapvetően is szimbiózisban élünk, és odafigyelünk a másikra.
Mindkettőnk számára különösen fontosak a közös étkezések: a nap kezdetén a reggeli, alkalmanként közös ebéd a városban, és a vacsora együttes elkészítése. Nem feledkezünk meg arról sem, hogy jó étvágyat kívánjuk, Edgár mindig megköszöni, ha főzök neki, nekem szed először a levesből, és csak aztán magának, és a legnagyobb elismerés, ha az étkezés végén csak üres tányérok maradnak. A tegnapi ebéd mégis más volt.
Elég spontán jött a piknik a Városligetben. Amíg Edgár dolgozott, én megsütöttem a sertéscombot sajttal és paradicsommal a tetején, mellé paprika, hagyma, sárgarépa és majonézes kukoricasaláta, végül pár szelet tejfölös-mandulás süti.
Vittük kosarat és plédet, majd kerestünk egy kis árnyékos tisztást. Végtelenül idilli volt a környezet: a közelben egy férfi olvasott a két fa közé kifeszített függőágyában, messzebb pedig két lány táncolt hatalmas pillangó-szárnyakra emlékeztető fátylakkal.
- Most piknikezek először.
- Én is, pedig már régóta szerettem volna. Máskor is elmehetnénk.
- Jó, csak akkor nem öltöny lesz rajtam.
Hazafele menet arra gondoltam, hogyha nem én lennék én, akkor irigyelném magam. (:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése