Pénteki szabadnapomon (márc. 2.) egyszer csak rám írt Basia, hogy van-e kedvem csatlakozni hozzájuk, ugyanis többen együtt vacsoráznak a városban. Viszonylag nagy társaság gyűlt össze, szinte mindenki más nemzetiségű volt, ami most nevekkel le is írok, hogy később is emlékezzek rá: Basia (lengyel), Ieva (litván), Christian (dán-portugál), Thor és a húga (norvég), David (izlandi), Sam (angol) és Padraig (ír).
Az első helyen, az amerikai stílusú étteremben, a Bone’s-ban nem tudtak asztalt biztosítani csak max. 8 főig, így végül a Jensen’s Bøfhus-ban kötöttünk ki. Mivel nekem nem sokkal a vacsora előtt szóltak, pont előtte ettem, így annyira nem volt éhes, csak egy Queen’s Delight-ot kértem, ami gofri vanília fagyival, mogyoró darabkákkal és eperdzsemmel, és e mellé járt még egy café latte. A többiek befizettek az „amennyit bírsz, annyit eszel” menüre, ami sertés oldalas volt szósszal és némi körettel. Akkorák voltak az oldalasok kb. mint az alkarom, és hihetetlen volt látni, amint ezeket kézzel eszik a többiek és egymás után tüntetik el őket a tányérjukról. Minden fiú a végére megevett négy adag oldalast (a norvég lány volt az egyetlen a női brigádból, aki szintén erre a menüre nevezett be, ő „csak” három oldalast bírt megenni). Úgy éreztem magam, mintha visszarepültem volna az időben, és egy viking lakomán ülnék, de én csak döbbent szemlélője voltam az eseményeknek. A kiadós vacsora közben persze csúsztak le a korsó sörök, utána még fagyi, és David már majdhogy nem az asztalra csapott a végén, hogy hol a kávéja?!
Óhatatlanul is megjelent előttem a kép, hogy milyen lenne, ha majd egyszer egy tagbaszakadt emberem lenne, aki munkából hazaérve éhesen verné az asztalt: „Asszony, adj ennem! … Még kaját! … Hol a söröm?!” Hogy lehet egy ilyen férfit jóllakatni? Inkább gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot… Vacsora után még elmentünk egy késdobálóba, amihez nekem alapból se volt nagy kedvem, és olyan füst volt bent, hogy mondtam, köszönöm, de ebből én kérek. Én már úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, hogy milyen helyzeteket kell tolerálni a társaságba való beilleszkedés miatt. Ha egy adott szituáció feszélyez (pl. az elvárások, hogy szórakozóhelyen alkoholt igyon az ember), akkor egyszerűen fogom magam, és elmegyek.
Szombatra (márc. 3.) csajos programot szerveztünk. Kora du. találkoztunk Basiával és Ievával, és mivel szép napos idő volt, úgy döntöttünk, hogy elbiciklizünk egészen Hjerting-ig (összesen kétszer 7 km-et tettünk meg). Odafele pompás volt az idő, a nap a hátunkat érte, és még egy kis hátszelünk is volt. Sétálgattunk a parton és a mólón, majd egy kis fagyizóba mentünk, ahol olyan hatalmas fagyit kaptam, hogy végül nem bírtam megenni, ilyesmi még sose fordult elő velem! Kígyózó sorban álltak a dánok, és akkor mondta egy bácsi nevetve, hogy tudtuk-e hogy 15 és 17 óra között ingyen adják a fagyit (szezonnyitó akció)? Mi természetesen 15 óra előtt pár perccel vettünk a miénket, de azért nem bántam, mert én úgyis egy olyat szerettem volna, ami nem az ingyenes kategóriába tartozott.
Visszafele azonban már borús idő és szembe szél volt… sokszor inkább toltam a bicajt, és ha láttam valami megkapót, azt le is fényképeztem (lásd a naplementét a képen). Basia lakása felé tartva megálltunk egy szupermarketnél, hogy megvegyük a vacsorához a hozzávalókat. Hosszas ideig keresgéltük a kókusztejet, de némi segítséggel meglett, majd a kasszánál kérdeztem Basiát, hogy akkor otthon van csirkehús? (Tudtam, hogy curry-s csirkét szeretne készíteni.) "Nem nincs, de jó, hogy mondod!" Végül minden meglett, a vacsora pedig istenire sikerült! Ez nem csoda, hisz minden adott volt: jó hely, jó társaság, jó hangulat! (Ezt követte a kocsmatúra, erről egy másik bejegyzésben olvashattok.)
Az első helyen, az amerikai stílusú étteremben, a Bone’s-ban nem tudtak asztalt biztosítani csak max. 8 főig, így végül a Jensen’s Bøfhus-ban kötöttünk ki. Mivel nekem nem sokkal a vacsora előtt szóltak, pont előtte ettem, így annyira nem volt éhes, csak egy Queen’s Delight-ot kértem, ami gofri vanília fagyival, mogyoró darabkákkal és eperdzsemmel, és e mellé járt még egy café latte. A többiek befizettek az „amennyit bírsz, annyit eszel” menüre, ami sertés oldalas volt szósszal és némi körettel. Akkorák voltak az oldalasok kb. mint az alkarom, és hihetetlen volt látni, amint ezeket kézzel eszik a többiek és egymás után tüntetik el őket a tányérjukról. Minden fiú a végére megevett négy adag oldalast (a norvég lány volt az egyetlen a női brigádból, aki szintén erre a menüre nevezett be, ő „csak” három oldalast bírt megenni). Úgy éreztem magam, mintha visszarepültem volna az időben, és egy viking lakomán ülnék, de én csak döbbent szemlélője voltam az eseményeknek. A kiadós vacsora közben persze csúsztak le a korsó sörök, utána még fagyi, és David már majdhogy nem az asztalra csapott a végén, hogy hol a kávéja?!
Óhatatlanul is megjelent előttem a kép, hogy milyen lenne, ha majd egyszer egy tagbaszakadt emberem lenne, aki munkából hazaérve éhesen verné az asztalt: „Asszony, adj ennem! … Még kaját! … Hol a söröm?!” Hogy lehet egy ilyen férfit jóllakatni? Inkább gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot… Vacsora után még elmentünk egy késdobálóba, amihez nekem alapból se volt nagy kedvem, és olyan füst volt bent, hogy mondtam, köszönöm, de ebből én kérek. Én már úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, hogy milyen helyzeteket kell tolerálni a társaságba való beilleszkedés miatt. Ha egy adott szituáció feszélyez (pl. az elvárások, hogy szórakozóhelyen alkoholt igyon az ember), akkor egyszerűen fogom magam, és elmegyek.
Szombatra (márc. 3.) csajos programot szerveztünk. Kora du. találkoztunk Basiával és Ievával, és mivel szép napos idő volt, úgy döntöttünk, hogy elbiciklizünk egészen Hjerting-ig (összesen kétszer 7 km-et tettünk meg). Odafele pompás volt az idő, a nap a hátunkat érte, és még egy kis hátszelünk is volt. Sétálgattunk a parton és a mólón, majd egy kis fagyizóba mentünk, ahol olyan hatalmas fagyit kaptam, hogy végül nem bírtam megenni, ilyesmi még sose fordult elő velem! Kígyózó sorban álltak a dánok, és akkor mondta egy bácsi nevetve, hogy tudtuk-e hogy 15 és 17 óra között ingyen adják a fagyit (szezonnyitó akció)? Mi természetesen 15 óra előtt pár perccel vettünk a miénket, de azért nem bántam, mert én úgyis egy olyat szerettem volna, ami nem az ingyenes kategóriába tartozott.
Visszafele azonban már borús idő és szembe szél volt… sokszor inkább toltam a bicajt, és ha láttam valami megkapót, azt le is fényképeztem (lásd a naplementét a képen). Basia lakása felé tartva megálltunk egy szupermarketnél, hogy megvegyük a vacsorához a hozzávalókat. Hosszas ideig keresgéltük a kókusztejet, de némi segítséggel meglett, majd a kasszánál kérdeztem Basiát, hogy akkor otthon van csirkehús? (Tudtam, hogy curry-s csirkét szeretne készíteni.) "Nem nincs, de jó, hogy mondod!" Végül minden meglett, a vacsora pedig istenire sikerült! Ez nem csoda, hisz minden adott volt: jó hely, jó társaság, jó hangulat! (Ezt követte a kocsmatúra, erről egy másik bejegyzésben olvashattok.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése