Ápr. 13-án a LEGO billundi
központjába látogattunk el, amit a marketing tanárunk szervezett meg. Ez is egy
olyan dolog, amit igazán szeretek itt Dániában, hogy ha érdeklődőek a diákok,
akkor ingyen biztosítanak nekik lehetőségeket, hogy egyes helyekre eljussanak.
Aksel mesélt nekünk a LEGO
történetéről, amiről Nektek is leírok néhány érdekességet. A vállalat idén ünnepli
fennállásának 80. évfordulóját. 1932-ben hozta létre Ole Kirk Kristiansen az
üzletet, ami azóta is családi tulajdonban van. Kezdetben fajátékokat
gyártottak, majd az Egyesült Királyságból vásárolt eszközökkel próbáltak mind
újabb és újabb dolgokat gyártani. A kis LEGO kockákat nem ők találták ki, de
mivel nem volt szabadalmaztatva, ezért ők továbbfejlesztették, hogy végre
legyen egy olyan építőelem a gyerekek kezében, ami nem fog könnyedén szétesni,
a felépített tornyok nem dőlnek le. Ezért kialakították a kis lyukakat a téglák
alján, amelyek a clutch power-nek (nem tudom magyarul, „összeragasztó erő”???)
köszönhetően egyedi és minőségi játékot jelentettek.
A vállalat a neve a „leg godt”,
vagyis „játssz jól” kifejezés 2-2 kezdőbetűjéből ered, ami arra is utal, hogy a
meghatározó mintát maguk a gyerekek adják, a cég küldetése „a jövő építészeinek
inspirálása és képzése”. A LEGO jelszava pedig: „Det bedste er ikke for godt.” –
Csak a legjobb lehet elég jó! Fontos célkitűzés a környezetvédelem is, 2020-ra az
energiát kizárólag megújuló erőforrásokból fogják nyerni, amelyet szélmalmok
építésével valósítanak meg.
Mielőtt azt hinnétek, hogy a LEGO
sikere töretlen volt, érdemes kicsit a vállalati eredményességről is szólnom.
2003 és 2004 igen gyenge éveknek bizonyultak a vállalat történetében,
egyértelművé vált, hogy elkerülhetetlen a váltás, ezért úgy döntöttek, hogy
termékeiket összekapcsolják egy másik márkával, így kerültek a polcra a LEGO
Star Wars játékok, később pedig a Harry Potter figurák. A Bionicle termékek,
amik saját fejlesztésűek voltak, is kelendőnek bizonyultak. Ezek az ötletek csak
átmeneti fellendülést hoztak, így 2005-ben a vállalat vezetősége úgy határozott,
hogy munkafolyamatok 80%-át kiszervezik! A döntés helyességét az elmúlt nyereséges
évek bizonyítják, és így vált lehetővé, hogy a Flextronics-szal együttműködve
Magyarországon is gyárat nyissanak, nevezetesen Nyíregyházán, ahol kizárólag
Duplo-t gyártanak.
Az előadóteremben nagy
üveggömbökben LEGO építőelemek álltak az asztalon. Aksel elmondta, hogy minden
tárgyalóban van ilyen, sőt az egyes termékek bevezetése előtt maguk a
menedzserek is felépítik az új játékokat. Megkérdezte, mit gondolunk, vajon
hány kombinációt lehet kirakni 6 darab hatlyukas kockából? Erősen gondolkoztam,
hogy bemondom a végtelent… a helyes válasz persze így is felülmúlta
becsléseinket, ugyanis kb. 950 MILLIÓ a lehetséges kombinációk száma!!!
Miután megkaptuk ebédre a
szendvicseket, és magunk is kirakhattuk a kis repülőt, körbesétáltunk a
gyártási területet, ami szintén érdekesnek bizonyult. Azt azért megjegyezném,
hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak a gyártott termékek
számát növelik, hanem a szükséges alkalmazottakét is csökkentik, ami jelenleg
11 ezer fő. A LEGO javára legyen mondva, hogy sok idős alkalmazottat foglalkoztatnak,
sokan innen mennek nyugdíjba.
Zárszóként pedig köszönet a
szüleimnek, amiért vettek nekünk LEGO játékokat, én is venni fogok a
gyerekeimnek, hadd játszanak egy jót! (:
3 megjegyzés:
Na, Balázs biztos örült volna ennek a kirándulásnak. Még most is vásárol LEGO-t, annyira szeret vele játszani.
Már csak néhány nap és együtt lehetsz Anyukáddal!!! Jó pihenést és jó szórakozást kívánok!
Várjuk a képeket a blogra!
Ez tetszett, lehet holnap játszok is egy kicsit. :) Gábor
Megjegyzés küldése