Jól kellene élni

Ezúttal olyasmiről írok, ami nem kapcsolódik szorosan a kinti életemhez, mégis foglalkoztat. Inkább magamnak írom ezt a bejegyzést, egyrészt mert úgysem kapok róla visszajelzést, másrészt azért, hogyha később visszaolvasom, akkor lássam, mit gondoltam ezekről ebben az életkoromban.

Az előbb megnéztem a Bárcsak (If Only) c. filmet. Nem feltétlen a romantikus-misztikus drámák a kedvenceim, és nem is mindig „esik jól” érzelmi szempontból ezekkel szembesülni, de kiválóan összecseng azzal a cikkel, amit ma olvastam, ami arról szól, mi az az öt dolog, amit az emberek a leggyakrabban megbánnak a halálos ágyukon. Mindkettő arról szól, hogy nem szabadna megvárni, amíg valami megváltoztathatatlan dolog ébreszt rá minket, hogy milyen értékek, elvek, szempontok szerint kellene élnünk az életünket, és hogyha eljön az idő, akkor megnyugvással nézzünk szembe a véggel, mert visszatekintve elmondhatjuk, olyan életet éltünk, amivel elégedettek vagyunk.

Vegyük sorra, mi is az öt dolog, amit megbánhatunk, amikor már túl késő lesz.

"Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem."

Azt hiszem, ebben jó úton haladok, mert többször meg mertem tenni a szükséges lépéseket az álmaim megvalósítása felé. Az is segítség volt ebben, hogy otthonról nem kellett cipelnem az elvárások terhét. A családom nem akart rám kényszeríteni szerepeket; útravalót kaptam, majd magam dönthettem el, hogy mihez kezdek azzal. Az is fontos, hogy a döntéseimet is támogatták, nem akartak lebeszélni azokról vagy meggyőzni másról.

Utólag bevallhatom, hogy ugyan éreztem egy kis szomorúságot, mégis felszabadító érzés volt, amikor kiléptem a cégtől és szakítottam az addigi rutinnal. Jó volt az érezni, hogy szabadon dönthetek, és ha tanulni és utazni akarok, akkor megtehetem, mert megtalálom az ehhez szükséges eszközöket.

"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat."

A cikk tanulsága szerint főként a férfiak bánták meg, hogy a munkájukba több időt fektettek, mint amennyit a családjukkal töltöttek. Természetesen nem tudhatjuk, hogy maguk választották a pénzhajtást, vagy rákényszerültek. Mégis azt mondom, hogy a pénz nem minden, én pár éve léptem túl azon a korlátomon, hogy a pénzért dolgozzak. Egyszerűen elengedtem olyan vágyakat, amik nem is az én vágyaim voltak, hanem amiket a magyar társadalom elvár. Nem kell ház/lakás, nem kell autó, nem kell sok ruha, cipő, táska, kiegészítő, nem kell menő laptop/telefon olyan áron, hogy megszakadjak a munkában. Ha lesz rá pénzem, majd megveszem, addig meg tökéletesen megvagyok ezek nélkül is. Amit igazán szerettem volna, arra sosem sajnáltam a pénzt: az utazásra, a jó könyvekre, az élményekre!

"Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet."

Ebben viszont fejlődnöm kell. Egyrészt ki kell mutatni a csalódottságot, az elkeseredettséget, a dühöt is, különben szó szerint felemészti az embert, megromlik az egészsége, az elfojtások gócokat generálnak. Nem azt mondom, hogy ezeket a külvilágra kell zúdítani, de mindenkinek magának kell megtalálnia a módját, hogyan oldja fel a belső feszültségeket (pl. sportolás, alkotás, lazítás, kibeszélés).

Másrészt a szeretetet is kell kellene mutatni. Ezt nem teszem meg elég gyakran. Nem mondom ki, ha szeretek valakit, nem ölelem meg, nem szorítom magamhoz. Őszintén szólva a rokonaim és a barátaim se teszik ezt, lehet, ez is magyar sajátosság. Ezen dolgoznom kell, bár még nem tudom, hogyan…

"Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."

Ezt a hibát azt hiszem, nem követem el. Időm, lehetőségeim és a viszonzás függvényében ápolom a kapcsolataimat. Lehet, hogy ez abból is ered, hogy nem voltak olyan párkapcsolataim, amik elvonták volna a figyelmemet a barátaimtól.

"Bárcsak boldogabb lettem volna."

A cikkből idézek most: „Sokan halálukig nem jöttek rá, hogy a boldogság megélése saját döntésük is. Szokásokat, magukkal hozott mintákat követtek, miközben élhettek volna kicsapongóbb életet is. Noha az előbbi kényelmesebbnek tűnhet, többet kapunk mi magunk is, ha több teret engedünk a lazaságnak, a felhőtlen nevetésnek.” Sok igazság van ebben, én nem vagyok 0-24 órában boldog, de nem is akarok az lenni, szeretek többféle érzést, hangulatot megélni, mert utána jobban értékelem a boldog időszakokat. Azért áltanosságban BOLDOG VAGYOK! (: