Kelt 2012. febr. 11-én hajnali 3-kor a billundi reptéren.
Már 4 órát átvészeltem, még egyszer ennyit kell, aztán simább szakasz következik. Bő 1 óra buszozás, és Esbjergben leszek.
Az utazás nem volt zökkenőmentes. Az ember azért imádkozik, hogy minden rendben menjen, pláne, ha ilyen hosszú útra készül, aztán mégsem úgy alakul, ahogy szeretné…
Mint sok minden más sem ezzel az úttal kapcsolatban. A Bécsújhelyi Egyetemre nem volt nehéz bejutnom, a sors is a kezemre játszott. Aztán kitaláltam, hogy a következő szemesztert külföldön töltöm. Elsősorban Svédországba szerettem volna menni, erre föl a 2. helyen megjelölt Dánia lett az úti cél.
Ettől az évtől kezdve beszigorították a követelményeket, és nem akartak kiengedni, mert 2 tárgyból megbuktam, a pótvizsgák pedig hónapokkal később voltak. Megpróbáltam leszervezni, hogy a kinti egyetemen vizsgázhassak, azt sem engedték. Elveszett a repülőjegyem, és a Malév is csődbe ment (találó volt a hvg címlap szlogen: Lúz Air).
Maradtam, és vizsgáztam. Az eredmény felől kétségeim vannak… Pedig sok munka van a félév mögött, hosszú órákat vonatoztam, cipeltem a holmimat, ha Sopronban töltöttem néhány éjszakát. Hányszor gyötörtem magam az éjszakai órákban, hogy folytassam a tanulást, és azt ismételgettem magamban, hogy ezt Dániáért teszem!
Eljött az utazás napja, és sokszor úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék, ezt nem hiszem el, hogy velem történik, hogy egyáltalán ez történik! Mögöttem gyerekek hada visít, és a pilóta közli, találtak valami „karcolást” a gépen, fél órával később indulunk. Amszterdamban már vizsgálják a küldött képeket, még fél óra… Sikerül szmogot fújni az utastérbe, nem baj, a légkondi megtisztítja a levegőt, hoppá emiatt üzemanyagot vesztettünk, akkor még tankolni is kell, még 20 perc vesztegelés. Ekkor már tudom, reménytelen elérni a csatlakozást. Fel kellett volna szállni, kockáztatni kellett volna! Persze, ebben nincs igazam, de amikor kiderül, hogy a sok hűhó a semmiért volt, mégis így éreztem.
Emiatt várok már 4 és fél órája a billundi reptéren, mert nem értem el az utolsó buszt. A reptéren éjszakázom (ezt is ki kell próbálni egyszer), miután kiderül, hogy a közeli hotelban annyiba kerül egy éjszaka, mint a havi lakbérem harmada.
Nem sokat tudtam aludni, a padon elnyomom magam, és a hátizsákon se pihe-puha. Most már nagy a nyüzsgés így hajnali 4 fele.
Szimpatikus ez a dán népség, már kisebb tömeg gyűjt össze, de nem zajosak. Nem idegbetegek és nem óbégatnak. Csak egy fiatal srác kiabál, túl sok sört ivott, bár nem csoda… régebb óta itt dekkol, mint én.
Pár dolgot megállapítottam a dánokról, miközben szemlélődtem. A nyugdíjasok fiatalosak, sportosak, aktívak, és nem zsörtölődnek, sőt! kedélyesek. Az emberek türelmesek, szervezkednek és rendeződnek. A nyelvük fölöttébb érdekes: néha olybá tűnik dörmögnek, máskor vakkantgatnak, és ezek között sok egyéb hang is van még. (:
Amikor pár órával ezelőtt magamhoz tértem a padon, azt hittem, ez egy álom, de mégsem ébredek fel, és további 3 órát még itt kell töltenem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése