Kirándulás Ribébe

Febr. 23-án volt alkalmam egy másik dán várost is megismerni, nevezetesen Ribét, ami Skandinávia legrégebbi és egyik legkiválóbb állapotban fennmaradt városa. 856-ban érkezett ide egy misszionárius, aki kis fatemplomot emeltetett, amelytől kezdve Ribe a német földről érkező papok központjának számított. A város a X. században püspökség lett, majd a XII. században épült fel a katedrálisa, a nevezetes Ribe Domkirke, amely az elkövetkező évszázadok folyamán számos résszel bővült.

A város jellegzetességét a középkori városrész favázas épületei nyújtják. A vikingek történelme iránt érdeklődőknek kötelező ellátogatni a város két múzeumába. A Ribes Vikinger a késő VIII. századi piacváros hangulatát idézi, a szabadtéri Vikingercenter pedig bemutatja, milyen volt a város a vikingek korában (kb. 800 – 1100 között).

Be kell vallanom, hogy nemcsak a kirándulókedv hozott ebbe a városba, hivatalos ügyben kellett eljárnom. Mivel nem tudtam részt venni az orientációs napokon, magamnak kellett megigényelnem az ún. EU tartózkodási dokumentumot, ami kötelező minden Dániába érkező diáknak, munkavállalónak. Azon túl, hogy ez némi utánjárást igényel, előnyökkel is jár, mivel ez alapján jogosult leszek a helyi TB-re, és háziorvost is választhatok szükség esetére.

Amit kimondottan szeretek ebben az országban az az, hogy itt a hivatalos ügyintézés rugalmasan és barátságosan zajlik. Ugyan a fogadóórák száma elég korlátozott (pl. pénteken nincs is nyitva az önkormányzat), ha már egyszer ott vagy, akkor segítőkész ügyintézővel szemben találod magad, aki az anyanyelvén túl angolul és németül is tud felvilágosítást nyújtani.

Ribe kb. háromnegyed óra vonatútnyira van Esbjergtől, de szerencsére nem kellett egyedül mennem, mivel egy német lány is a tanév megkezdése után érkezett, így Lisával együtt utaztam. Most nem tudok semmi „viccesről” beszámolni, hacsak arról nem, hogy az orrunk előtt hajtott el a női(!) buszsofőr, így jó félórát kellett sétálnunk az önkormányzathoz, ami ki tudja miért, de a peremkerületen található. A térkép tanulsága szerint azt a részt már nem is Ribének hívják… Vissza is gyalog mentünk, majd egy kis uzsonnaszünet és városnézés után megérkeztünk a Ribes Vikinger múzeumba, aminek már a bolt részében hallottunk, hogy „hagyjuk el az épületet, mert pár perc múlva zárnak”, ez kb. 15.50 fele volt. Itt jegyezném meg, hogy a dánok nem „szeretnek” sokat dolgozni, a nyitva tartás itt igen rövid, hétvégén nincsenek is nyitva az üzletek, legföljebb a szupermarketek.

Ennek a napnak a történetéhez tartozik, hogy estére már foglaltam jegyet a Tobakken nevű helyre egy koncertre, nevezetesen a N*Grandjean előadására. Az énekes gitáron is játszik, és három férfi kíséri és vokálozik. Nagyon tetszett a hely és a koncert hangulata, ez ilyen csöndben üldögélős koncert volt. A számok angolul, az átvezető vicces történetek dánul hangoztak el (igen, ezért kell megtanulni dánul, nem pedig háborogni, hogy miért nem olyan nyelven beszélnek, ami én is értek). Erre a programra az ugandai lakótársammal, Stevennel mentem el. Ő már január óta itt lakik, és igencsak elgondolkodtatott, amikor másnap láttam, hogy feltett egy albumot a közösségi oldalra, amelynek címe: „Esbjerg – beautiful hell” [gyönyörű pokol]. A képek nagy része őt ábrázolta a szobájában, pár kép a másnapi futball edzés megtekintésekor készült, és volt néhány kép a koncertről is azzal a megjegyzéssel, hogy „első alkalommal mozdultam ki”. Persze erre is én kapacitáltam, mondta is utána, hogy tényleg mennyivel jobb volt, mint a szobája négy fala közt üldögélni. Szolgáljon ez tanulságul: menni kell, csinálni valamit, ha kell, akár egyedül is!