Biciklinek hűlt helye!

Sok minden történt az 1. héten, amikre érdemes kitérni, ezért a naptáramat segítségül híva felidézem a leglényegesebb dolgokat.

Mivel szabadidőm az van bőven, ezért próbálok a tanórákon túl olyan elfoglaltságokat keresni, amik révén társaságban lehetek, továbbá hasznosan és kellemesen telik az idő. Csatlakoztam az egyetem énekkarához, aminek a próbái most indultak be, az 1. próbán kb. 10-en voltunk, de a mai alkalommal, már másfélszer ennyien, tehát kezd alakulni a csapat. Az énekkart egy Lars nevű dán srác vezeti, aki elég innovatívan közelíti meg az éneklés összehangolását, fizikai gyakorlatokat belevesz. A „Don’t Worry, Be Happy” és a „Shackles” azok a számokat, amiket a leggyakrabban előveszünk, de ma például egy kubai dalt énekeltünk több szólamban.

Múlt pénteken (febr. 17.) a Studiebyen által szervezett koncertre mentünk a helyi ifjúsági házba (Huset). Egy német lány, Greta lépett fel a zenekarával, és saját számokat adtak elő jazz, rock és funk stílusokat keverve. Nagyon jó hangulatot teremtettek, a vége felé már megmozgatták a közönség egy részét is.

Vasárnap (febr. 19.) úgy ítéltem meg, hogy az előző napi borús idő után végre kisütött annyira a nap, hogy kimerészkedhessek az utcára. Az időjárásról mindenképp szót kell ejtenem: eddig itt tapasztaltam a legkiszámíthatatlanabb és legcudarabb időt, mondhatnám úgy is egész egyszerűen, hogy f*s az idő! Egyik nap havat kavar a hideg szél, másnap egy időre kisüt a nap, de estére olyan köd száll le, hogy az ember az orra hegyéig se lát el, és köd nem csak esténként van, reggel, nappal, bármikor! Az eső is szokott esni, apró szemekkel szitál, de negyed óra biciklizés után már átázik a kabátod tőle. A szél olyan hideg, hogy könny lábad a szemedbe, ahogy próbálsz az elemekkel küzdeni.

Szóval vasárnap elindultam a városfelderítő sétámra, ami kb. 50 percig tartott csupán. Mire leértem a kikötőbe egy nagy viharfelhő terpeszkedett felettem, és hirtelen kisebb hóvihar támadt, és itt olyan a szél, hogy meg kell támasztanod magad, ha nyílt terepen vagy, és a sapkát is simán felfújhatja a fejedről. A kikötőbe tett látogatásomról még annyit, hogy teljesen kihalt volt a hely, de egyszer csak egy nagy nyúl szaladt el előttem! Mire észbe kaptam, már eltűnt a sarkon túl, így nem láttam merre ment, pedig lehet, hogy megmutatta volna a Csodaországba vezető utat, mint Alíznak…

Úgy döntöttem, hogy más módot is találnom kell a barátkozásra, ezért a CouchSurfing-en kerestem itt élő fiatalokat. Így találtam Basiára, aki egy korombeli lengyel lány, és jelenleg a PhD-jét írja. Vasárnap este találkoztam vele és a litván barátnőjével, beültünk egy közeli kávézóba, a Frederik Caféba. Kiderült, hogy Basia a következő negyedévben az egyik tárgyból óraadóm lesz, szerencsére nem követeli meg, hogy professzornak szólítsam. :P

Basiával hétfőn elmentünk a helyi uszodába, ami egy nagyon komoly létesítmény, és országos szinten az egyik legjobbnak számít. Van 50 méteres úszómedencéjük, aminek 26 fokos a vize, így a régi szép időket idézi, amikor még a makói fürdőben róttam a (kilo)métereket. Egy óra alatt meg is volt a 1,5 km! Csak szuperlatívuszokban tudok az uszodáról beszélni, a vize tiszta, rengeteg medence van különböző hőfokkal (vannak jacuzzik is!), van élményfürdő a gyerekeknek, aqua fitness, csúszdák, toronyugró helyek, ha kiváltod a belépőt, mehetsz a finn vagy a gőzszaunába is.

A kellemes estét csak az árnyékolta be, hogy ellopták a biciklit, amit Maelle kölcsönadott nekem… Igen, lezártam! A recepción annyit mondtak, hogy nem gyakori az eset, havi szinten fordul elő, hogy egy külföldi rendszámú kocsi jön, és „összeszednek” pár bicajt (persze, nem a honfitársainkat mártjuk be)… Ha van az embernek biztosítása, akkor mehet a rendőrségre bejelentést tenni, hivatkozva a bicikli regisztrációs számára.

Basia azt mondta, hogy nem gyakori itt, hogy bicikliket lovasítanának meg, ált. a részeg fiatalok „lopnak” járgányt, de másnapra már elfelejtik, honnan hozták el, így végül megtartják. Gyanús, hogy az én esetemben nem ez történt… az a fura, hogy nem keseredtem el, talán azért, mert nem az én biciklim volt, de persze majd megtérítem a kárt. Basia nekem adta a pótbiciklijét használatra, ami korábban tönkre ment. Szerencsére Dominiknek van gyakorlata a szerelésben, így helyre tette a kereket, így ma már azon gurultam el a suliba, bár ezt is nehéz hajtani a váltó miatt. Lassan kezdem feladni a reményt, hogy itt normális kerékpárt fogok hajtani (olyanról álmodom, ami nem váltós, van kontrája, sárhányója, elöl kosara, és könnyű hajtású, talán túl sokat kérek?).

Valahogy mégis mindig kikerülök a csávából! Annyira szerencsétlennek tűnök, hogy valaki mindig megsajnál, és kisegít! :D Most már kezdem unni ezt a „hogyan lettem lúzer Dániában” fejezetet, így végérvényesen lezárom! („It’s okay, I got lost on the way but I’m a supergirl and supergirls don’t cry…”)