Egyidejűség

Mostanában olvastam egy cikket azokról az érzésekről, amelyekre érdemes hallgatni. Az írás Judith Orloff pszichiáter könyve alapján készült, és alapvetően nem foglal állást, de gondolatébresztőnek egész jó!

Az 5 érzés, amiről konkrétan szó van: a test jelzései (pl. libabőr), déjà vu, egyidejűség (pl. “A szót vetted ki a számból!”), távolba látás (megérezzük a más helyen történő események kiváltotta érzéseket) és intuitív empátia (megérezzük a szándékot, érzéseket különösebb arra utaló jelek nélkül is, ez főleg harmonikus kapcsolatokban működhet).

Érdekes dolgok ezek, amiket érdemes tovább gondolni. A konkrét személyes példám, ami a közel múltban történt egy olyan emberhez kapcsolódik, aki bizton tudom, olvassa-e sorokat. (:

Nimródot néhány éve ismertem meg, és azután csak egy alkalommal volt módunk személyesen beszélgetni, mivel ő külföldön él. Pár hete voltam - részben - nála látogatóban. Először csak telefonon beszéltünk, és abban maradtunk, ha végez a munkájával, felhív, és pontosítjuk a találkozó helyszínét. A partra tartottunk kocsival, amikor az egyik utcára kifordulva őt pillantottam meg, ahogy biciklijével elteker.

Meglepve kiáltottam a mellettem ülő barátnőmnek: “Ez Nimród volt!” Ebben a pillanatban már csörgött is a telefonom, ő is felismert egy számára idegen ember mellett ülve, egy idegen autóban! Nem tudom, hogy csinálta/m, és miért pont akkor?

Hasonló eset történt rá 2 napra is, amikor a part felé tartottam, ahol ő is dolgozik. Az egyik kis utcából botorkáltam ki, épp tárcsáztam, már csak a hívás gombot kellett volna megnyomnom, amikor megszólalt a készülék, és benne az ő hangja: “Látom, itt vagy szemben [pár száz méterre!], integetek Neked! Kíváncsi voltam, ki hívja előbb a másikat.” “És hogy vettél észre???”

Na ezt nevezem én “egyidejűségnek”! És az a meglepő, hogy vele előtte csak néhányszor találkoztam, mégis ennyire megérezzük a másik jelenlétét, hogy történik ez, és miért…?