Jól kellene élni

Ezúttal olyasmiről írok, ami nem kapcsolódik szorosan a kinti életemhez, mégis foglalkoztat. Inkább magamnak írom ezt a bejegyzést, egyrészt mert úgysem kapok róla visszajelzést, másrészt azért, hogyha később visszaolvasom, akkor lássam, mit gondoltam ezekről ebben az életkoromban.

Az előbb megnéztem a Bárcsak (If Only) c. filmet. Nem feltétlen a romantikus-misztikus drámák a kedvenceim, és nem is mindig „esik jól” érzelmi szempontból ezekkel szembesülni, de kiválóan összecseng azzal a cikkel, amit ma olvastam, ami arról szól, mi az az öt dolog, amit az emberek a leggyakrabban megbánnak a halálos ágyukon. Mindkettő arról szól, hogy nem szabadna megvárni, amíg valami megváltoztathatatlan dolog ébreszt rá minket, hogy milyen értékek, elvek, szempontok szerint kellene élnünk az életünket, és hogyha eljön az idő, akkor megnyugvással nézzünk szembe a véggel, mert visszatekintve elmondhatjuk, olyan életet éltünk, amivel elégedettek vagyunk.

Vegyük sorra, mi is az öt dolog, amit megbánhatunk, amikor már túl késő lesz.

"Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem."

Azt hiszem, ebben jó úton haladok, mert többször meg mertem tenni a szükséges lépéseket az álmaim megvalósítása felé. Az is segítség volt ebben, hogy otthonról nem kellett cipelnem az elvárások terhét. A családom nem akart rám kényszeríteni szerepeket; útravalót kaptam, majd magam dönthettem el, hogy mihez kezdek azzal. Az is fontos, hogy a döntéseimet is támogatták, nem akartak lebeszélni azokról vagy meggyőzni másról.

Utólag bevallhatom, hogy ugyan éreztem egy kis szomorúságot, mégis felszabadító érzés volt, amikor kiléptem a cégtől és szakítottam az addigi rutinnal. Jó volt az érezni, hogy szabadon dönthetek, és ha tanulni és utazni akarok, akkor megtehetem, mert megtalálom az ehhez szükséges eszközöket.

"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat."

A cikk tanulsága szerint főként a férfiak bánták meg, hogy a munkájukba több időt fektettek, mint amennyit a családjukkal töltöttek. Természetesen nem tudhatjuk, hogy maguk választották a pénzhajtást, vagy rákényszerültek. Mégis azt mondom, hogy a pénz nem minden, én pár éve léptem túl azon a korlátomon, hogy a pénzért dolgozzak. Egyszerűen elengedtem olyan vágyakat, amik nem is az én vágyaim voltak, hanem amiket a magyar társadalom elvár. Nem kell ház/lakás, nem kell autó, nem kell sok ruha, cipő, táska, kiegészítő, nem kell menő laptop/telefon olyan áron, hogy megszakadjak a munkában. Ha lesz rá pénzem, majd megveszem, addig meg tökéletesen megvagyok ezek nélkül is. Amit igazán szerettem volna, arra sosem sajnáltam a pénzt: az utazásra, a jó könyvekre, az élményekre!

"Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet."

Ebben viszont fejlődnöm kell. Egyrészt ki kell mutatni a csalódottságot, az elkeseredettséget, a dühöt is, különben szó szerint felemészti az embert, megromlik az egészsége, az elfojtások gócokat generálnak. Nem azt mondom, hogy ezeket a külvilágra kell zúdítani, de mindenkinek magának kell megtalálnia a módját, hogyan oldja fel a belső feszültségeket (pl. sportolás, alkotás, lazítás, kibeszélés).

Másrészt a szeretetet is kell kellene mutatni. Ezt nem teszem meg elég gyakran. Nem mondom ki, ha szeretek valakit, nem ölelem meg, nem szorítom magamhoz. Őszintén szólva a rokonaim és a barátaim se teszik ezt, lehet, ez is magyar sajátosság. Ezen dolgoznom kell, bár még nem tudom, hogyan…

"Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."

Ezt a hibát azt hiszem, nem követem el. Időm, lehetőségeim és a viszonzás függvényében ápolom a kapcsolataimat. Lehet, hogy ez abból is ered, hogy nem voltak olyan párkapcsolataim, amik elvonták volna a figyelmemet a barátaimtól.

"Bárcsak boldogabb lettem volna."

A cikkből idézek most: „Sokan halálukig nem jöttek rá, hogy a boldogság megélése saját döntésük is. Szokásokat, magukkal hozott mintákat követtek, miközben élhettek volna kicsapongóbb életet is. Noha az előbbi kényelmesebbnek tűnhet, többet kapunk mi magunk is, ha több teret engedünk a lazaságnak, a felhőtlen nevetésnek.” Sok igazság van ebben, én nem vagyok 0-24 órában boldog, de nem is akarok az lenni, szeretek többféle érzést, hangulatot megélni, mert utána jobban értékelem a boldog időszakokat. Azért áltanosságban BOLDOG VAGYOK! (:

Hosszú hónap

Amilyen gyorsan elröppent az első hónap, olyan lassan akar eltelni ez a néhány hét, ami még március végéig hátra van. 31 napos hónap… és ha véget ér, akkor még 3 hónap, mire hazamehetek. Nem tudom, miért érzem mostanában úgy, hogy csak vánszorognak az óramutatók.

Csak azt érzékelem, hogy nem tudom magam lekötni mentálisan. Igyekszem minél több programot és hobbit találni, lásd főzés, úszás, énekkar, zenekar, dán tanfolyam, pub quiz, koncertek, bulik, de még így is sok időm marad töprengeni, és azon elmélkedni, milyen volt, amikor szakmai kihívásokkal néztem szembe, nap mint nap bizonyítani kellett a munkahelyemen, és ezért még jól meg is fizettek. Most nem végzek produktív tevékenységet, ezért kellene elkezdenem a szakdolgozatomat. Időnként kell prezentációkat tartanom a suliban, de még mindig kevés, nekem ez már „luxus”, hogy a dolgos évek után csak így lógathatom a lábam.

Az időjárás hirtelen változásai is megviselnek, néha indokolatlanul fáradtnak érzem magam, le kell dőlnöm néhány órára délutánonként. Próbálok energiát meríteni a napsütésből, ha szép az idő, és nem sietek, akkor az egyetemről hazafelé szoktam egy kis kerülőt tenni az erdő felé, hogy kicsit feltöltődjek. Ami még segíteni szokott, ha ezt a számot meghallgatom.

http://www.youtube.com/watch?v=ADP65wbBUpc&ob=av2e

Közeleg a húsvéti szünet, és egyelőre nem sikerült semmit megszerveznem… Sok ismerősöm utazgat, v. egy távolabbi helyre (pl. Krakkóba, mert oda volt olcsó jegy), v. haza a családhoz. Én meg már előre félek attól, mit kezdek itt magammal másfél hétig. Próbálok találni olcsó fuvart Koppenhágába, ha összejön, akár egyedül is elmegyek pár napra. Végre beszabadulhatnék a kulturális pezsgésbe, már alig várom, hogy egy múzeumban sétálgathassak!

Arra jöttem rá, hogy Esbjerg túl kicsi és nyugodt város ahhoz, hogy hónapokig érdekes legyen. Szükségem van arra, hogy kitűzzek magam elé kisebb célokat, megszervezzek utazásokat akár csak néhány napra is. Anya majd meglátogat ápr. végén, egy hetet együtt töltünk, de az még egy hónappal arrébb van, addig is ki kell mozdulnom innen! Teljen már el a március!!!

Uszoda dán módra

Már egy ideje érlelődött bennem egy bejegyzés az úszásról és az uszodáról, hiszen hosszas idő után mondhatni a sport is rendszeres eleme lett az életemnek, hiszen hetente kétszer úszni járok. Ha véget ér néhány kurzusom, akkor majd háromra növelem ezt a számot. Örülök neki, hogy sikerült megvalósítani azt, amit elterveztem a dániai kintlétem alatt, miszerint sportosabb életet fogok élni. Ez megvalósulni látszik, mivel az úszás mellett biciklivel közlekedek és kirándulgatni is szoktunk.

Gyerekkori emlékek

Itt azért más az uszoda és a szabályok is, mint otthon (értsd: Makón). Ez olimpiai uszoda, az 50 méteres medence mellett vannak toronyugró helyek. Nagyon meglepődtem, amikor egyszer nem 50 méteres medencét találtam a megszokott helyen, hanem egy tagolt medencét, vannak merülő-emelkedő falai a medencének, így fel tudják bontani, és a kisebb részekben lehet kajakozni, gumiváron ugrálni v. torony ugrani. Én jobban szeretem teljes hosszában szelni a köröket, ilyenkor Misu bá kiáltása cseng a fülemben: „Gyerünk gyerekek, pörögjetek mint a taxióra!”

Nemcsak a húszéveseké a világ!

Szinte minden alkalommal látok valami új programot az uszodában: babaúszástól kezdve az aqua fitness-ig, egyszer pedig épp a dán úszóbajnokság miatt nem volt szabad a medence. A legkülönösebb mégis az volt, amikor nyugdíjasoknak tartottak „egészség napot”, az egyik kis medence részben sramli zenére párban táncolgattak a vízben, azt hittem, eldobom az agyam! Amúgy a parton sétálgattak, majszolgatták az ajándék banánt és mérték a vércukor szintjüket, vérnyomásukat, stb. A part felé úszva látom, hogy egy idős bácsi kint áll, felém fordulva kiabál valamit, és feltart egy fekete övet és egy órát. Kiérve mondom neki, hogy „nem beszélek dánul, és ezek nem az enyémek.” „Tudom,” – válaszolja angolul, „mivel az enyémek. Szeretnéd megmérni a pulzusod úszás közben?” Végül nem sikerült, mert az övet nem tudtam elég szorosan magamra erősíteni, és nem érzékelte az óra a jelet, minden esetre értékeltem az ötletet.

Szauna-meleg

Nagyon tetszik az ötlet, hogy a szauna az öltöző és a zuhanyzó között van (kivéve a gőzszaunaát mivel az a „római fürdő” részben található). Én is gyakran csinálom azt, hogy zuhanyozás után oda megyek be megtörülközni, közben kellemesen átmelegszik az ember, egy ilyen otthon is jól jönne. (:

Ez higiénikus?!

Ahogy belép a női öltözőbe az ember, azonnal meztelen lányokat, nőket, asszonyokat pillant meg. A bejárat utáni kicsi térben lehet hajat szárítani, és kötelező jelleggel a cipőt levenni, utána már csak mezítláb lehet közlekedni, én természetesen papucsban szoktam. (Dániában nem hallottak még a lábgombáról?!) Az odáig rendben van, hogy ezen a részen nem lehet lábbeliben mászkálni, mégis túlzásnak tartom, hogy fürdés után a padlóra dobálják a fürdőruhát és a törülközőt! Sok öltözőszekrény van, néhány pad, a nagy közös térből nyílnak az illemhelyiségek, a szauna és a sarkon túl máris a zuhanyzóban találja magát az ember lánya. Zuhanyozni úszás, fürdőzés előtt is kötelező, v. nem engednek be a medencébe.

Mezítelenség

Itt meztelenül kell(!) zuhanyozni, ami kicsit bizarr, hisz nincsenek külön zuhanyfülkék, kb. 8-10 meztelen nő mosakodik egymás mellett karnyújtásnyira. Jönnek-mennek az anyukák és a kisfiúkat és kislányokat fürdetik, az úszólányok, a mamikák, és úgy tűnik, valóban senkinek nem okoz kellemetlenséget, hogy meztelen van. Először feszélyezve éreztem magam, nem is mindig vetettem le a fürdődresszt, bár ezért szólhatnak is. Majd egyszer láttam egy nénit, akinek eltávolították a mellét, és akkor kicsit elszégyelltem magam… ha ő nem fél megmutatni a testét, akkor nekem miért kellene?

Úgy vélem, ez a szokás furcsa és kellemetlen lehet nekünk, de nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az itteni emberek már fiatal koruktól tudják, hogy néz ki egy test különböző életkorokban, és elfogadják azt. Feltételezem, itt kevesebben fekszenek plasztikai sebész kése alá és közelebb áll a valósághoz a saját testükről alkotott kép is.

Litván boom!

Mivel is telhetne egy szombat délután, este? Én szeretem a nyugodt pihenős napokat, ami egy kis főzéssel, olvasgatással telik, de alapvetően nyitott vagyok más javaslatokra is. Basia szólt, hogy nála van egy litván barátnője, ha van kedvem, akkor csatlakozzak a csajos naphoz.

A csajos nap legfőbb elemei: főzés, szépítkezés és pletykálkodás! A lányok már elkészítették a spenótos lasagne-t és a Snickers sütit (ennek a receptjét meg kell szereznem, kb. olyan íze van mint ennek a csokinak és mogyoróvajjal készül, ami imádok!), én egy chilei merlot-val járultam hozzá a lakomához. Később megérkezett a másik litván lány, Ieva is, aztán kezdetét vette a készülődés, hiszen este Szent Patrik-napi buli! Hajmosás, hajbeszárítás, sminkelés (ennek része volt a lóhere rajz!), körömlakkozás. Őszinte leszek… ezek azok dolgok, amik engem szörnyen untatnak, ezért nem is szoktam velük többet foglalkozni a szükségesnél! Legyen az ember haja, bőre, keze ápolt – vagyis egészséges, hidratált és természetes! De hogy ezen felül még ilyenekkel szórakozzak, hogy tupírozzam a hajam, ráfújjak fél doboz lakkot, meg ha nem tetszik a körömlakk ragadása, akkor lemossam és újrafessem?! Ááá, ezek a dolgok annyira fárasztanak, mint a napozás és a ruha-, cipővásárlás, szóval egyáltalán nem törvényszerű, hogy minden nő élvezi ezeket a tevékenységeket.

Később átmentünk Ieva és Christian lakására, ahonnan a fiúk már elvonultak rugby meccset nézni. Felszerelkeztünk itallal és a lengyel ivós társasjátékkal, ami jelentősen fel tudja gyorsítani a lerészegedési folyamatot, mármint ha valakinek ez a célja. Szóval sok okot ad a játék az ivásra, pl. ha lány vagy, ha nyáron születtél, ha van fiútestvéred és a kedvencem, ha fekete zoknit viselsz! Litván habzó(!) vodkát ittunk, aminek a neve Boom. Maradjunk annyiban, hogy keverve fogyasztható. Azt mondta az egyik srác, hogy milyen jó vodka „illata” van, gondoltam is magamba, hátha neked a rovarirtó szag tetszik, akkor igyad tisztán! A minőségi vodkának nincs illata/szaga és íze sem, lásd pl. Smirnoff Black. Én már csak tudom, hisz Smirnoff brand passion tréningeket is tartottam. :D

Megérkeztek a fiúk heten, majd még betoppantak ketten, szóval megnőtt a társaság és a hangulat is fokozódott. Mi lányok áttértünk a „skinny bitch” nevű italra, ami vodkából, ásványvízből és lime-ból áll, ez már határozottan jobb volt, pláne mivel egy másik litván vodkával ittam. Fogyogatott is rendesen, közben kedélyesen beszélgettem a többiekkel zenéről, nyelvi különbségekről, multi-kulti élményekről. Jól éreztem magam és vártam, hogy majd bulizzunk a Dronning Louise-ban is, de egyszer csak éreztem, hogy jó vodkából is megárt a sok… Persze a lányok adtak jó tanácsot: „igyál vizet, ülj le pihengetni a kanapéra, vegyél példát az ír srácról, ő is alszik egy kicsit a buli előtt, hamarosan jobban leszel.” Valahogy nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy ezt kivárjam, ha már attól tartok, hogy nem leszek maximálisan vállalható, akkor inkább hazamegyek aludni. Ieva kicsit aggódott, hogy most elkísérjen-e, mondtam, hogy nem szükséges, majd megígértette velem, hogyha hazaérek, akkor írok. Így is tettem 23:25-kor, mert ugyan mivel is telhetne egy szombat éjszaka? :D

Búgócsiga üzemmód

Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy jelentősen sikerült lecsökkentenem azt az időmennyiséget, amit a szobámban ücsörögve töltök. Persze az is kellemesen tud telni, hisz azokkal a dolgokkal foglalkozhatok, amiket szeretek: olvasás, zenehallgatás, írás, no meg nézem az Éden Hotelt. Most látom magam előtt, amint Anish a fejét csóválja, Annamari pedig lelkesen bólogat, hisz vele tavaly még az évadzáró VIP-celeb party-n is megfordultunk (Kristóf után, őőő… akarom mondani a Mixben).

Into Eternity

Szerda reggel (márc. 7.) vettem észre, hogy aznap este dokumentum filmet vetítenek a Huset-ban. Őszintén szólva engem ritkán kötnek le az ilyen filmek, de Dominik nagy fanatikus (van, hogy napi nyolcat is megnéz), így megbeszéltük, hogy elnézünk. Elvégre mégis jobb, mint a négy fal közt, és hátha bővül a látóköröm. Így is lett, nagyon érdekes, bár tőlem távol álló témáról volt szó: a nukleáris hulladék megfelelő tárolásáról. Finnországban építtetik Onkalót, ahol az elkövetkező 100 évben fogják elzárni a nukleáris hulladékot olyan tankokban, amelyekben nem jelent veszélyt a környezetre. 500 méterrel a föld alatt húzódik az alagútrendszer, ahova 100.000 évig nem szabadna senkinek betennie a lábát. Az egy dolog, hogy a rendszert kidolgozták és üzemeltetik, de hogyan érhetik el, hogy az elkövetkező generációk távol maradjanak ettől a helytől? Onkalo olyan jelentőséggel bírhat majd az „utódainknak”, mint a ma is fennálló piramisok nekünk. 100.000 év… képesek vagyunk-e egyáltalán felmérni ezt az időt? Végül abban maradtunk Dominikkel, hogy azt se tudhatjuk biztosan, holnap mi lesz, kicsit elbizakodott ilyen hosszú időtávlatban gondolkozni és univerzális üzeneteket hagyni.

I Got You On Tape

Csütörtök estére (márc. 8.) már megvolt a jegyem az I Got You On Tape nevű dán indie rock zenekar koncertjére, amelyre a Tobakken-ben került sor. Mivel csak korlátozott számban lehetett ingyen regisztrálni, hamar elfogytak a jegyek, amiket a Studiebyen Esbjerg kínált, így most nem volt ismerősöm, akivel mehettem volna, de ez nem tartott vissza. Egyedül támasztottam az asztalt (ezúttal székeket nem raktak ki), és néztem az elő zenekar (valami country boys nevű formáció akusztikus előadását) pattanásos arcú tinédzser énekesét. Véleményem szerint egy zenekar sikerének egyik kulcsa, hogy jól nézzen ki az énekes, vagy a basszusgitáros, vagy legalább a dobos (lásd Amber Smith, ugye T.Anita?). :D Véget értek a szárnypróbálgatások, majd mellém lépett egy férfi, és kérdezett valamit dánul. "Jaaa… (még?) nem értem a nyelvet, jó, csak ide akarnak állni a barátjával, hogy le tudják rakni a sörüket, tőlem elférnek." Negyvenes éveikben járó helyi arcok voltak, jól elbeszélgettünk, sörre is meghívtak, és egyetértettünk abban, hogy a főzenekar igen jó zenét játszik!

One Of Us

Az énekkarról ismerem Kent-et, aki egy idősebb amerikai férfi és az egyetemen mesterképzést csinál. Pár hete osztogatott egy felhívást az énekkar női tagjainak, amin azoknak a számoknak a címe szerepelt, amiket a barátaival játszanak. Mondta, hogy össze szoktak jönni időnként zenélgetni, és szeretnének még női énekest. Így csatlakoztam hozzájuk péntek este (márc. 9.). Kent és Martin (ő egy ír pasi) gitároznak és vokáloznak, és egy velem egyidős dán lány, Line énekel, főleg country és blues balladákat, de amúgy nyitottak a repertoár bővítését illetően. Jól éreztem magam, oldott volt a légkör és hamar megtaláltuk a közös hangot. Linével hasonló a hangszínünk és a hangterjedelmünk, és mint kiderült, hasonló számokat is hallgatunk. Igazából mindig szerettem volna egy kis bandában énekelni, csak nem tudtam, hogy találjak rá lehetőséget, de végül a lehetőség talált meg engem. Az én kérésemre majd Joan Osborne számát is játsszuk, amiben azt kérdezi „What if God was one of us?”