A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anglia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anglia. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 8., kedd

Londoni séta



Ismét Angliából jelentkezek, ez már 3. utam a szigetországba. (: Ezúttal az üzleti utat egy rövid londoni városnézéssel is összekötöttem.

Anyukám ismerősei szállásoltak el 2 napra a közeli Dartfordban, ahol szombat esti érkezésemet követően megismerhettem a helyi klubéletet, a Crush nevű helyen. A zene nagyon jó volt, és a hely is viszonylag, de a társaságot elnézve nem értem, hogy engedhetik be ezeket a tiniket, amikor 18 év az alsó korhatár, v. csak alulfejlettek a helyi fiatalok? :P

Vasárnap már a fővárosban barangoltam, a London Bridge-hez érkezve a Temze-partot jártam be, ahol épp a Walk for Free felvonulás résztvevőit figyelhettem meg, mint kiderült az AIDS-betegeket támogatták a 10 km-es séta megtételével. Megnéztem a Trafalgat teret, ahol a National Gallery (Nemzeti Galéria) is található, majd onnan a St. James parkba mentem, ahol a Buckingham palotát is megcsodálhattam, bár sztem ez pont a hátsó bejárat volt. Ismerkedtem a helyi állatvilággal (másnap egy pasi is bizonyította, hogy oda tartozik, miután az utcán odalépett hozzám, és el kezdte nekem magyarázni, hogy a Soho-ban 50 fontot fizetett 2 lányért, és sztem ez jó ár-e??? Rögtön ott is hagytam, bocs, hogy ezt leírtam, de annyira kiakadtam!!!), a szürke mókusokkal első sorban.

Hétfőn miután lepakoltam a hotelben elindultam a British Museum-ba, ahol az állandó kiállítás megtekintése ingyenes, mint az itteni állami múzeumokban ált. Ez nem semmi! Itt megtekinthettem mindazt, “amit az angolok összelopkodtak” (hogy egy ismerősöm idézzem (; ), itt van a Rosetti-kő, az asszír emberfejű, oroszlántestű monumentumok, amelyek a kapuk bejáratát őrizték, múmiák, kínai porcelán készletek, részletek a Pantheon-ból, nekem legjobban Nagy Sándor mellszobra tetszett. (: Komoly múzeum, de nekem a moszkvai Puskin Múzeum megkapóbb volt, még akkor is, ha ott több a kópia.

Majd elmentem a London Dungeon-be (nevezzük tömlöcnek), ami ugyan elég borsos (22.5 font – ca. 7,5 e Ft), de hát egyszer ezt is látni kell! Itt mutatják be a városban történt szörnyűségeket a 1666-os pestis járványtól kezdve, Sweeney Todd-on (a Fleet utca borbélya) át, Hasfelmetsző Jack-ig, és Bloody Mary sem maradt ki. Közben nem annyira paráztam, de a legvégén, amikor amikor a szabadesés volt, na, akkor betojtam… Erről fotó is készült, de a képi bizonyítékot nem hoztam el. :P

Még sétáltam kicsit a Temze-partot, láttam a Belfast csatahajót is, de bemenni már nem volt időm, mert hamarosan bezárt. Egy szó, mint száz, szép a város, mindenképp látni kell, de nem váltja ki belőlem azt az érzést, mint Moszkva látványa, mert az szerelem volt 1. látásra! (:

2010. május 18., kedd

Sandbanks




Az elmúlt napok picit egybefolytak, de azért történtek klassz dolgok! (:
Hétfőn volt egy szép kirándulásunk Swanage-ba, ahova komppal jutottunk át az öblön keresztül. Ott megnéztük a hatalmas fehér sziklatömböket, amelyek Old Harry's Rocks néven váltak ismertté (erről küldök egy képet, amint onnan integetek Nektek). Elmentünk egy közeli "mini" kocsmába, a The Square and Compass-ba, ami híres a csapolt italairól.
Napközben ált. sétálgattam a városban, az öböl mentén és a parkban. Kedd este lent voltunk ismét a Sandbanks-en, amikor Nitáéknak edzésük volt, én ez idő alatt vártam egy régi haveromra, Zsoltira (aka Zsé), aki szintén Poole-ban él, és a Sunseeker-nél dolgozik, yacht-okat épít (beltéri asztalos munkák a területe). Ez a cég kb. 2500 főt foglalkoztat, és Zsé az egyedüli magyar, ami nem kis szó! (:
A közeli Bournemouth-ban is megfordultunk, itt is van egy nagyon szép park, amiben rengeteg szürke mókus él. Ezek az állatok nem kedveltek itt, mert Amerikából érkeztek valszeg a hajók rakományával, és "elnyomták" a helyi vörös mókusokat, amelyek sokkal félénkebbek, és kevésbé életképesek. Ellopták az élelmüket, és a fészkekben elpusztották a kölyköket... Mivel a vörös mókus nemzeti jelkép is, ezért igyekeznek megmenteni a fajt, a Brownsea szigetre telepítették őket, ahol szép kis kolóniát alakítottak ki. (:
Tervezzük, hogy szombaton hárman ellátogatunk a Brownsea-ra.

2010. május 10., hétfő

Poole és környéke



Úgy tűnik, nem mindenkinek volt/lehetett egyértelmű, mit is keresek most Angliában. Még febr. végén megvettem a jegyem, hogy eltölthessek másfél hetet Nita barátnőmnél Poole-ban. Viszont egy pesti céges workshop után meghívtak a köv. londoni alkalomra is, ezért hamarabb kiutaztam pár nappal. Szóval kellemeset a hasznossal, ahogy mondani szokás. (:
Pénteken du. érkeztem meg a dél-nyugat angliai városba, ami Dorset megyében található a tenger partjánál. Este elmentünk Nita egy kollegájának a búcsú bulijára egy parti kocsmába (The Quay), ami nem volt túl izgi, mivel még zene sem szólt a helyen. ):
Szombaton sokat kirándultunk a környéken. Szerencsére Nitának van egy régebbi Peugeot-ja (aka "also known as" Lujza), és az elvitt minket Durdle Door-hoz. Itt található az a híres sziklaív, ami egy biz. szögből nézve mint egy keskeny kiszögellés a tengerre, másik szögből pedig egy nagy ív (kapu). Csak 2 km-es "séta" volt, de olyan kaptatón, hogy alig bírtam felmászni. Egyes ír szetterek jobban bírták az iramot, mint én... Azért sikerült, mint a kép is bizonyítja. (:
Utána a Britport közeli West Bay-t látogattuk meg, ahol apró kavicsos fehér part található. Itt megkóstoltam a nemzeti eledelt, a fish & chips-et (hal sült krumplival), egész jó, de ez is íztelen. Majd Weymouth-ot néztük meg hazafelé menet.
Tegnap pedig lementünk az itteni partra, a Sandbanks-re, ahol a világ egyik legdrágább nyaralói állnak (potom 1,5 milliárd Ft-ért kapsz egy villát), ahol Nita segített a gyerekek vízimentő oktatásán (ő önkéntes életmentő uis). Nagyon szép ez a partszakasz, kedden ismét lemegyünk edzésre, és én is igyekszek bekapcsolódni az edzésbe, ha találunk rám megfelelő vizes ruhát.