A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Puskin Intézet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Puskin Intézet. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. április 9., hétfő

Nyelvtanulás - nyelvtudás

Ahhoz képest, hogy elsősorban tanulni jöttem ki, még csak egyszer írtam az oktatásról, amit most bepótolok Most azért is aktuális, mert a rövidebb részképzésre érkezett hallgatók hazautazása után megváltoztak az óráim.
Beszédgyakorlat a hét két napján van, és úgy alakult, hogy Bélával ketten képezünk egy csoportot! Ez nagyon jó, hiszen végig mi beszélünk, nagyon rugalmasan tudunk dolgozni, de másrészről fárasztó is; a héten először éreztem magam az órák után szellemileg kimerültnek, de ez jó jel. (;
Szerdánként továbbra is kedvenc tanárommal, Olga Nyikolájevna Kazanszkájával tanulhatunk, aki a nyelvtant veszi át velünk. Nemrég íratott velünk egy nyelvtani tesztet, az enyém 97%-osra sikerült, de igazából könnyebb volt, mint a Rigó középfokú nyelvtani tesztje, és az alapvető igevonzatok, az igeszemlélet megválasztása, a ragozás már rég nem okoz gondot. Felajánlotta nekünk, hogy mi válasszuk ki azokat az anyagokat, amiket szeretnénk átvenni vele. Béla átengedte a döntést nekem, így kérésemre a függő beszéddel, a passzív szerkezettel, a melléknévi igenevekkel és a számnevekkel fogunk foglalkozni.
Péntekenként Tatjana Jevgenyina Prohorova van velünk, vele cikkeket, olvasmányokat veszünk. Végig beszélgetünk a tanárnővel, bár főleg én, mert Béla inkább hallgatni szeret, ellenben nekem mindenről van véleményem, és igyekszem kihasználni a lehetőséget, hogy tanárral beszélhetek. Kérdezte, milyen témákkal foglalkoznánk szívesen, én szeretnék az orosz politikai rendszerről is többet megtudni, ill. abban kértem a segítségét, hogy nekem a főiskolán van egy tárgyam (Esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód), amiből házi dolgozatot kell írnom, és még otthon megbeszéltem a tanárnővel, ha találok jó témát itt, akkor arról írok. Oroszországban különösen aktuális a „profasizmus” (neonácizmus), gyakran vannak botrányok abból, hogy orosz fiatalok megvernek fekete diákokat, és ez olyan komoly, hogy Hitler születésnapját megelőző és követő napokban szüneteltetik a feketéknek az oktatást, hogy ne kelljen elhagyniuk a „biztonságos” kollégiumot. Valószínűleg erről fogok írni.
Az üzleti nyelvet egy nemzetközi csoportban tanulom, három lengyel lánnyal, egy török fiúval és Bélával. Nagyon érdekesek az órák, hisz külföldi diákokkal vagyok együtt, többféle véleményt és kiejtést hallhatok. A tanárunk, Irina Viktorovna Surupova hetente két alkalommal tanítja nekünk a szaknyelvet. Tankönyvből vesszük át a témákat, szakkifejezéseket, mindig olvassunk üzleti párbeszédet, ami alapján aztán mi is szerkesztünk hasonlót. Múltkor már üzleti levelet is írtunk, szóval nagyon hasznos dolgokat tanulunk, és bármilyen kérdésünk van, a tanárnő nagyon készségesen válaszol.
Most már gyorsabban fejlődök, tetszenek az óráim, nagyon jók tanáraim, akik azt „állítják”, hogy jól beszélek. Kriszti és Ányja is ezt mondta, és megjegyezték, hogy egyáltalán nem erős az akcentusom, és inkább érdekes, már csak azért is, mert nem hasonlít arra, ahogy általában a magyarok beszélnek. (: Mondhatni elégedett vagyok azzal a szinttel, amit ennyi idő alatt elértem, de nem teljesen; az ember sosem lehet az, ha a tudásáról van szó. (;

2007. március 31., szombat

Változások a 307-ben

Kis lakóközösségünk eléggé átalakult. Még nem írtam, de pár hete két korai lány költözött Paola mellé, aki viszont hétfőn (03.26.) átköltözött egy barátnőjéhez a 9. emeletre, ahol ketten fognak lakni. Hát ennél nagyobb szerencse nem is érhetett volna minket! Paola életvidám, kedves lány, de együtt élni vele… Rendetlen, trehány és a higiéniára igénytelen! Mindig beágyazatlanul hagyta az ágyát, mindent ráhányt, az asztalán is folyton kupleráj volt, a fürdőszobában napokig rohasztotta a lavórban a zoknijait, tusolás után nem mosta ki a kádat, teli volt hajjal és habmaradékkal! Arról már nem is beszélve, hogy nem sült ki a szeme, hogy a szobatársai rendet tartottak, ő meg szemétdombot csinált, pororoszlánok bandáztak az ágya alatt, és mondanom se kell, hogy amikor elment, itt hagyta a szemetét és az ágyát is bevetetlenül…
Nem tudom, hogy ennek „örömére” vagy mi okból kifolyólag, de költözésének estéjén a koreaiak meghívtak, hogy vacsorázzak velük. (: Ők mindig a földön ülve esznek, van egy kis étkezőasztaluk, egy tálból szedik az ételt a kis pálcikáikkal. Ezúttal is rizs volt, meg sertésragu elég csípős szósszal, ami azért igazán finom volt és zöldsaláta. (: Nekem adtak vizet is, meg kanalat az étkezéshez, mert a pálcikával nem ment. ((:
Megkértem őket, hogy írják le a nevüket, mert ugyan már egyszer megkérdeztem, de ezek teljesen idegen hangzásúak számomra, így nem tudtam őket megjegyezni. Szóval Sung min [szaunmin] 21 éves, Mi jin [midzsin] 20, és általában egy fiú is velük van, ő pedig 24 éves és Kyeung min [kjanmin] a neve. Ők tíz hónapra jöttek Moszkvában (szerencsétlenek…), de talán jobb is, mert orosz szakosak az egyetemen, de elég gyengén megy nekik.
Apropó nyelv! A koreai nyelv elég vicces hangzású, de azért nem „bántja a fülem”, ellentétben a kínaiak cincogásával, amitől a falnak megyek! Míg a kínaiak többsége ritka csúnya (néha szabályosan megijedek a folyóson!), a koreaiak helyesek. Majd készítek róluk fotót. (: Tehát igazán semmi kifogásom sincs lakótársaim ellen, és lehet hogy a közös vacsora a nyitás jele is egymás felé. The beginning of a beautiful friendship! hehe ((:
A másik újdonság, hogy Tuba kint maradt Törökországban, és csak május 10-én jön vissza! Ennek az az oka, hogy április végén lesz egy tíznapos ünnepség náluk, és ott fog dolgozni. Nem is hiszem el, hogy ennyire mázlista vagyok, van egy saját szobám, tévével ráadásul! ((: Kényelmesen elférek; mindent úgy találok, ahogy letettem; könnyen rendet tudok tartani; nyugodtan tudok tanulni; akkor hallgatok zenét, amikor akarok; nem ébreszt fel senki; szóval arany életem van! És már csak másfél hónap… (;

2007. március 8., csütörtök

Nyelvi fejlődésem

Amikor kijöttem, akkor nagyon alábecsültem az orosz szóbeli nyelvtudásomat, ez félig tudatos is volt, hogy ne érjenek nagyon rosszul a kezdeti nehézségek. Az első pár napban valóban elég nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat, de ezt részint a kimerültségnek tudom be. (:
Ha oroszokkal beszéltem, rögtön megdicsértek, hogy milyen jól beszélek, ez ált. meglepett… Később megkérdeztem Kátyját, ő mit gondol erről? (Vele voltam egyszer kirándulni, hamarosan bemutatom Nektek, de egy másik bejegyzésben.) Kátyja édesanyja orosz, édesapja pedig félig magyar, félig szlovák. Kátyja magyarnyelvű óvodába jár, ezért magyarul (is) elég jól beszél, de mi oroszul beszélgettünk, csak néha használtunk angol, vagy magyar kifejezéseket.
Ő azt mondta, hogy jól beszélek, szabályosan ragozom a mellékneveket és főneveket (igen, nem kevesebb, mint másfél évembe telt, hogy készség szinten elsajátítsam a ragozást!), csak a szókincsemet kellene bővítenem. Ezért azt tanácsolta, beszéljek sokat. (: Vele például szeretnék, mert ő helyesen és szépen beszél.
Tuba hiába van kint már több hónapja, és szerezte meg Törökországban az orosz nyelvtanári diplomát(!), nem beszél túl jól. Ez azért van, mert szinte mindig törökökkel van. Sok nyelvtankönyvet vesz, Törökországról szóló orosznyelvű útikönyveket, és olvasókönyveket, ez nem elég, az embernek magának kell összetenni a mondatokat, és használni őket!
Érdekes az is, hogy napról napra több szót tudok felidézni, amiket valaha megtanultam. (Pszichológiából tanultam, hogy amit egyszer az ember megtanult, ott van elraktározva az agyában, csak megfelelő kódolással lehet előhívni. (: ) Például egyik nap elgondolkoztam azon, hogy is van oroszul a Hattyúk tava, és akkor nem jutott eszembe, rá két napra pedig rögtön kimondtam! A kódolás… (:
Két hét után pedig azt vettem észre, hogy sokkal több mindent megértek, ha anyanyelvieket hallgatok, vagy a tévét nézem. Esténkét vagy megnézek egy filmet, vagy előveszem az órai jegyzeteim és olvasgatok, szótárazok. Most viszont lenézek a bárba kicsit, mert Tuba „rám parancsolt”, meg amúgy is, mindenki ott van. (:

2007. március 4., vasárnap

Mu-Múzeumban (:




Szombaton (03.03.) ismét múzeumban jártam. Ezúttal egy kisebb magyar csoporttal és három orosz lány társaságában, őket láthatjátok a képen is (balról jobbra): Ányja, Karina és Krisztina. Ők szintén a Puskin Intézetben tanulnak, és a mi nyelvóráinkra szoktak bejönni gyakorlatra. Olyan kedvesek voltak, hogy felajánlották, a hétvégén elvisznek minket várost nézni. Elég rossz idő volt, ezért a szabadtéri nézelődés helyett a múzeumlátogatás mellett döntöttünk.
A Modern Történeti Múzeum a Tverszkaja megállóhoz van közel. A kiállításról és a XIX-XX. századi orosz történelemről a következő bejegyzésemben fogok hosszan és részletesen írni (csak történelmet kedvelőknek ajánlom!). A tárlaton összegyűjtött angol nyelvű tájékoztatólapokból írom a beszámolómat, már majdnem kész, de egy kicsit még várnotok kell rá. (: Jó szokásomhoz híven megint gyorsabb tempóban jártam végig a termeket és egymagam. Csak a tanárnőmet hiányoltam magam mellől, aki a történelmet és az orosz nyelvet tanította nekem, vele sokkal érdekesebb lett volna. (:
A kultúrprogram után a közös vacsora mellett döntöttünk. Mivel a McDonalds’ tele volt (érdekesség, hogy Ororszországban nincs Burger King és Don Pepe, itt a Meki egyeduralkodó!), a Fridays’ pedig túl drágának bizonyult, a Mu-Muba mentünk. (: Ez egy étteremlánc, ami csakis Moszkvában található meg; házias ízei és elfogadható árai miatt igen népszerű. Azt hittem, a Mu-Mu csak fantázianév, de a logó egy aranyos boci, és az étteremben tehénfoltos székek és étkészlet van! Sztem Ti is odalennétek érte! ((:

2007. február 24., szombat

Menza-diszkó




Csütörtök estére (02.22.) izgalmasabb program ígérkezett: diszkótéka. (: Azok alapján, amiket hallottam róla (mindenféle zene megy random sorrendben) nem számítottam sok jóra, minden esetre az megadta az alaphangulatot az esti pörgéshez, hogy Tuba is ajánlotta, hogy ha van kedvem, menjek fel Simay-ék szobájába sörözni velük; Paola is mondta, hogy lesznek páran a szomszéd szobába, nyugodtan nézzek át. (: Már hamarabb megbeszéltem Áronnal, hogy közösen alapozunk az esti bulira, így 22 után fel is néztem hozzá, ahol már ott volt Laura (szintén master-képzésen) és Kitti, aki két hete érkezett, és 4 hónapra jött. Pár óra beszélgetés, zenehallgatás, és – részemről – lájtos vodkázás után átnéztünk egy másik magyar társasághoz, aztán pedig irány a diszkó! [Anitának: inkább nem gondolok bele, hogy Ti hol partiztatok, mert akkor még elkeserítőbbnek találnám a helyi szórakozási lehetőségeket… ): ]
A földszinti bárból egy lépcsőn lehetett felmenni a tánctérre, ami nem máshol volt, mint az étkezőben. (Erre csak utóbb jöttem rá, miután Áron volt olyan kedves, és felhívta rá a figyelmem. ((: ) A könnyed alapozás hatására és a sok ismerős arc (Tubáék, Külkeres party-arcok és Melinda) láttán még élvezhető is volt! A zenei kínálat valóban elég vegyes volt, Smack That után vmi orosz tánczene (Fesztivál címmel), majd lement Rihanna lassú száma, és a Temptation orosz változata is. Utóbbi igen mókás. (: Azért 2 és fél óra csak eltelt ezen a kulthelyen, 4 óra körül feküdtem le aludni, arra sem ébredtem fel, hogy az ötórai zárás után még páran feljöttek hozzánk, és a szomszéd szobában beszélgettek egy órát. Említettem már, hogy milyen jó alvó vagyok? (:

- A lenti képen Paola és Augusto, aki a koli aktuális szívtiprója, de úgy tudom, múlt héten már összejött vmi orosz csajjal. (: A másikon pedig Kitti (rövid barna hajjal), Áron és Laura látható. –

2007. február 21., szerda

Beszéljünk oroszul!


A tegnapi tájékoztató és szintfelmérés után ma (02.21.) már órát is tartottak az intézetben a magyaroknak. Valószínűleg úgy lesz, hogy az első hat hetet a közgazdászhallgatókkal tanulom végig, utána a magyar nyelvészekkel leszek egy csoportban. Az első csoportba osztottak be (: , ami 8 főből áll. A keddi pihenőnapunkat leszámítva minden hétköznap három 90 perces óránk lesz, vagy 9.30-kor vagy 11.10-kor kezdődik a tanítás. Háromféle óránk lesz: orosz nyelvi gyakorlati kurzus, üzleti nyelv, és a legizgalmasabbnak ígérkező: Oroszország gazdaságának aktuális problémái. (:
A mai napon Olga Nyikolajevnával volt nyelvi gyakorlatunk, amire orosz tanárjelöltek is bejöttek. Az elején ki kellett közülük választani egyet, és bemutatkozni, kérdéseket feltenni nekik pár perc erejéig. Az volt a véleményük, hogy nagyon jól beszélek oroszul. (: hehe
Ma Moszkva nevezetességeivel foglalkoztunk (audiovizuális óra, térképismerettel fűszerezve), egyfajta kedvcsinálóként, de a tanárnő azt ígérte, ha jó lesz az idő, akkor az órát a város utcáin sétálgatva tartja meg. Egy kb. harmincfős magyar csoport tegnap már járt a Vörös téren, de én akkor épp oda voltam vásárolni, így nem tartottam velük. Igazság szt nem bánom; egyrészt, mert inkább külföldi diákokkal szeretnék programot szervezni, hogy gyakorolhassam a nyelvet, másrészt pedig nem szeretek ennyi emberhez alkalmazkodni, szívesebben osztom be saját magam az időmet, kiváltképp ha városnézésről van szó. ;)
[Apának: nem fogok idegenek kocsijába beszállni egyedül, meg amúgy sem, és nagyon vigyázok magamra! (: ]

2007. február 19., hétfő

Keleti kényelem...

A szobák apartmanszerűek, a kis előszobából 3 ajtó nyílik, egyik egy háromfős szobába, ami viszonylag tágas, a másik a kétfős szobába, ami nem túl nagy, de sztem sokkal barátságosabb, a harmadik pedig a fürdőszobába.
1. A nagyobb szobában rendszeresen szokatlan zajra lesz figyelmes az ember… A fűtőrendszer időnként „felbőg”.
2. Igen, a központi fűtés „csodás”, éjjel-nappal fűtenek, mint az őrültek, és ezzel jár, hogy teljesen száraz a levegő, éjszaka folyton arra ébredek, hogy kiszáradt a torkom és az orrom. Sürgősen be kell szereznem vmi párologtatót.
3. A fürdőszoba katasztrofális! Most elég annyit írnom róla, hogy eltört a csap, és folyton folyik a víz, még szerencse, hogy nem nagyon és meleg víz…
A személyzet. Eddig egy elektromos dolgokat szerelő bácsival találkoztam (igazi jó orosz munkásember, Szalacsi Sanyi-féle sapiban), aki kicserélte az előszobában lévő kialudt égőt, de sajnos, a csap megjavítása nem az ő feladatkörébe tartozik, ahhoz mást kell keresnünk. A takarítónő épp engem talált a lakásban, és nekem kezdte el magyarázni, hogy a pár napja kiköltözött szerb lányok nem adták le az ágyneműjüket, és a törülközőket, és ez mekkora cink, persze, megértem, hisz ezekért a dolgokért neki kell felelnie…
A háromfős szobában most épp egyedül lakik Paola, aki venezuelai, és csupán egy hete van itt, de már elég sok barátot szerzett, akik ált. itt nyüzsögnek, és nekem is bemutatja őket, igazán barátságosnak tűnnek. Ha majd nem leszek ilyen fáradt, akkor én is belevetem magam a nemzetközi bandázásba. Paolával angolul tudok beszélni, mivel ő még csak most kezdi az oroszt, de a végére bele fog jönni, ugyanis hat évig fog itt tanulni, Te jó Ég…
A kétfős szobába kerültem, ami sokkal jobban tetszik, itt pedig egy török lány lakik két hónapja, és még fog három hónapig. Ő pedig Tuba, vele pedig oroszul tudok beszélgetni. Tehát azt kell mondjam, hogy ennél jobban nem is járhattam volna a nyelvtanulás szempontjából! Török szobatársam elég rendszeretőnek tűnik, no meg ínyencnek, mindenütt nasi van, pisztáciától kezdve több táblányi csoki, mindenféle tea, fűszerek, a hűtő is az ő kajájával van teli, na persze, mindezek ellenére nagyon is vékony, ezek a török lányok olyan szerencsések, akiket eddig ismertem, ugyanilyen alkatúak voltak.

2007. február 12., hétfő

Előkészületek...


Felteszek egy képet, amin nagyon jó barátnőmmel, Petrával vagyok a kedvenc helyemen, a Noir Chocobar-ban, ahol épp csokifondüt fogyasztunk. :P A kép február legelején készült.

Eljött az ideje, hogy írjak az utazással kapcsolatos előkészületekről is. Ez is kb. annyira izgalmas lesz, mint az előző bejegyzésem, de annak, aki utánam kiutazik, biztos, hasznos lesz. :)

Vízum: meghívó levél a Puskin Intézettől, vízum-igénylőlap, igazolványkép, útlevél, és annak fénymásolata, ezek kellenek hozzá. A tanárom szerint fizetni is kellett volna, de nekem nem adtak csekket, sőt 10 perc alatt ki is állították a vízumot! :)))

Biztosítás: a szerződésben szerepel, hogy érvényes utas-, poggyász- és balesetbiztosítással kell rendelkeznem. Nekem 30 napra a K&H Bank nyújt biztosítást, ami a kártya mellé járó szolgáltatás, de ezt sajnos meghosszabbítani nem lehet, így egy másik biztosítónál kell kötnöm biztosítást a további időszakra, szóba jöhet az Atlasz vagy az Uniqa.

Utazás: hát igen, ez egy érdekes kérdés, ugyanis sokáig gondolkoztam, hogy vonattal vagy repülővel utazzak. A vonatút kb. másfél napig tart, háromfős kabinokban, súlykorlátozás nélkül, a retúrjegy kijön 36.000 Ft-ból, mivel a retúr ugyanannyiba kerül, mint csak odafele. Már ott álltam a Keletiben a kasszánál, rászánva magam a vonatozásra, amikor kiderült, hogy a jegy érvényességi ideje 2 hónap, így májusra nem tudok már retúrjegyet venni, amúgy meg ugyanott vagyok az ár szempontjából, mintha a repülőt választom...

Repülőjegy: a tanárom ennek intézéséhez az AirMania Utazási Irodát ajánlotta, ahonnan valóban 1 órán belül megkaptam az ajánlatokat! A közvetlen MALÉV-es járat 73.300 Ft + 15.000 Ft illeték, mint kiderült, a MALÉV-nek inkább egy hónapon belüli utakra vannak jó ajánlatai. Így végül az ALITALIA-val utazom, milánói átszállással! Ilyen formában 35.000 Ft a repülőjegy és 35.000 Ft az illeték, nem kell matekzseninek lenni, hogy rájöjjön az ember, hogy lényeges a különbség! Így előbb Milánóba utazom, még úgysem jártam ott, bár attól tartok, hogy a 2 és fél óra nem lesz elég városnézésre! ;) Viszont kiélvezhetem első(!) repülőutam terminálban töltött óráit!

A lényeget majdnem elfelejtettem! Indulás február 17-én, hazaérkezés május 13-án!

2007. január 30., kedd

Kezdet

Azért döntöttem úgy, hogy blogot vezetek, mert a következő szemesztert (kb. három hónapot) Moszkvában fogom tölteni, és úgy gondoltam, hogy a barátaimmal való kapcsolattartásban nagy segítséget jelenthet, így mindenki, akit érdekel, mi van velem, elolvashatja, és nem kell annyi e-mailt írnom. :)

Hogy is jött ez a lehetőség, a külföldi részképzés? Röviden az előzményekről…

Már hatodik éve tanulom az orosz nyelvet. A gimnáziumi évek alatt magánúton sajátítottam el a nyelvi alapokat, Pál Lászlóné segítségével, aki nem csak szavakkal, nyelvtani szabályokkal ismertetett meg, hanem Oroszország történelmével, kultúrájával is: mik Moszkva és Szentpétervár legfőbb építészeti, művészeti nevezetességei; mely zeneszerzők, írók, költők nevét illik ismerni; hogy is élnek ott az emberek.

Így jutottam el az érettségiig és a középfokú C típusú nyelvvizsgáig, 3-4 év tanulás után. A BGF Külkereskedelmi Főiskolai Karán a nyelv gazdasági szókincsét is tanulom már, de a heti egy alkalommal tartott órák nem voltak elegendőek ahhoz, hogy lényegesen fejlődjön a tudásom. Az Orosz Intézet felsőfokú nyelvtanfolyama sem hozta meg a várt eredményt. Kétségtelen, hogy az elmúlt két évben fejlődött a szövegértésem, és némileg a szókincsem is, de annyira ritkán beszéltem, hogy általában nehézséget jelentett, ha meg kellett szólalnom.

Tavaly ősz végén ajánlotta fel a főiskolai tanárom, Viczai Péter, hogy ezt a félévet a moszkvai Puskin Intézetben tölthetem. Az iskolánk jó kapcsolatot ápol ezzel az intézménnyel, és rendszeresen küldenek ki hallgatókat csoportosan 6 hetes részképzésre. Én is terveztem, hogy jelentkezek erre, de tisztában voltam vele, hogy magyar diákokkal együtt, csupán hat hét alatt nem fogok eleget fejlődni, hogy eredményesen fel tudjak majd készülni a nyelvi szigorlatra és a gazdasági nyelvvizsgára.

Így viszont 3 hónapig kint lehetek, valóban rá leszek „kényszerülve”, hogy oroszul beszéljek, és nemcsak a nyelvtanulás számít, hanem az is, hogy még nagyobb önállóságot tanulok. És ezáltal valóra válhat a régi álmom, hogy hosszabb időt tölthetek külföldön, ahol számos idegen diákkal megismerkedhetek, egy más nemzet kultúrájával, szokásaival, és nem is akármilyen országról van szó, hanem a nagy múltú és jelentőségű Oroszországról. :)