A teremtés "koronái"

Régóta nyomasztanak bizonyos gondolatok, amik szép lassan dühöt és kiábrándultságot keltettek a szívemben. Ritkán írtam, és írok ezekről, de néha megkönnyebbülés kiadni a bennem felgyülemlett keserűséget.

Mi másról is lehetne szó, mint a pasikról? A teremtés koronái! Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek arra, amit a barátnőim is régóta mondogattak, hogy nem annyira számít a külső.

Ilyen szempontból felszínes embernek vallom magam. Ha nem tartok vkit vonzónak, kizárom, hogy komolyabb is dolgok alakuljanak köztünk, mondván, ha nincs meg a szikra, akkor minek erőltetni bármit is? Rájöttem azonban, ha vkivel egy kicsit több időt töltesz, megismered különleges személyiségét, azzal érzelmeket is kiválthat belőled. Egyszer csak ránézel, és már nem azt az aranyos srácot látod, hanem vmi melegség is elönti a szíved. Ahhoz, hogy erre rájöjjek, meg kellett ismernem vkit, akivel más világban élünk, máshova szólít az élet, de fantasztikus és felszabadító érzés volt, hogy rádöbbentem, valójában milyen férfira is van szükségem, és ebben ő segített! Nem tett semmit, csak barátkoztunk, eleinte megkönnyebbülés is volt, hogy nem közeledik, csak meghallgat és megosztja a gondolatait velem. Sztem ez így is marad, de így jó. (:

Eddig mindig olyan fiúkhoz vonzódtam, akik magabiztosak, lehengerlőek, ránézel, és azt mondod, igen, ő igazán pasis! És közben sokszor rádöbbentem, mennyire éretlenek lelkileg, EQ-juk a padlón, csak magukkal vannak elfoglalva. Mérhetetlenül kiábrándultam belőlük!

Egy fiú, aki egy év alatt felépített bennem egy képet, amiről azt hittem, lerombolhatatlan, ő maga egy pillanat alatt tönkretette drága imázsát. Alakoskodó és gerinctelen volt velem. Én ha vmit egyáltalán nem tudok elviselni és tolerálni, az a megbízhatatlanság! És ő végérvényesen eljátszotta a bizalmam! Keserű érzés volt, csak állni a verandán, nézni a szakadó esőt, és végül az én könnyeim is eleredtek, amikor már ötödjére sem vette fel a telefont, pedig már egy órával ezelőtt értem kellett volna jönnie. Aztán a kocsiban nem tudott mást kinyögni, csak azt, hogy „sajnálom”, szánalmas volt. Nem fáj, mert én sem szerettem szerelemből, erre akkor jöttem rá.

Azzal meg végképp lejáratta magát, amikor erre egy hétre félreküldött egy üzenetet, amit egy másik lánynak szánt, véletlen vagy sem, tipikus „Freud-i elszólás”, ill. elgépelés. „Kedves Kedvesem”, előbb utóbb mindenki rájön, hogy a megnyerő és magabiztos külsőd kit is takar valójában…

Innentől kezdve csak azt a nevetséges képet tudom megőrizni róla, amit félmeztelen ugrál a szobájában, és teli torokból üvölti egyik kedvenc számának refrénjét:

„Szeretem a nőket, de ők engem jobban
Az egyetlen forradalmár vagyok a városban!”

Na a többi sem volt különb! Aki csak folyton arról vitatkozott velem, hogy melyikünk az okosabb, meg azt sem tudta elviselni, hogy malomban én nyerjem a partit… Én sosem akartam versengeni veled, mindig is tiszteltelek a tudásodért és műveltségedért, pont ezzel fogtál meg, no meg a szeplőiddel. (:

Remélem, azóta is ő érettebb lett, és már nem tartja gyerekesnek, hogy megfogja a barátnője kezét az utcán, és nem rest válaszolni az üzenetekre pár napon belül… Rá vmiért mégsem tudok annyira haragudni, annak ellenére sem, hogy csőlátása és szuperegója van.

Egy másik „barátom” is elmehet a francba, aki két és fél év után az arcomba vágta, hogy „nem is ismersz, csak egy bizonyos szintig, de az értékrendem nem ismered.” Ez tényleg fájt, de ez csak az ő lelki szegénységét bizonyítja, hogy nem képes megnyílni másoknak. Miért hiszik azt a pasik, hogy attól lesznek erősek és sebezhetetlenek, ha nem mutatják ki az érzéseiket??? Nagyon rosszul gondolják…

Szóval arra jöttem rá, hogy nem ilyen társat keresek magam mellé, mert a fent említettek nem szerettek, hisz csak egyvkit szeretnek igazán, saját magukat, de azt nagyon! Én olyasvkit keresek, aki meghallgat és megért, aki elfogad és felemel, aki feltétel nélkül szeret, nem bánja, ha énekelek, és érdeklődve hallgatja gazdaságpolitikai és angol kiselőadásaimat, de megsúghatom neki buta kósza gondolataimat is. Létezik ilyen, aki képes engem jobban szeretni, mint saját magát? Mert úgy érzem, én tudnék mást jobban szeretni, mint magamat, ha méltó lenne rá…

Életjel

Már két hónapja is lehet, hogy nem írtam. Ennek az az oka, hogy a blogom írását eredetileg a moszkvai kint létem idejére terveztem, úgy voltam vele, majd meglátom, hogy lesz-e értelme és kedvem folytatni. Az ukrajnai beszámoló megírása értelemszerűen adódott, az az út annyira jól sikerült, hogy mindenképp szerettem volna megörökíteni ily módon.

Hogy azóta történtek-e olyan dolgok, ami érdekelhet Titeket, ill. ami engem írásra ösztönözhet? Azt hiszem, igen! (: Az eltelt hónapok alatt több olyan alkalom is volt, amikor a barátaimmal tartalmasan és emlékezetesen töltöttük el az időnket, és fotókat is készítettünk. Ezeket szeretném Veletek megosztani, és örömet szerezni, hogyha felnéztek erre az oldalra, akkor lássátok, igenis vannak új bejegyzések! Hiszen már többen is mondtátok, hogy várjátok a folytatást. (:

Amíg kint voltam Moszkvában, nem nagyon volt alkalmam bulizni. Az olyan bulizásra gondolok, amikor a jókedvű beszélgetés és iszogatás után elmegyünk vmi igényes szórakozóhelyre, ahol táncolunk, jól érezzük magunkat, szó szerint lazítunk. Nem azért szoktam elmenni egy buliba, hogy elmondhassam, hogy voltam, hanem akkor, ha tényleg van kedvem. Ez hetente, kéthetente egy alkalmat jelent, de akkor legalább elmondhatom, hogy tényleg szórakoztam.

Az itthoni első bulira június 1-jén került sor. Arra a hétvégére bátyám, Gábor meghívta volt főiskolás társait, hogy töltsék Makón a hétvégét. A srácokat már én is ismerem, volt pár közös bulink. (: Jocival és Ákossal együtt jöttünk Pestről, kocsival. Útközben jól elbeszélgettünk, Joci sokat kérdezett a moszkvai hónapokról. Látszott, hogy valóban érdekli, nem csak úgy illendőségből tesz fel néhány kérdést…

A Maros-parti nyaralóban voltunk, és flekkent sütöttünk. Később megérkezett Szisz és Görög is, majd Simi is begurult a motorján. (: A barátnőimet természetesen nem sikerült kirobbantani a tankönyvek mellől… Én péntek este amúgy se tanultam volna, csak másnap jelentett nehézséget a tanulásban, hogy totál kómás voltam, de én azt mondom, hogy vizsgaidőszakban is kell lazítani!

Nagyon jól elbeszélgettünk, ezek a srácok mind jó arcok, talpraesettek, értelmesek, jó humorúak és nem elhanyagolható szempont, hogy jóképűek is. (; Joci elmesélte, milyen volt az a két hét, amit Texasban töltött, Simi pedig beszámolt egyhónapos külföldi útjáról, melynek során Bajorországban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is járt a határőrség révén. Engem különösen érdekelnek az ilyen sztorik, szeretem, ha vki nyitott az idegen kultúrák iránt, és külföldön járva igyekszik megismerni a kinti életvitelt.

Aztán a szegedi Retróba mentünk partizni, én először nem voltam benne biztos, hogy egyedüli lányként jó ötlet lenne elmenni, de a fiúk ragaszkodtak hozzá (: Gábor lebeszélte az itthoni haverjaival, hogy ki vállalja a sofőr szerepét, aztán két kocsival irány Szeged! Ismét jót buliztunk együtt, hiszen a fiúk nem csak szeretnek, de tudnak is táncolni, és ilyenkor sosem maradok pár nélkül. (: Szóval igazán jól sikerült a hazatérésem utáni első buli. Búcsú a srácoktól, de csak az augusztusi Körös-toroki napokig!

„Lánykérés” (:

Vasárnap reggelre (05.20.) már összekészítettük a csomagjainkat, és végleg elhagytuk kényelmes szállodánkat. A városházára vittek minket, ahol a helyi képviselőtestület néhány tagja fogadott minket, majd a sor került a városaink közti együttműködés megvitatására. Az ukránok arról érdeklődtek, hogy Makón hogyan oszlik meg a hatalom, milyen irányító szervek vannak, milyen feladatok valósulnak meg helyi, megyei és állami szinten. Ennek kapcsán kitértünk arra, hogy Makó a közelében fekvő 16 kistelepüléssel együtt egy közigazgatási egységet képez, ún. kistérséget. [6. számú feladat: tolmácsolás a közigazgatásról].

Arra is kíváncsiak voltak, hogy vöröshagymánknak mi a jelentősége, ez csak tradíció, vagy több annál? Ekkor pedig arról volt szó, hogy a makói hagymánk kétnyári: az első év után az apróhagymát hőkezelik, így a második évben termelt hagyma szárazanyag tartalma jóval magasabb, víz helyett több aromát tartalmaz. A makói hagyma már védjegynek számít, de szükség is van védelmére a többi konkurens áruval szemben. [7. számú feladat: tolmácsolás mezőgazdasági témáról]

A találkozó végül eredményesen zárult, az ukrán és magyar nyelven írott, teljesen korrekt együttműködési megállapodást aláírták a felek. Ebben még csak a fő irányvonalakat határozták meg, semmi konkrét nem volt benne, a részleteket a következő találkozó során dolgozzák ki. Majd átadtuk és átvettük az ajándékcsomagokat. (: Az ukránok Makó névvel gravírozott névjegytárcát, tollat, öngyújtót és kulcstartót kaptak, valamint naptárt és a városunkról szóló tájékoztatókat; mi pedig egy nagyon szép kiadványt Voznesenks-ről és két üveg italt: a vodkát egy porcelán kozák rejti magában, a Greenwich konyakot pedig díszcsomagolás. (:

A reptérre ismét Misa vitt minket, és ez alkalommal felesége, Lia is velünk tartott. Kiderült, hogy Misa Grúziában ügyvéd volt. A háború kitörésekor hagyták el hazájukat, itt telepedtek le, és nevelik két kisfiuk. Misa az üzleti életbe vetette bele magát, nagybani zöldség- és gyümölcstermesztő, 28 hűtő-konténere van! Jó viszonyban van a polgármesterrel, ezért vállalta el, hogy elvisz minket saját kocsiján, elmondta, hogy akárkit nem vinne el, csak ilyen fontos és kedves embereket, amilyenek mi is vagyunk. (: Engem igazából nem akartak hazaengedni, már elkezdték tervezgetni az esküvőm, és hogy milyen jó ukrán férjet találnak nekem! Végül „beletörődtek”, hogy haza kell mennem a szüleimhez, de szeretettel várnak nyáron Grúziában, ahova mindig haza mennek a gyerekek nyári szünetében. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még oda is eljutok… (;

Zöld Liget Fesztivál

Szombaton (05.19.) a városi programokon vettünk részt. Délelőtt megmutatták a helyi vásárt, ahol a voznsenski gyárak termékeit lehetett megvásárolni: a már említett italokat, kolbász- és tejtermékeket, bőrárukat. Azután elvittek minket a múzeumba, ami a város híres szülöttje, a rajz- és festőművész: Kibrik után kapta a nevét. [3. számú feladat: tárlatvezetés fordítása]

Azután a helyi ruházati vállalat, a Viktória modelljeit nézhettük meg, amit odavalósi, fiatal lányok mutattak be. Az ebéd a Nyírfa étterem alsó termében volt. A finom ebéd után visszavittek minket a szállodába, és kaptunk pár óra pihenőt, ami mindenkinek nagyon jól esett a tartalmas, de egyben fárasztó programok után.

Elérkeztünk az ünnepségsorozat záró számához, a koncertgálához, amit a 3 és fél ezer főt befogadó szabadtéri stadionban tartottak. A műsort Voznesensk saját dalával nyitották meg, amire vagy 100 gyerkőc beszaladt a stadion gyepjére. Tarka ruhákban, kendőkkel, masnikkal a hajukban és a kedvenc plüssállataikkal a kezükben (láttam pár lapátfülű Csiburáskát is (: ) egyszerű, de igen bájos koreográfiát mutattak be. (: Majd jöttek a majorettek dobokkal, fiatal fiúk zöld zászlókkal, diákok más csoportja, akik nemzeti színű – sárga és kék – szalagokkal táncoltak, és nemzeti viseletben, virágkoszorúkkal a fejükön a néptáncosok is megjelentek. Voznesenknek nemcsak saját dala van, de még a fesztiválnak is van egy külön száma, méghozzá nem is akármilyen („Nás fesztyivál, ziljonij háj…”).

Majd következtek az ünnepi köszöntők, és végül a mienk. Előtte beszéltünk arról, hogy nagyjából miről fog szólni, de a beszéd alatt módosult a szöveg; főleg az nehezítette meg a dolgom, hogy küldöttségvezetőnk nagyon választékosan, emelkedett irodalmi stílusban fogalmazott, amit nem tudtam úgy átadni oroszul. Azért csak összejött a dolog, minden tapasztalatomat latba vetettem: helyes testtartás, amin aztán kicsit lazítanom kellett, mert eleinte remegett a térdem, na még ilyen sem volt! Azért igyekeztem a „mikrofont bekapva” hangosan és határozottan beszélni, és túlesve életem eddigi legkomolyabb szereplésén, nagyon jó visszajelzéseket kaptam. [4. számú feladat: köszöntő tolmácsolása]

A köszöntőket követően a verseny díjazottjai adták elő számaikat: énekszámokat szólóban vagy csapatban, verset szavaltak, vagy prózát, humoreszket mondtak el, de zömében táncszámokban gyönyörködhettünk, amelyek közt többféle stílus volt, pl. standard táncok, hastánc, néptánc és még csárdás is! Ezt a mi tiszteletünkre tanulták meg a táncosok, és valóban nagyon ügyesek voltak. A záró számot a már ismert fiatal énekesnő, Okszana Kalincsuk adta elő. Ezalatt az összes szereplő visszament a színpadra. A gyerekek faágakkal a kezükben táncoltak a fesztivál számára, aminek legvégén még tűzijáték is volt!

Az utolsó estén svédasztalos fogadáson vettünk részt, ahol megint ínycsiklandó ételek közül válogathattunk. Egy szintetizátoros és egy énekesnő gondoskodott a jó hangulatról. A tánc mellett most alkalmunk nyílt beszélgetni más helyi képviselőkkel is. A testület egyik hölgytagja házi orvos, aki odajött hozzánk, és a mi házi orvosi rendszerünk sajátosságairól érdeklődött. [5. számú feladat: tolmácsolás az egészügyről]

Kirándulás Odesszában

A pénteki napra (05.18.) odesszai kirándulást szerveztek a delegációk részére. A másfél milliós nagyváros múltjában sok minden történt. A korábban itt álló erődöt a török-orosz háború idején lerombolták. Miután a XVIII. század végén felszabadultak a török elnyomás alól, a helyiek újjáépítették az erődöt, és II. Katalin cárnő jóváhagyásával komoly építkezésbe kezdtek ezen a területen. A korábbi elnevezés helyett egy méltóbbat szerettek volna választani, így végül a korábban ezen a vidéken élt Odessz görög kolónia után választották nevét, méghozzá nőnemben! (: A későbbi régészeti kutatások során kiderült, hogy itt nem éltek görögök, ez a kolónia a bolgár város, Várna környékén telepedett le, de az Odessza elnevezés megmaradt.

A város kikötőjéből indultunk el, amelynek egyik oldalára teher-, másik oldalára pedig személyszállító hajók futnak be. A kikötőben található a többemeletes Odessza hotel épülete és a Morszkij vokzal [tengeri állomás] központ, melyeknek közös háromszintes parkolója van a föld alatt. A kikötőben látható egy kis templom is, ahol a kihajózás előtt a kapitány és teljes legénysége imádkozik a biztonságos útért és hazaérkezésért. A tengerészt aggodalommal hazaváró feleséget és gyereket ábrázolja a kikötő egy szobra, akik a tenger partjáról néznek a távolba, és integetnek. Mellette a rádióból egy ismert ukrán dalszerző és énekes száma hallatszik, amely arról szól, hogy akár a világ végére vetődik is el az ember, az otthona, Odessza mindig ölelő karokkal várja. Ezt jelképezi a burokba zárt magzat szobra is: a város, mint egy gondoskodó anya fogadja az érkezőket.

A kikötőből csodálatos kilátás nyílik a híres-nevezetes Patyomkin lépcsősorra, ahol az ismert filmjelenetet készítették, amikor a babakocsit legurítják. (A bátyám itthon meg is kérdezte, hogy mi lett a babával? Nagyon vicces… Mellesleg Odesszában található az Ukrajna filmstúdió, ahol több mint 50 filmet forgattak le.) A lépcső korábban 200 fokból állt, de a lenti út kibővítése után 182-re csökkent a fokok száma. A lépcső érdekessége, hogy teraszos szerkezetű, tehát szakaszonként kis térrel törik meg a lépcsők sorát, fentről nézve maguk a fokok nem láthatók, csak a teraszok! Viszont lentről csak a fokokat látja az ember. Cseles. (;

Természetesen a Fekete-tenger partjára is elsétáltunk, de a vízbe csak térdig mentünk bele, mert még nagyon hideg a fürdőzésre, brrr. (: A kikötőbe vezető utat Görög fasornak nevezik, mert pálmákat itt ültettek el, és több olyan étterem, kávézó van, ami a mediterrán hangulatot idézi. Érdekesség, hogy minden utcának megvan a maga fája, ami lehet fehér akác, platán vagy éppen gesztenye is. A város híres utcái: az első kormányzóról, Richelieu-ről elnevezett út, a Puskin utca és a Francia Bulvár.

A város alatt egy kb. 3000 km hosszú (Odessza-Szentpétervár közti távolság oda-vissza) katakombarendszer húzódik, amit az ásványi anyag kitermelés során építettek ki, és helyenként több szintes. Szóval ennyit az idegenvezetésről, ahol szintén sikerült helyt állnom. (: [2. számú feladat: idegenvezetés fordítása]

Estére értünk vissza Voznesenksbe, ahol csak annyit időt kaptunk, hogy átöltözzünk, és már vittek is minket a közeli tó partjára. Ez egy bányató, ami a homokkitermelés során képződött, és a Zöld Liget italgyár tulajdonosáé. A gyárban elsősorban desszertborokat készítenek (tízféle van, többek közt: Cabernet, Izabella, Rubin) és a Greenwich konyakot.

A tó partján üldögélve fogyaszthattuk el a kistermetű homárokat. Ez volt az első alkalom, hogy én magam bontottam szét rákot! Finom a húsa, csak igen kevés… Hát jól lakni nem is lehet vele, ez csemege! Már épp megörültem, hogy aznap este nem tömnek minket teli, de aztán betessékelték a csapatot egy faházba, ahol megint terülj-terülj asztalkám fogadott minket! Sült hal, oldalas, zöldségleves hagymaszósszal, fehér és barna kenyérszeletek, szalonna, szalámi, sajt, zöldségek és gyümölcsök. Végül pedig saslikot is sütöttek, de abból már egy falatot sem ettem…

A bőséges vacsora és a tósztok után kimentünk a friss levegőre, ahol a helyi képviselőtestület tagjai énektehetségükkel szórakoztattak minket. Volt egy dobos és egy harmonikás is; oldott hangulatban telt az este, a végén megint táncra perdült a társaság. (;

Ettél, ittál, jót mulattál!

A MALÉV és az Aerosvit közös járatával indultunk el május 17-én, csütörtökön 13 óra körül. A repülőút során minden a legnagyobb rendben zajlott, az út kb. 80 perces volt. A odesszai reptéren két férfi fogadott minket, és egy új típusú UAZ-zal vittek el minket Voznsenskig. Az út több mint kétórás volt, és különösen fárasztó a hőség és a rossz utak miatt. Alkalmi sofőrünk, a grúz Misa azonban lendületes vezetőnek bizonyult, kikerülte a nagyon rossz állapotban lévő útszakaszokat, ha kellett még a földútra is letért, ha az jobbnak bizonyult, mint a betonút ((:, arról már nem is beszélve, hogy egyszer meg is állt, hogy a kis süni [oroszul: jozsik (: ] át tudjon cammogni az út túloldalára. (:

Először a szállásunkra vittek el minket, az ötcsillagos Toscana szállodába. Mindannyiunkat külön szobában helyeztek el, Hédi egy egész lakosztályt kapott, hálószobával, nappalival, konyhával. Én egy kis szobát kaptam, de nekem tökéletesen megfelelt, nem is szerettem volna ennél nagyobbat. (: Amúgy sem töltöttünk sok időt a szállóba, csak napi 7-8 órát, amit szinte végig is aludtunk. Most is csak annyit időt kaptunk, hogy letegyük a holmink, gyorsan lemossuk magunkról „az út porát” és átöltözzünk.

A Nyírfa étterembe 19 óra körül értünk, ahol már régóta vártak minket a többiek. Pontosabban a város vezetősége, élén Jurij Ivanovics Gerzsov polgármesterrel, a radomskói polgármesterasszony és kísérői, a dél-afrikai testvérváros polgármestere és delegációjuk többi tagja, továbbá a helyi verseny zsűrije. A csodálatosan megterített asztal főjén az ukrán polgármester és első helyettese, Vaszilij Mihajlovics Fjodorov foglalt helyet, jobb oldalt a lengyel polgármesterasszony, bal oldalt Siket István, mellette pedig én kaptam helyet.

Mind az oroszoknál, mind az ukránoknál nagy hagyománya van a pohárköszöntőknek. Először is az összejövetel örömére ittunk, majd a barátságra és a reményteljes együttműködésre városaink között. Az ukránok ivás előtti ceremóniájához hozzátartozik a „Bugyma hej, bugyma hej, bugyma hej, hej, hej!” felkiáltás, a profibbak pedig a kupica vodkát, ill. konyakot a vízszintesen tartott kézfejükről isszák meg, és utána a levegőbe feldobva elegánsan elkapják a poharat, amit hamar újra töltenek. A 3., 7. és 18. tósztot a férfiak mindig a nők egészségére isszák, méghozzá az asztaltól felállva! ((: Aztán elérkeztünk a delegációk pohárköszöntőihez, de elég jól megbirkóztunk ezzel a feladattal. (: [1. számú feladat: pohárköszöntő tolmácsolása]

A vendéglátás pazar volt! Az asztal finomságoktól roskadozott, hogy csak párat említsek: „részeges medve” – sertésoldalas meggyből és egyéb erdei gyümölcsökből készült dzsemmel leöntve, főtt hal újhagymával, pirítós vörös ikrával, kis tányérokon paradicsom, uborkaszeletek, újhagyma, pástétomos uborka, sajtkrémmel töltött paradicsom, gyümölcsök: vékonyra szelt narancs, citrom, banán, egész ananász felcikkezve, desszertnek pedig eperkehely tejszínes öntettel. És természetesen az ásványvíz és gyümölcslé mellett a szeszes italok: a jó kis ukrán vodka, a voznesenski konyak: a Greenwich és a helyi desszertborok.

Az étkezés után következett a közös „mulatozás”, ahol az ukrán dalokat követően egy csárdást is szerettek volna betenni a mi örömünkre, így a DJ mellé szegődtem, és fülhallgatóval a fejemen jóformán végighallgattam a teljes Brahms CD-t, mire megleltem az 5. magyar táncot. (: Helyi idő szerint (+1 óra hozzánk képest) 23 óra felé visszavittek minket a szállodába.

Új kihívás: Ukrajna, Voznesenks

Sokan kérdezik, milyen előnyt jelenthet az orosz nyelvtudás napjainkban, lesz-e erre igény, biztosíthat-e munkalehetőséget. Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy nagyon jó választás volt az orosz, mivel jelenleg Magyarországon kevesen beszélik ezt a nyelvet, pláne a fiatalok körében. Viszont a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok várhatóan felerősödnek a keleti országokkal, így szükség lesz olyanokra, akik jól beszélnek ezen a nyelven.

Oroszországból hazatérve teli vagyok tervekkel és lelkesedéssel, hogy olyan munkát keressek, ahol tudom hasznosítani az angol és orosz nyelvtudásom. Még nem is kellett keresnem, amikor máris, hogy úgy mondjam, az ölembe pottyant egy nagyszerű lehetőség!

Otthonomnak, Makónak 12 testvérvárosa van, köztük a lengyelországi Radomsko, ahol 2003-ban volt szerencsém néhány napot eltölteni. Radomskónak van egy ukrán testvérvárosa, Voznesensk, akiknek ajánlották, hogy vegyék fel a kapcsolatot a mi városunkkal is. Erre sor is került írásban, és bár a városok vezetői találkoztak Radomskóban, több meghívás ellenére, még sem az ukrán, sem a magyar fél nem járt Makón, ill. Voznesenksben, egészen mostanáig!

Voznesenks Ukrajna déli részén, Mikolajovszkij megyében található, kb. 200 km-re Odesszától. A hivatalosan 38 ezer lakosú város jelentős ipari, történelmi és kulturális központnak számít a térségben. Idén ünnepelte alapításának 212. évfordulóját, melyet minden évben megünnepelnek egy háromnapos rendezvénysorozat keretében. A programok közt kiemelt szerepe van a Zöld Liget elnevezésű művészeti fesztiválnak. A versenyen gyerekek, fiatalok bizonyíthatják tehetségüket; első sorban voznesenski iskolások, de Ukrajna más részeiről is lehet nevezni.

Ez alkalomból hívtak meg Makóról egy háromfős delegációt, melyet a képviselőtestület tagjai alkottak: Orosné Spák Hedvig, Dr. Siket István és Lengyel István. A ukrán fél szeretett volna tolmácsot is biztosítani, de nem találtak, így nagyon megörültek, hogy végül a makóiakkal együtt egy fordító is érkezik, az én szerény személyemben. (: