Anya látogatása III. (Fanø)

Máj. 2. (szerda)

A teljes napot a kirándulás jegyében töltjük el. Délelőtt kisétálunk a közeli kikötőbe, ahonnan indul a komp a kb. 3 km távolságra lévő Fanø-szigetére. Utunk nem tart tovább negyedóránál, és máris a kis szigeten találjuk magunkat. A kikötő aprócska terén egy nagy oszlop álldogál, melynek tetején két porcelán kutya ül szimmetrikusan, és a tengert kémleli. Később sok helyen feltűnik a kutyapár, a boltok vitrinjéből és a házak ablakaiból néznek ránk. Mint később megtudom, a kutyák jelezték, hogy távol van-e a ház ura. Ha a családfő épp a tengeren volt, akár évekig is távol, akkor a kutyák a tenger felé fordultak. Amikor hazatért, akkor a ház belseje felé néztek a párkányról.

Nem rég ismertem meg Jens Bo-t, aki egy idősebb oktató az Aalborg Egyetemen és Fanø-ről származik. Őtőle tudom a kutyás történetet, mesélte, hogy az apja és a nagyapja is tengerészek voltak, az egész világot bejárták, mindketten 45-45 évet töltöttek a tengeren. A dánok nagyon büszkék viking gyökereikre, szívesen felemlegetik, és ez egyfajta magyarázatul is szolgálhat arra, ha valaki ezt a hivatást választja, vagyis tengerésznek áll.

Fanø Nordby nevű településére érkezik az ember a komppal, a város neve „északi várost” jelent, elárulom, hogy nem ez az egyetlen ilyen nevű község Dániában. Nordby utcái egy varázslatos világot tárnak elénk, a takaros kis házakat nád- és szalmafödelek fedik. Megkérdeztem Jens Bo-t, mi van akkor, ha kigyullad egy ilyen ház, azt mondta, hogy akkor már nem sokat lehet tenni, de igyekeznek az ilyen eseteket megelőzni, ezért be van tiltva a szemétégetés és a tűzijáték az ilyen helyeken.

Átsétálunk a sziget túlsó partjára, ami olyan 5 km távolságra esik, kies út mellett haladunk, majd megérkezünk a nyaralóreszortba, ami május elején meglehetően kihalt. Hosszú fehér homokfövenyt pillantunk meg, sehol egy árnyékos hely. Tény, hogy kiválóan alkalmas a kite-ozásra, de mi annyira nem találjuk érdekesnek a helyet. Hazaérve tapasztaljuk, hogy igencsak leégtünk, amit a dán tanárom, Aase azzal indokol, hogy Fanø homokos talajáról sokkal erősebben verődik vissza a napfény.

A kompra várva egy kis homokszigeten két heverésző fókát pillantunk meg, amiket Anya eleinte fatönköknek vél, de figyelmesen megnézve látszik, hogy mozgatják a fejük. A tengeri ragadozókról később bővebben is szólok.

Anya látogatása II. (Hjerting)

Ápr. 30. (hétfő)

Az Esbjerg-ben eltöltött első közös nap délelőttjén a környéken lévő szupermarketekbe megyünk el bevásárolni. Anya először próbálhatja ki az önkiszolgáló kasszázást. Ez az a rendszer, amikor egy automatához mész oda a bevásárlás után, magad húzod le a kiválasztott áruk kódját, és a gépnél is fizetsz. Én ezt sokkal jobban szeretem, mint amikor a kasszás dobálja az árukat a szalagra, nem győzöd őket elrakni, de már vedd is elő a pénztárcád, miközben mögötted kígyózik a sor. És mi van akkor, ha valami nem annyiba kerül, mint hitted? Az önkiszolgálónál még azt is tudod sztornózni.

Délután kibiciklizünk a tengerpartra, ahol a fehér férfiak szobra is található. A bicikliket ott hagyjuk, és gyalog indulunk el a part mentén. Az idővel szerencsénk van, langyos szellő fújdogál, és itt a késő délutáni órákban is magasan jár a nap. Egészen Hjerting-ig sétálunk, ahol a gazdag kis nyaralófalu pompás házait és kertjeit csodálhatjuk meg. Célunk a part menti kis kávézó, ahol isteni fagyit lehet kapni! Ezen a napon ennyi sportolunk: 20 perc biciklizés, 2X2 óra séta (oda és vissza), 20 perc biciklizés.

Máj. 1. (kedd)

Délelőtt a fürdőbe viszem el Anyát, ahol szinte mindent kipróbálunk. Először az élményfürdőbe megyünk, ahol a kanyarodó sodrást, a vízmasszázs padokat majd a "tengeri" hullámokat élvezzük. Egy kis úszás után evezünk, majd a gőzszaunába megyünk és végül a jaccuzi-ba is beülünk.

Ebéd után kicsit pihenünk, majd kitekerünk az egyetemhez, ahol az énekkaron nem tudunk részt venni, mivel azt hittem, hogy egy órával később kezdődik. Viszont ha már ott vagyunk, akkor az infóteremben megvesszük és kinyomtatjuk a vonatjegyeket és becsekkolunk Anyának a visszaútra.

Az iskolától nem messze található a nagy városi park és a szarvas-park. Egy nagy lekerített erdőben élnek a szarvasok és egy nagyobb rét is az ő rendelkezésükre áll. A barangolás közben megpillantjuk a csordát, amely nyugodtan hever a kerítések közti kis úton. Sajnos, megriadnak és nem engednek minket magukhoz közel, pedig vittünk nekik száraz spagettit, ami kedvelt csemegéjük. Egy darabig űzzük őket, de makacsul továbbvonulnak. Mint később Basia-tól megtudom, reggel érdemes kimenni őket etetni, akkor még annyira éhesek, hogy megrohamozzák a látogatókat, de délutánra már igencsak belaknak az elkapatott szarvasok.

Anya látogatása I. (Hamburg)

Most egy kicsit rendhagyó írás kerül be a blogba, mert ezúttal a terjedelemre való tekintettel kulcsszavakban írom le a hét eseményeit, egészen pontosan Anya látogatását.

Ápr. 28. (szombat)

Hajnali kelés, több óra vonatozás, majd érkezés a lübeck-i reptérre kora délután. Shuttle busszal be Hamburg központjába, ahol keressük a helyet, ahol Hamburg kártyát lehet vásárolni. „Nem érdemes tavalyi katalógusból tájékozódni, mert sem az ár, sem az időkeret nem aktuális.” Azért beruházunk egy csoportos jegyre másnapra. A poggyászmegőrző drága és macerás megoldásnak tűnik, így a kis utazótáskával és hátizsákkal nekivágunk az egyik legforgalmasabb utcának, ami idegölő. Ekkor úgy határozunk, hogy kimegyünk a kertvárosba, ahol a házigazdánk lakik. A központi állomáson még egy kis bénázás a jegyvásárló automatánál, ahol egy srác odajön kéregetni. A nyugalom akkor köszönt be, amikor megérkezünk a szállásra. A környéken felfedező útra indulunk, csodáljuk a meseszép kerteket, ízléses házakat, barangolunk a kis csalitos és teniszpályák között. Este házigazdáink és a 14 éves macska, Pine társaságában (aki az asztalon fekszik) palancsintázunk.

Ápr. 29. (vasárnap)

Idilli csöndre, madárcsicsergésre, a konyhából felszűrődő barokk zene dallamaira ébredünk, az ablak egy rétre néz, ahol egy nyúl szökdécsel át. Reggeli az udvaron, gyümölcssaláta yoghurttal leöntve, eperrel és gránátalma magokkal megszórva, pirítós házi dzsemmel és tea. Irány a belváros, Landsbrücken állomás. Sétálunk az Elba parton, a szomszédos úton maraton futók csoportja szalad. Megnézünk a modern kerületet, Hafen City-t, majd felszállunk az Olympia sétahajóra, ahonnan a kikötőt, a teherszállító hajókat, a konténeremelő hidakat vizsgáljuk. Hideg szél süvít a hajó fedélzetén. Metrómegállót keresünk, egy olyan úton haladunk, ahol egymást érik a sztriptíz bárok, szexshop-ok, körülöttünk maraton futók, bevándorlók, punk-ok. Megkeressük a parkot, curry wurst-ot eszünk sültkrumplival és Holstent iszunk. Visszamegyünk a kertvárosba a csomagokért, majd irány Hamburg Altona pályaudvar, ahonnan 5 óra vonatozás után megérkezünk Esbjergbe.

LEGO - játssz jól!

Ápr. 13-án a LEGO billundi központjába látogattunk el, amit a marketing tanárunk szervezett meg. Ez is egy olyan dolog, amit igazán szeretek itt Dániában, hogy ha érdeklődőek a diákok, akkor ingyen biztosítanak nekik lehetőségeket, hogy egyes helyekre eljussanak.

Aksel mesélt nekünk a LEGO történetéről, amiről Nektek is leírok néhány érdekességet. A vállalat idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. 1932-ben hozta létre Ole Kirk Kristiansen az üzletet, ami azóta is családi tulajdonban van. Kezdetben fajátékokat gyártottak, majd az Egyesült Királyságból vásárolt eszközökkel próbáltak mind újabb és újabb dolgokat gyártani. A kis LEGO kockákat nem ők találták ki, de mivel nem volt szabadalmaztatva, ezért ők továbbfejlesztették, hogy végre legyen egy olyan építőelem a gyerekek kezében, ami nem fog könnyedén szétesni, a felépített tornyok nem dőlnek le. Ezért kialakították a kis lyukakat a téglák alján, amelyek a clutch power-nek (nem tudom magyarul, „összeragasztó erő”???) köszönhetően egyedi és minőségi játékot jelentettek.

A vállalat a neve a „leg godt”, vagyis „játssz jól” kifejezés 2-2 kezdőbetűjéből ered, ami arra is utal, hogy a meghatározó mintát maguk a gyerekek adják, a cég küldetése „a jövő építészeinek inspirálása és képzése”. A LEGO jelszava pedig: „Det bedste er ikke for godt.” – Csak a legjobb lehet elég jó! Fontos célkitűzés a környezetvédelem is, 2020-ra az energiát kizárólag megújuló erőforrásokból fogják nyerni, amelyet szélmalmok építésével valósítanak meg.

Mielőtt azt hinnétek, hogy a LEGO sikere töretlen volt, érdemes kicsit a vállalati eredményességről is szólnom. 2003 és 2004 igen gyenge éveknek bizonyultak a vállalat történetében, egyértelművé vált, hogy elkerülhetetlen a váltás, ezért úgy döntöttek, hogy termékeiket összekapcsolják egy másik márkával, így kerültek a polcra a LEGO Star Wars játékok, később pedig a Harry Potter figurák. A Bionicle termékek, amik saját fejlesztésűek voltak, is kelendőnek bizonyultak. Ezek az ötletek csak átmeneti fellendülést hoztak, így 2005-ben a vállalat vezetősége úgy határozott, hogy munkafolyamatok 80%-át kiszervezik! A döntés helyességét az elmúlt nyereséges évek bizonyítják, és így vált lehetővé, hogy a Flextronics-szal együttműködve Magyarországon is gyárat nyissanak, nevezetesen Nyíregyházán, ahol kizárólag Duplo-t gyártanak.

Az előadóteremben nagy üveggömbökben LEGO építőelemek álltak az asztalon. Aksel elmondta, hogy minden tárgyalóban van ilyen, sőt az egyes termékek bevezetése előtt maguk a menedzserek is felépítik az új játékokat. Megkérdezte, mit gondolunk, vajon hány kombinációt lehet kirakni 6 darab hatlyukas kockából? Erősen gondolkoztam, hogy bemondom a végtelent… a helyes válasz persze így is felülmúlta becsléseinket, ugyanis kb. 950 MILLIÓ a lehetséges kombinációk száma!!!

Miután megkaptuk ebédre a szendvicseket, és magunk is kirakhattuk a kis repülőt, körbesétáltunk a gyártási területet, ami szintén érdekesnek bizonyult. Azt azért megjegyezném, hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak a gyártott termékek számát növelik, hanem a szükséges alkalmazottakét is csökkentik, ami jelenleg 11 ezer fő. A LEGO javára legyen mondva, hogy sok idős alkalmazottat foglalkoztatnak, sokan innen mennek nyugdíjba.

Zárszóként pedig köszönet a szüleimnek, amiért vettek nekünk LEGO játékokat, én is venni fogok a gyerekeimnek, hadd játszanak egy jót! (:

Kunstrunde Sydvestjylland

A hétvégén nagyon szép élményben volt részem. Az idei programajánló füzetben bukkantam rá a Kunstrunden Sydvestjylland nevű kezdeményezésre, melynek lényege, hogy helyi művészek megnyitják otthonuk, műhelyük kapuit az érdeklődők előtt. Három napon keresztül lehetett őket meglátogatni, természetesen ingyen. A kis térképemen bejelöltem a környéken megjelölt helyeket, majd útra keltem egymagam.

Mette Kristensen

A házát onnan ismertem fel már messziről, hogy kirakta a programot fémjelző logót egy molinón és egy plakátot is ragasztott az ajtóra. Ugyan sokat nem tudok dánul, de azt megértettem, hogy „az ajtó nyitva, gyere be”. Amikor beléptem, már láttam, hogy várakozásommal ellentétben nem egy festő műhelyébe érkeztem, hiszen vágósablonokat, bőröket és szőrméket pillantottam meg. A bábukon szőrmekabát és - pulóver, az asztalon párnák díszelegtek, egy állványról különböző színekben pompázó (bíbortól kezdve a királykéken át a fűzöldig) bőrök lógtak. Elsőre csodálkozva néztem a kabát alapanyagát, amely szürke volt rajta barna foltokkal, azt hittem, hogy mű, de kiderült, hogy a Gröndland közelében elejtett fókáktól származik. Mette Kristensen 12 évet élt a szigeten, ahol főleg kabátokat készített, de Dániába visszatérve inkább a táskák készítésére koncentrál (egy kis szütyőt 600 DKK-ért, kb. 24.000 HUF-ért meg is kaphat az ember). Kicsit sajnáltam a fókákat, de álszent dolog lent volna a megbotránkozás, hisz én is bőrkabátot és – kesztyűt viseltem, arról nem is beszélve, hogy Apa vadász. Szóval a grönlandiak vadásszák a tengeri ragadozókat proteinben gazdag húsukért és meleg szőrméjükért.

Holmberg Glas

Esbjergben 2. utam a Holmberg Glas üzletébe vezetett, ahol Elinnel ismerkedtem meg. Még évekkel ezelőtt sajátította el az üvegmegmunkálás mesterségét, majd férjét is megtanította rá, azóta együtt vezetik az üzletet. Főleg étkészleteket, dekorációs tárgyakat, ékszereket készítenek, akár egyedi megrendelés alapján is.

Nagyon kedves és érdeklődő volt irányomba is, kérdezgettem a munkájáról, és szívesen mesélt. Kihozott néhány üvegdarabot a műhelyből, és megmutatta, hogy milyen eszközzel hasítja ki azt a vonalat, ami mentén aztán könnyedén szétpattant az üveg, amihez szintén használ egy kis szorítót. Nekem is megengedte, hogy kipróbáljam, pedig az az üveg pont egy drágább fajta volt, amit inkább ékszerek készítéséhez használ.

Sólvá Gunnarsson Olsen

Vasárnap Hjerting felé vettem az irányt, ezúttal a tengerpart mentén vezető úton bicikliztem, ami szép látvány volt a délelőtti napsütésben. Kis térképem segítségével meg is találtam azt a házsort, ahol Sólvá háza áll. Ahogy megpillantottam a színes tájképeket a garázs téglafalán tudtam, hogy ezúttal festőhöz érkeztem. Az ajtón a „Komt ind” felirat áll, így beléptem, ahol egy kedves, ráncos arcú néni mosolygott rám. Sólvá a Feröer szigetekről származik, ami egy kis szigetcsoport Skócia partjaitól nem messze, és dán fennhatóság alá tartozik. Kb. 48 ezer ember él itt, saját nyelvük van és nemzeti focicsapatuk, gazdaságilag és politikailag nem függetlenek, érdekeiket az általuk a dán parlamentbe delegált néhány politikus képviseli.

Sólvá 1960-ban kezdett el festeni, főleg a Ferör szigetek tája és tengerpartja ihleti képeit, melyek szinte kivétel nélkül tájképek. Csodálatos otthonának minden szegletét az alkotásai díszítik, és szabadon be lehetett járni az egészet. Amit nagyon szeretek ebben az országban, az ez a fajta nyitottság és vendégszeretet, amitől már nem is érzi magát olyan idegennek a messziről érkező ember.

Jytte Jespersen

Szintén Hjertingben látogattam meg egy másik festőművészt. Jytte házába lépve egy kis lépcső vezetett az emeleten lévő műhelybe. Az ő képeit is a természet ihlette, a szabadban készíti el a vázlatokat, majd otthon festi meg az alkotásait, melyek dán termőföldeket, legelésző juhokat, vadlibákat, macskákat ábrázolnak.

A pince bezárt ajtaja mögül keserves nyávogás hallatszott ki, mesélte, hogy mindig két macskájuk volt, de pár hete elpusztult az öreg cicájuk, és a másik most nagyon magányos, ráadásul a látogatók miatt be is kellett zárnia. Remélem, miután elmentem, kiengedte.

Összességében nagyon szép élmény volt ez a hétvége, és ismét megerősített abban, hogy úgy fogom élvezni a még hátralévő hónapokat Dániában, ha minél gyakrabban kimozdulok. Ha épp nincs különösebb program, akkor is érdemes legalább a tengerpartra vagy egy közeli erdőbe elbiciklizni, mert ezt a fajta nyugalmat, ami erre a vidékre jellemző, kevés helyen találhatja meg az ember.

Jól kellene élni

Ezúttal olyasmiről írok, ami nem kapcsolódik szorosan a kinti életemhez, mégis foglalkoztat. Inkább magamnak írom ezt a bejegyzést, egyrészt mert úgysem kapok róla visszajelzést, másrészt azért, hogyha később visszaolvasom, akkor lássam, mit gondoltam ezekről ebben az életkoromban.

Az előbb megnéztem a Bárcsak (If Only) c. filmet. Nem feltétlen a romantikus-misztikus drámák a kedvenceim, és nem is mindig „esik jól” érzelmi szempontból ezekkel szembesülni, de kiválóan összecseng azzal a cikkel, amit ma olvastam, ami arról szól, mi az az öt dolog, amit az emberek a leggyakrabban megbánnak a halálos ágyukon. Mindkettő arról szól, hogy nem szabadna megvárni, amíg valami megváltoztathatatlan dolog ébreszt rá minket, hogy milyen értékek, elvek, szempontok szerint kellene élnünk az életünket, és hogyha eljön az idő, akkor megnyugvással nézzünk szembe a véggel, mert visszatekintve elmondhatjuk, olyan életet éltünk, amivel elégedettek vagyunk.

Vegyük sorra, mi is az öt dolog, amit megbánhatunk, amikor már túl késő lesz.

"Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem."

Azt hiszem, ebben jó úton haladok, mert többször meg mertem tenni a szükséges lépéseket az álmaim megvalósítása felé. Az is segítség volt ebben, hogy otthonról nem kellett cipelnem az elvárások terhét. A családom nem akart rám kényszeríteni szerepeket; útravalót kaptam, majd magam dönthettem el, hogy mihez kezdek azzal. Az is fontos, hogy a döntéseimet is támogatták, nem akartak lebeszélni azokról vagy meggyőzni másról.

Utólag bevallhatom, hogy ugyan éreztem egy kis szomorúságot, mégis felszabadító érzés volt, amikor kiléptem a cégtől és szakítottam az addigi rutinnal. Jó volt az érezni, hogy szabadon dönthetek, és ha tanulni és utazni akarok, akkor megtehetem, mert megtalálom az ehhez szükséges eszközöket.

"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat."

A cikk tanulsága szerint főként a férfiak bánták meg, hogy a munkájukba több időt fektettek, mint amennyit a családjukkal töltöttek. Természetesen nem tudhatjuk, hogy maguk választották a pénzhajtást, vagy rákényszerültek. Mégis azt mondom, hogy a pénz nem minden, én pár éve léptem túl azon a korlátomon, hogy a pénzért dolgozzak. Egyszerűen elengedtem olyan vágyakat, amik nem is az én vágyaim voltak, hanem amiket a magyar társadalom elvár. Nem kell ház/lakás, nem kell autó, nem kell sok ruha, cipő, táska, kiegészítő, nem kell menő laptop/telefon olyan áron, hogy megszakadjak a munkában. Ha lesz rá pénzem, majd megveszem, addig meg tökéletesen megvagyok ezek nélkül is. Amit igazán szerettem volna, arra sosem sajnáltam a pénzt: az utazásra, a jó könyvekre, az élményekre!

"Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet."

Ebben viszont fejlődnöm kell. Egyrészt ki kell mutatni a csalódottságot, az elkeseredettséget, a dühöt is, különben szó szerint felemészti az embert, megromlik az egészsége, az elfojtások gócokat generálnak. Nem azt mondom, hogy ezeket a külvilágra kell zúdítani, de mindenkinek magának kell megtalálnia a módját, hogyan oldja fel a belső feszültségeket (pl. sportolás, alkotás, lazítás, kibeszélés).

Másrészt a szeretetet is kell kellene mutatni. Ezt nem teszem meg elég gyakran. Nem mondom ki, ha szeretek valakit, nem ölelem meg, nem szorítom magamhoz. Őszintén szólva a rokonaim és a barátaim se teszik ezt, lehet, ez is magyar sajátosság. Ezen dolgoznom kell, bár még nem tudom, hogyan…

"Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."

Ezt a hibát azt hiszem, nem követem el. Időm, lehetőségeim és a viszonzás függvényében ápolom a kapcsolataimat. Lehet, hogy ez abból is ered, hogy nem voltak olyan párkapcsolataim, amik elvonták volna a figyelmemet a barátaimtól.

"Bárcsak boldogabb lettem volna."

A cikkből idézek most: „Sokan halálukig nem jöttek rá, hogy a boldogság megélése saját döntésük is. Szokásokat, magukkal hozott mintákat követtek, miközben élhettek volna kicsapongóbb életet is. Noha az előbbi kényelmesebbnek tűnhet, többet kapunk mi magunk is, ha több teret engedünk a lazaságnak, a felhőtlen nevetésnek.” Sok igazság van ebben, én nem vagyok 0-24 órában boldog, de nem is akarok az lenni, szeretek többféle érzést, hangulatot megélni, mert utána jobban értékelem a boldog időszakokat. Azért áltanosságban BOLDOG VAGYOK! (: