Litván boom!

Mivel is telhetne egy szombat délután, este? Én szeretem a nyugodt pihenős napokat, ami egy kis főzéssel, olvasgatással telik, de alapvetően nyitott vagyok más javaslatokra is. Basia szólt, hogy nála van egy litván barátnője, ha van kedvem, akkor csatlakozzak a csajos naphoz.

A csajos nap legfőbb elemei: főzés, szépítkezés és pletykálkodás! A lányok már elkészítették a spenótos lasagne-t és a Snickers sütit (ennek a receptjét meg kell szereznem, kb. olyan íze van mint ennek a csokinak és mogyoróvajjal készül, ami imádok!), én egy chilei merlot-val járultam hozzá a lakomához. Később megérkezett a másik litván lány, Ieva is, aztán kezdetét vette a készülődés, hiszen este Szent Patrik-napi buli! Hajmosás, hajbeszárítás, sminkelés (ennek része volt a lóhere rajz!), körömlakkozás. Őszinte leszek… ezek azok dolgok, amik engem szörnyen untatnak, ezért nem is szoktam velük többet foglalkozni a szükségesnél! Legyen az ember haja, bőre, keze ápolt – vagyis egészséges, hidratált és természetes! De hogy ezen felül még ilyenekkel szórakozzak, hogy tupírozzam a hajam, ráfújjak fél doboz lakkot, meg ha nem tetszik a körömlakk ragadása, akkor lemossam és újrafessem?! Ááá, ezek a dolgok annyira fárasztanak, mint a napozás és a ruha-, cipővásárlás, szóval egyáltalán nem törvényszerű, hogy minden nő élvezi ezeket a tevékenységeket.

Később átmentünk Ieva és Christian lakására, ahonnan a fiúk már elvonultak rugby meccset nézni. Felszerelkeztünk itallal és a lengyel ivós társasjátékkal, ami jelentősen fel tudja gyorsítani a lerészegedési folyamatot, mármint ha valakinek ez a célja. Szóval sok okot ad a játék az ivásra, pl. ha lány vagy, ha nyáron születtél, ha van fiútestvéred és a kedvencem, ha fekete zoknit viselsz! Litván habzó(!) vodkát ittunk, aminek a neve Boom. Maradjunk annyiban, hogy keverve fogyasztható. Azt mondta az egyik srác, hogy milyen jó vodka „illata” van, gondoltam is magamba, hátha neked a rovarirtó szag tetszik, akkor igyad tisztán! A minőségi vodkának nincs illata/szaga és íze sem, lásd pl. Smirnoff Black. Én már csak tudom, hisz Smirnoff brand passion tréningeket is tartottam. :D

Megérkeztek a fiúk heten, majd még betoppantak ketten, szóval megnőtt a társaság és a hangulat is fokozódott. Mi lányok áttértünk a „skinny bitch” nevű italra, ami vodkából, ásványvízből és lime-ból áll, ez már határozottan jobb volt, pláne mivel egy másik litván vodkával ittam. Fogyogatott is rendesen, közben kedélyesen beszélgettem a többiekkel zenéről, nyelvi különbségekről, multi-kulti élményekről. Jól éreztem magam és vártam, hogy majd bulizzunk a Dronning Louise-ban is, de egyszer csak éreztem, hogy jó vodkából is megárt a sok… Persze a lányok adtak jó tanácsot: „igyál vizet, ülj le pihengetni a kanapéra, vegyél példát az ír srácról, ő is alszik egy kicsit a buli előtt, hamarosan jobban leszel.” Valahogy nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy ezt kivárjam, ha már attól tartok, hogy nem leszek maximálisan vállalható, akkor inkább hazamegyek aludni. Ieva kicsit aggódott, hogy most elkísérjen-e, mondtam, hogy nem szükséges, majd megígértette velem, hogyha hazaérek, akkor írok. Így is tettem 23:25-kor, mert ugyan mivel is telhetne egy szombat éjszaka? :D

Búgócsiga üzemmód

Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy jelentősen sikerült lecsökkentenem azt az időmennyiséget, amit a szobámban ücsörögve töltök. Persze az is kellemesen tud telni, hisz azokkal a dolgokkal foglalkozhatok, amiket szeretek: olvasás, zenehallgatás, írás, no meg nézem az Éden Hotelt. Most látom magam előtt, amint Anish a fejét csóválja, Annamari pedig lelkesen bólogat, hisz vele tavaly még az évadzáró VIP-celeb party-n is megfordultunk (Kristóf után, őőő… akarom mondani a Mixben).

Into Eternity

Szerda reggel (márc. 7.) vettem észre, hogy aznap este dokumentum filmet vetítenek a Huset-ban. Őszintén szólva engem ritkán kötnek le az ilyen filmek, de Dominik nagy fanatikus (van, hogy napi nyolcat is megnéz), így megbeszéltük, hogy elnézünk. Elvégre mégis jobb, mint a négy fal közt, és hátha bővül a látóköröm. Így is lett, nagyon érdekes, bár tőlem távol álló témáról volt szó: a nukleáris hulladék megfelelő tárolásáról. Finnországban építtetik Onkalót, ahol az elkövetkező 100 évben fogják elzárni a nukleáris hulladékot olyan tankokban, amelyekben nem jelent veszélyt a környezetre. 500 méterrel a föld alatt húzódik az alagútrendszer, ahova 100.000 évig nem szabadna senkinek betennie a lábát. Az egy dolog, hogy a rendszert kidolgozták és üzemeltetik, de hogyan érhetik el, hogy az elkövetkező generációk távol maradjanak ettől a helytől? Onkalo olyan jelentőséggel bírhat majd az „utódainknak”, mint a ma is fennálló piramisok nekünk. 100.000 év… képesek vagyunk-e egyáltalán felmérni ezt az időt? Végül abban maradtunk Dominikkel, hogy azt se tudhatjuk biztosan, holnap mi lesz, kicsit elbizakodott ilyen hosszú időtávlatban gondolkozni és univerzális üzeneteket hagyni.

I Got You On Tape

Csütörtök estére (márc. 8.) már megvolt a jegyem az I Got You On Tape nevű dán indie rock zenekar koncertjére, amelyre a Tobakken-ben került sor. Mivel csak korlátozott számban lehetett ingyen regisztrálni, hamar elfogytak a jegyek, amiket a Studiebyen Esbjerg kínált, így most nem volt ismerősöm, akivel mehettem volna, de ez nem tartott vissza. Egyedül támasztottam az asztalt (ezúttal székeket nem raktak ki), és néztem az elő zenekar (valami country boys nevű formáció akusztikus előadását) pattanásos arcú tinédzser énekesét. Véleményem szerint egy zenekar sikerének egyik kulcsa, hogy jól nézzen ki az énekes, vagy a basszusgitáros, vagy legalább a dobos (lásd Amber Smith, ugye T.Anita?). :D Véget értek a szárnypróbálgatások, majd mellém lépett egy férfi, és kérdezett valamit dánul. "Jaaa… (még?) nem értem a nyelvet, jó, csak ide akarnak állni a barátjával, hogy le tudják rakni a sörüket, tőlem elférnek." Negyvenes éveikben járó helyi arcok voltak, jól elbeszélgettünk, sörre is meghívtak, és egyetértettünk abban, hogy a főzenekar igen jó zenét játszik!

One Of Us

Az énekkarról ismerem Kent-et, aki egy idősebb amerikai férfi és az egyetemen mesterképzést csinál. Pár hete osztogatott egy felhívást az énekkar női tagjainak, amin azoknak a számoknak a címe szerepelt, amiket a barátaival játszanak. Mondta, hogy össze szoktak jönni időnként zenélgetni, és szeretnének még női énekest. Így csatlakoztam hozzájuk péntek este (márc. 9.). Kent és Martin (ő egy ír pasi) gitároznak és vokáloznak, és egy velem egyidős dán lány, Line énekel, főleg country és blues balladákat, de amúgy nyitottak a repertoár bővítését illetően. Jól éreztem magam, oldott volt a légkör és hamar megtaláltuk a közös hangot. Linével hasonló a hangszínünk és a hangterjedelmünk, és mint kiderült, hasonló számokat is hallgatunk. Igazából mindig szerettem volna egy kis bandában énekelni, csak nem tudtam, hogy találjak rá lehetőséget, de végül a lehetőség talált meg engem. Az én kérésemre majd Joan Osborne számát is játsszuk, amiben azt kérdezi „What if God was one of us?”

Kocsmatúra

Az alábbiak a márc. 3-án rendezett kocsmatúra útvonalát, a helyekről alkotott véleményemet és az elfogyasztott italok fajtáját rögzítik.

1. Huset

Mind a tíz csapat, így a mienk (4) is innen indult 19.45 fele. Megismertük a csapatvezető párosunkat, akik ugyan nem mutatkoztak be, de egy-két utcán iszogatós játékot megszerveztek, és a haveri bandájuknak is biztosítottak ingyen italjegyeket.

Úgy tűnik, szakok szerint igyekeztek összeszervezni a 20-25 fős társaságokat, így sok új arcot nem fedeztem fel a csoporttársaim között. A Husetban nem kaptunk italt, csak karszalagot, ami alapján jogosultak lettünk a későbbi belépőkre és italokra.

2. Dronning Lousie

Kétségtelenül Esbjerg egyik legigényesebb és legstílusosabb szórakozóhelye, ahol II. Margit királynő életnagyságú festménye díszeleg a falon. A tánctéren aktuális slágerekre lehet ugrálni és a baráti társaságok viszonylag elszeparált helyekre tudnak leülni. A hely nívóját jól mutatja, hogy itt Absolut vodkát töltöttek a kicsi feles (negyedes?) műanyag pohárba. (Ált. 3 ital közül lehetett választani: sör, vodka + üdítő, rumkóla.)

3. Stalden

Erről a helyről már írtam, egy hangulatos sportkocsma, ahol lehet billiárdozni és meccset nézni. A kiszolgálás szintén jó volt, itt már Smirnoff red-ből keverték az ananász-vodkát. Táncolni nem tudtunk, de az egyik csoporttársammal jól eldiskuráltunk.

4. Havana

Egy újabb táncos szórakozóhely, ahol annyi füstöt fújnak a tánctérre, hogy csak egyméteres körzetben tudod kivenni a körülötted rángatózó alakokat. Itt is toltam egy Smirnoffot, de az ital hatását továbbra sem éreztem, ehh.

5. Industrien

Ez egy lepukkadt, szürke kocsma, amit néhány modern poszter dob fel. Nem akartak sok pénzt költeni a szomjas diákseregre, ezért csak egy pohár Carlsberget voltak hajlandók adni, nem esett jól, meg sem ittam. Kitaláltam, hogy mindenki dedikálja a csapattáblát, de egy idő után már annyira eluntuk itt magunkat a nagy ücsörgésben, hogy egységesen kiabáltunk: „innen menni akarunk!”. A csapatvezető leányzó még szívesen beszélgetett volna a haverjaival tíz percig, „de mi akkor is elmegyünk!” kiáltások közepette kivonultunk az utcára.

6. A-bar

Itt már jártam egyszer, nincs mit szépíteni a dolgon, ez egy tinidiszkó, ahol masszívan kering a hányásszag, ragad a táncparkett, és a zenei kínálat se a legjobb. A Smirnoff-narancs se lendít a helyzeten, jó képet kell vágni, és kész…

7. King George

Kicsi kocsma, a törzsvendégek a pultot támasztják. Így jegyezném meg azt a felháborító tényt, hogy Dániában a szórakozóhelyek üzemeltetői döntik el, hogy a hely dohányzó vagy nem-dohányzó. Itt ugyan nem volt nagy füst, de már elegem van abból, hogy a nem dohányosoknak kell tolerálni mások káros szenvedélyét! Az ital adott volt: egy kis kupica Fisk, ami vodkás-mentolos rövidital. Két italjegyet is szereztem, a várt hatást továbbra sem éreztem.

8. Antons Bierbar

Kocsmák között nálam ez lett a nyerő! Ez a hely legalább stílusos, bár itt is spóroltak, csak Redbullt kaptunk (a dekorációból ítélve, az a hely főszponzora). Attól még, hogy kis üvegpohárban és jéggel adják, a Redbull továbbra is csak az, ami: energiaital, kit akartak rászedni ezek? Unalmunkban „bad face” fotókat készítettünk, vagyis idióta fejeket vágtunk, fényképen megörökítettük és azokon röhögtünk.

9. Christian IX

Az utolsó állomásunk, és egyben egy kellemes meglepetés: egy újabb igényes, táncos szórakozóhely a főtéren! A korosztály 20-30-as, akik elegánsan járnak szórakozni, még a zene is jó volt! Ide még visszatérek! Még egy utolsó Smirnoff, de ez se lendít a helyzeten, közel 6 óra mászkálás után az ember már inkább fáradt, helyesbítek: én fáradt vagyok. Tervben volt még valami buli, de inkább hazabattyogtam, még jó, hogy a központban lakok, így minden közel van.

Összegezve az estét: sok új helyet megismertem, a kocsmatúra nagyon jó ötlet. Felelősségteljesen fogyasztottam alkoholt (volt cégem mottóját idézve), hiába akartam berúgni ingyen, ennyi piából nem lehet! (Lehet, mégiscsak ki kellett volna hoznom egy kis pálinkát…)

Emlékezetes vacsorák

Pénteki szabadnapomon (márc. 2.) egyszer csak rám írt Basia, hogy van-e kedvem csatlakozni hozzájuk, ugyanis többen együtt vacsoráznak a városban. Viszonylag nagy társaság gyűlt össze, szinte mindenki más nemzetiségű volt, ami most nevekkel le is írok, hogy később is emlékezzek rá: Basia (lengyel), Ieva (litván), Christian (dán-portugál), Thor és a húga (norvég), David (izlandi), Sam (angol) és Padraig (ír).

Az első helyen, az amerikai stílusú étteremben, a Bone’s-ban nem tudtak asztalt biztosítani csak max. 8 főig, így végül a Jensen’s Bøfhus-ban kötöttünk ki. Mivel nekem nem sokkal a vacsora előtt szóltak, pont előtte ettem, így annyira nem volt éhes, csak egy Queen’s Delight-ot kértem, ami gofri vanília fagyival, mogyoró darabkákkal és eperdzsemmel, és e mellé járt még egy café latte. A többiek befizettek az „amennyit bírsz, annyit eszel” menüre, ami sertés oldalas volt szósszal és némi körettel. Akkorák voltak az oldalasok kb. mint az alkarom, és hihetetlen volt látni, amint ezeket kézzel eszik a többiek és egymás után tüntetik el őket a tányérjukról. Minden fiú a végére megevett négy adag oldalast (a norvég lány volt az egyetlen a női brigádból, aki szintén erre a menüre nevezett be, ő „csak” három oldalast bírt megenni). Úgy éreztem magam, mintha visszarepültem volna az időben, és egy viking lakomán ülnék, de én csak döbbent szemlélője voltam az eseményeknek. A kiadós vacsora közben persze csúsztak le a korsó sörök, utána még fagyi, és David már majdhogy nem az asztalra csapott a végén, hogy hol a kávéja?!

Óhatatlanul is megjelent előttem a kép, hogy milyen lenne, ha majd egyszer egy tagbaszakadt emberem lenne, aki munkából hazaérve éhesen verné az asztalt: „Asszony, adj ennem! … Még kaját! … Hol a söröm?!” Hogy lehet egy ilyen férfit jóllakatni? Inkább gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot… Vacsora után még elmentünk egy késdobálóba, amihez nekem alapból se volt nagy kedvem, és olyan füst volt bent, hogy mondtam, köszönöm, de ebből én kérek. Én már úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, hogy milyen helyzeteket kell tolerálni a társaságba való beilleszkedés miatt. Ha egy adott szituáció feszélyez (pl. az elvárások, hogy szórakozóhelyen alkoholt igyon az ember), akkor egyszerűen fogom magam, és elmegyek.

Szombatra (márc. 3.) csajos programot szerveztünk. Kora du. találkoztunk Basiával és Ievával, és mivel szép napos idő volt, úgy döntöttünk, hogy elbiciklizünk egészen Hjerting-ig (összesen kétszer 7 km-et tettünk meg). Odafele pompás volt az idő, a nap a hátunkat érte, és még egy kis hátszelünk is volt. Sétálgattunk a parton és a mólón, majd egy kis fagyizóba mentünk, ahol olyan hatalmas fagyit kaptam, hogy végül nem bírtam megenni, ilyesmi még sose fordult elő velem! Kígyózó sorban álltak a dánok, és akkor mondta egy bácsi nevetve, hogy tudtuk-e hogy 15 és 17 óra között ingyen adják a fagyit (szezonnyitó akció)? Mi természetesen 15 óra előtt pár perccel vettünk a miénket, de azért nem bántam, mert én úgyis egy olyat szerettem volna, ami nem az ingyenes kategóriába tartozott.

Visszafele azonban már borús idő és szembe szél volt… sokszor inkább toltam a bicajt, és ha láttam valami megkapót, azt le is fényképeztem (lásd a naplementét a képen). Basia lakása felé tartva megálltunk egy szupermarketnél, hogy megvegyük a vacsorához a hozzávalókat. Hosszas ideig keresgéltük a kókusztejet, de némi segítséggel meglett, majd a kasszánál kérdeztem Basiát, hogy akkor otthon van csirkehús? (Tudtam, hogy curry-s csirkét szeretne készíteni.) "Nem nincs, de jó, hogy mondod!" Végül minden meglett, a vacsora pedig istenire sikerült! Ez nem csoda, hisz minden adott volt: jó hely, jó társaság, jó hangulat! (Ezt követte a kocsmatúra, erről egy másik bejegyzésben olvashattok.)

Kaleidoszkóp

Március első napja és egyben Maelle 21. szülinapja volt. Mondtam is neki, hogy a 21 az egyik szerencseszámom és biztos, hogy neki is szerencsét fog hozni. (: Végre az idő is jobbra fordult, remélhetőleg tartós lesz a melegebb időjárás. Mindenesetre jó előjel az új hónap kezdetén.

Őszintén szólva a francia lányokat kimondottan megkedveltem. Kedvesek, „csicsergősek”, kicsit szeleburdiak, de valahogy az ő nyitottságuk és kedvességük hitelesebbnek hat, mint a többiek részéről. Margaux persze nagy lázban égett, hogy lehetőleg minél több meglepetéssel kedveskedjen barátnőjének, így már előző du. rám bízott egy doboz sütit (na, kecskére a káposztát!), hogy tegyem be este Maelle konyhai szekrényébe. Nem ettem később belőle, meg Margaux engem is megkínált, kicsit röstelkedett is, mert az egyik fajta sütinek kicsit megégett az alja, így nagy gonddal válogatta nekem az égettebbeket, mint kóstolót. A meglepetés jól sikerült, tettem egy kis rajzot a dobozra (cookie monster), másnap Maelle nekem köszönte meg, és kérdezte, hogy ugye én voltam az elkövető? Mondtam, hogy csak a kézbesítő, más sütijével, akarom mondani tollával nem ékeskedünk.

Estére pedig Margaux azt találta ki, hogy rendezzünk pizza party-t a kollégium konyhájában. Ez igazán klassz és költséghatékony ötletnek bizonyult, hiszen a tésztát az olasz lány már hamarabb meggyúrta (még jó, hogy volt egy pizza szakértő a közelben, mert a tészta valóban finomra sikerült), nekünk csak feltétnek valót kellett vinni. A pizzákat olyan sorrendben osztottuk szét és ettük meg, ahogy kisültek, így kb. 7 félét kóstolhattunk. Nagy meglepetésemre a lengyelek és a koreaiak krumplit(!!!) is tesznek a pizzára, ezt nevezem én „szegényes” feltétnek. (Azzal persze nem „dicsekedtem”, hogy odahaza ananászt tesznek a hawaii pizzára, mert az is egy ehhez hasonló kulináris vétek lehet.)

Később előkerültek a desszertek, egy brownie-hoz hasonló csokis süti és mandulás torta. Maelle pedig egy üveg francia pezsgővel kedveskedett és hozott áfonyás puffancsokat, amiket az ő vidékén a pezsgőbe mártogatva fogyasztanak el. Tegnap tanultam egy hasznos francia kifejezést, ami ugyan a szótárban nem lelhető fel, de tegnapi állapotomat jól leírta: PATAPOUF. Annyit tesz, hogy szétdurranok, annyit zabáltam! :P

Én ajándékba egy kaleidoszkópot vettem, mivel új és más perspektívákat mutat meg, Maelle (mindkét képen mellette ülök) ezt a gondolatomat nagyon filozofikusnak találta… El is filozofálgattam arról, hogy én hol fogom tölteni a szülinapomat, ami 3 nappal a hazautazásom előtt lesz. Ha már kiderülnek a vizsgák időpontjai, azért megfontolom, hogy fél hónappal előrébb hozom a repülőjegyet (és ezzel megspórolom a júniusi lakbér felét is), mert a diákok többsége júniusra már elutazik, és nem biztos, hogy lesz kedvem egyedül lézengeni itt. Majd meglátjuk, addig mi alakul.