Modern Történeti Múzeum

A múzeum első termében az orosz állami jelképekkel ismerkedhet meg a látogató, amik egyszerre tükrözik a múltat és a jelent. Érdekesség, hogy a kétfejű sas volt az ország címerállata, amit 1917-ben a Petrográdi Albizottság küldöttei Makszim Gorkij vezetésével fogadtak el. A mai címerképet, nemzeti lobogót és az Orosz Föderáció himnuszát a jelenlegi elnök, Vlagyimir Putyin törvényesítette 2000. dec. 25-én.
A következőkben Oroszország 1856-1880-as évek közti politikatörténetéről van szó. Míg az európai országokban kiépültek a fejlődő demokráciák és a kapitalista gazdaságok, addig Oroszországban fenntartották a korlátlan bürokráciát, az államalapú társadalmi rendszert és a jobbágyságot. Folyamatosan gyengült pozíciója Európában és a Krími-háborúban is vereséget szenvedett. A kiállítás bemutatja az 1860-80-as évek különböző forradalmi csoportjait, azoknak vezetőit, akik igyekeztek az országot a radikális változások útjára irányítani.
Az 1880-as évektől a XX. sz. elejéig az ország fejlődött mind gazdasági, szociális és politikai szempontból. Jelentős népességnövekedés (a XIX. sz. közepétől a végére 74 millióról 128 millióra nőtt a lakosság száma), hirtelen gazdasági fejlődés, technológiai haladás, az ipari forradalom véghezvitele és felgyorsult városiasodás jellemezte ezt az időszakot. Bár ezeket a sikereket csak drága áron érték el: az életvitel drasztikusan megváltozott, milliók jutottak csődbe és számos parasztot kényszeríttetek arra, hogy elhagyja faluját és bérmunkásnak álljon.
A XIX. sz. második felének szociális, gazdasági és politikai reformjai döntő fontosságúak voltak Oroszország történelmi fejlődésében, ami felvirágoztatta a kulturális, tudományos életet is. Magas színvonalú volt az oktatás, érdemes megemlíteni Besztucev-Rumin történelemprofesszor nevét, aki lehetőséget ajánlott a nőknek, hogy továbbtanulhassanak az elemi után (az egyetemekre továbbra sem vettek fel nőket). A kiállítás nemcsak a „magas” művészetet mutatja be, hanem a népszerűt is: a fesztiválok hangulatát, a cirkuszok világát, megtekinthető például egy Petruska baba (az orosz Paprika Jancsi), aki az emberek hőse volt, az igazságtalanság ellen harcolt. (:
Az 1904-05 között zajló orosz-japán háború nagy veszteségekkel járt (400 ezer: halott, sebesült, rab), ami kedvezőtlenül hatott az ország gazdaságára, destabilizálta a társadalmat, és az 1905-07-es forradalom egyik előzményének is tekinthető.
A kiállítás bemutatja az 1905-07 közti legfontosabb forradalmi eseményeket, így például Majkovszkij „Január 9-e” c. festménye a „véres vasárnapot”, amikor a fegyveres erők tüzet nyitottak a békésen demonstrálókra. A tárlat bemutatja a közép- és jobboldali pártokat: az Alkotmányos Demokrata Pártot („Kadétok”) és az Október 17-e Pártot („Oktyábristák”). Történelmi kompozíció mesél a Romanov-ház (az orosz cárok utolsó dinasztiája) 1913-as 300. évfordulójáról.
A tárlat egy része Oroszország I. világháborúba lépéséről emlékezik meg (1914. aug.). „Az orosz katonák” c. felnagyított fénykép nagyon megindító. Az 1915-16-os katonai vereségek, a növekvő gazdasági és politikai krízis, a társadalmi stabilitás hiánya és az uralkodó családon belüli konfliktusok voltak a kiváltó tényezői az új forradalmi hullámnak.
Az ideiglenes kormány nem tudta kielégíteni az emberek igényeit, és a társadalmi szerkezet megújításának lehetősége elbukott. A Bolsevik Párt Lenin vezetésével kézzelfogható és népszerű intézkedéseket ajánlott: véget vet a háborúnak, földet ad a parasztoknak, lehetővé teszi a dolgozók számára az ipari szféra irányítását. A párt tekintélye és befolyása rohamosan megnőtt 1917 nyarán. A vörös csillag, a Bolsevik Párt legdramatikusabb forradalmi jelképe áll a kiállítás középpontjában.
A múzeum következő termei a polgárháború idejét (1918-22) mutatják be, az I. világháború utáni nemzetközi helyzetet, az idegen beavatkozást, a Vörös és az Önkéntes seregek létrehozását, a Vörös és Fehér Terror politikáját, a fegyveres akciókat, a Fehér Mozgalom leverését és a Komintern működését. Tombolt a polgárháború, ezért különleges intézkedéseket kellett hozni, hogy a központi ellenőrzést a gazdaság minden szférájába bevezethessék. Az 1921-29 közti időszak az Új Gazdasági Politika néven vált híressé. A NEP, amelyet 1921 tavaszán vezettek be a Bolsevikok - későbbi stratégiájukká vált - drasztikus intézkedéseket kínált a gazdasági válság leküzdésére. A NEP kezdetben pozitív eredményeket hozott, így például újjászervezték a belföldi piacot és fejlődött az agrár és az ipari szféra közti együttműködés is. Vlagyimir Lenin, az első szocialista állam megalkotójának halála a rendszer átalakulását is eredményezte.
Az 1930-as éveket Sztálin osztatlan hatalmának erősödése és az irányított tervgazdaság bevezetése jellemezte. Az első ötéves terv teljesítésével elérték, hogy a Szovjetunió gazdaságilag függetlenné váljon és a világ gazdasági termelésében a második helyet foglalja el. Több mint 9000 vállalat jött létre, amelyek többsége a nehéziparhoz tartozott. A mezőgazdaságot erőszakkal kollektivizálták, kiiktatták a kulákokat (gazdag, tehetős parasztok) és végleg stabilizálták a kolhozokat (a kollektivizálás alatt létrehozott termelőszövetkezetek). Ebben az időben a gyárak élmunkásait (Sztahanovisták) kitüntették. A sikeres gazdasági fejlődés lehetővé tette, hogy az országban erős hadiipar épüljön ki.
Az 1930-as évek az orosz politika- és társadalomtörténet legtragikusabb idejét jelentették. A tömeges elnyomás a társadalom összes rétegét érintette, minden állami szervezetet és magánvállalatot. Egyes kiállítási tárgyak szemléltetik, milyen volt az élete a gulágokba deportált elítélteknek. A társadalom új hősei a dolgozók, a kolhoznyikok, a pilóták és a sarkkutatók lettek.
A következő termek kiállítási tárgyai a Nagy Hazafias Háborút mutatják be, a szovjet nép diadalát a fasizmus felett, a Vörös Hadsereg győztes csatáit 1942-45 között, beleértve a Leningrádot körülvevő blokád áttörését, a sztálingrádi és kurszki csatát; Ukrajna, Belorusszia és az európai országok felszabadítását, a „berlini vihart” és a Japán feletti győzelmet. A kiállítás nem csak a háborús hősöknek állít emléket, megemlékezik a gazdasági támogatásról és a személyi állományról, a „házi frontról”, ami a sereg kimeríthetetlen remény- és bátorságforrása volt.
Kiemelik a Hitler-ellenes koalíciót, a szövetséges hatalmakkal való együttműködés és az összehangolt katonai akciók fontosságát. A II. világháborúban 27 millió szovjet adta az életét a győzelemért, az ország elvesztette nemzeti vagyonának egyharmadát. A kiállítás utolsó tárgyai mégis az ünneplésről szólnak, az 1945. jún. 24-én Moszkvában tartott Győzelmi parádéról.
Miután a Szovjetunió és a Szövetségesek legyőzték a náci Németországot és a harcias Japán, ők határozták meg a háború utáni világrendet. Az ország kidolgozta és véghez vitte a szovjet nukleáris tervet, amely mégis az USA nukleáris monopóliumával zárult le 1949-ben.
Sztálin halála után jelentős változások mentek végbe a Párt vezetőségében, az emberek különbözőképpen reagáltak a „a nép atyjának” halálára (1953-61 közti időszak).
1953. augusztusában meghirdették a mezőgazdasági reformot, ami az állam legfőbb prioritásává vált. Az agrárszféra és a használati cikkek termelésének fejlődése következtében megnőtt az emberek életszínvonala. A XXII. Kongresszus (1961) jóváhagyta a Párt Harmadik Programját, ami a kommunista rendszer elkövetkezendő 20 évben való kiépítéséről szólt. A kommunista Erkölcsi Kódex idézi fel, hogyan töltötte el az emberek lelkét a helyreállítás iránti lelkesedés és a remény.
A Szovjetunió külpolitikája kapcsán kiemelik Nyikita Hruscsov történelmi jelentőségű látogatását az Egyesült Államokba (1959), és szó van a világ kommunista nemzetközösségének konszolidálásáról és a különböző politikai berendezkedésű országok békés együttélésének alapelveiről.
A Szovjetunió jelentős eredményeket ért el az űrkutatás, a nukleáris technológia és repülőgép tervezés területén. A korszak legfontosabb tudományos-technikai előrelépése az volt, amikor 1957-ben fellőtték az űrbe az első mesterséges holdat, a Vosztokot. Bemutatják az első asztronauta, Jurij Gagarin kabátját és sapkáját és egy preparált kutyát szkafanderben. (:
Az ország kiemelkedő sikerei az űrkutatás területén megnövelték a közhangulatot és kedvező körülményeket teremtettek a kulturális fejlődésnek is. Az „enyhülés” a kulturális életben ellentmondásos volt és eléggé korlátozott. Míg Hruscsov külön engedélyével megjelenhetett Szolzsenyicin „Iván Deniszovics életének egy napja” c. könyve, addig Borisz Paszternákot keményen kritizálták, mivel ki merte adatni külföldön a „Doktor Zsivágót”. A Kis és Nagy Színház mellett kép új épült, a Kortárs 1957-ben nyílt meg, amit 1964-ben követett a Taganka dráma és komédiaszínház. Mindkettő hihetetlen népszerűségnek örvendett.
A kiállítás utolsó termei közül az egyik az 1964-85 közti időszakot mutatja be, a szocialista rendszer kiépítését és a növekvő krízishelyzetet. 1964-ben Leonyid Brezsnyevet választották meg a Szovjet Kommunista Párt központi bizottságának első titkárává. Ő lett az atyja a gazdasági reformnak, ami az ipari termelésben 50%-os növekedést eredményezett, kb. 1800 nagyvállalatot alapítottak, a mezőgazdasági termelés pedig 21%-kal nőtt meg. A „szocialista nemzetközösség” fontos politikai, gazdasági és katonai erővé vált.
Az éra elején jelentős változások mentek végbe a Szovjetunióban mind politikai, szociális és gazdasági értelemben, a reformok az 1985-ben megválasztott Mihail Gorbacsov nevéhez fűződnek. A korszak elnevezése, „peresztrojka” (átszervezés, átépítés), ami arra utal, hogyan tért át az ország az irányított gazdasági rendszerről a piacgazdaságra.
A tévéprogramokból („Látomás”, „Az ötödik kerék”), a rádióállomások műsoraiból („Moszkva hangja”, „Európa plusz”) és az újságokból („Az ötödik szeglet”) származó források azt bizonyítják, mennyire megnőtt a tömegmédia befolyásoló ereje.
Külpolitikájában az ország az „új politikai gondolkodásmódot” követte. A Szovjetunió első (és egyben utolsó) elnökét, Borisz Jelcint 1990-ben választották meg.
Az utolsó terem az 1992-2000 közti időszakról szól, az Orosz Föderációban zajló politikai és gazdasági reformok időszakáról, amelyeket az elnök, Jelcin és a miniszterelnök, Gajdár vezettek be 1991 októberében: az árakat liberalizálták, az állami vagyont magánosították és áttértek a szabad piacgazdálkodásra. Ez a politika „sokkterápia” néven vált ismertté.
1991. dec. 8-án Oroszország, Ukrajna és Belorusszia vezetői bejelentették a Szovjetunió megszűnését és a Független Államok Közösségének létrehozását.
A jelenlegi elnököt, Vlagyimir Putyint 2000-ben iktatták be tisztségébe.
A teremben helyt kap a sport és a kultúra is. Bemutatják a 2000. évi Sydney-ben tartott Olimpián részt vevő orosz csapat egyik nőtagjának felszerelését. A kortárs képek pedig a modern társadalom problémáira világítanak rá, a városisodott világban élő ember elszigeteltségére, magányára.

Mu-Múzeumban (:

Szombaton (03.03.) ismét múzeumban jártam. Ezúttal egy kisebb magyar csoporttal és három orosz lány társaságában, őket láthatjátok a képen is (balról jobbra): Ányja, Karina és Krisztina. Ők szintén a Puskin Intézetben tanulnak, és a mi nyelvóráinkra szoktak bejönni gyakorlatra. Olyan kedvesek voltak, hogy felajánlották, a hétvégén elvisznek minket várost nézni. Elég rossz idő volt, ezért a szabadtéri nézelődés helyett a múzeumlátogatás mellett döntöttünk.
A Modern Történeti Múzeum a Tverszkaja megállóhoz van közel. A kiállításról és a XIX-XX. századi orosz történelemről a következő bejegyzésemben fogok hosszan és részletesen írni (csak történelmet kedvelőknek ajánlom!). A tárlaton összegyűjtött angol nyelvű tájékoztatólapokból írom a beszámolómat, már majdnem kész, de egy kicsit még várnotok kell rá. (: Jó szokásomhoz híven megint gyorsabb tempóban jártam végig a termeket és egymagam. Csak a tanárnőmet hiányoltam magam mellől, aki a történelmet és az orosz nyelvet tanította nekem, vele sokkal érdekesebb lett volna. (:
A kultúrprogram után a közös vacsora mellett döntöttünk. Mivel a McDonalds’ tele volt (érdekesség, hogy Ororszországban nincs Burger King és Don Pepe, itt a Meki egyeduralkodó!), a Fridays’ pedig túl drágának bizonyult, a Mu-Muba mentünk. (: Ez egy étteremlánc, ami csakis Moszkvában található meg; házias ízei és elfogadható árai miatt igen népszerű. Azt hittem, a Mu-Mu csak fantázianév, de a logó egy aranyos boci, és az étteremben tehénfoltos székek és étkészlet van! Sztem Ti is odalennétek érte! ((:

Ahogy érzek…

Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien olvassátok a blogom, sokat jelent, hogy kapom ezeket a visszajelzéseket. (: Kicsit meglep, hogy mindenkinek az jön le, hogy mennyire jó itt nekem, mivel én sokszor nem így érzem… Ahogy Michelle Branch is énekli: „So lonely inside, so busy out there…” [Annyira magányos belül, annyira elfoglalt kívülről].
Nagyon hosszúnak érzem ezt a három hónapot (amiből két hét már el is telt (: ), de tudom, hogyha már rászántam magam, hogy ennyire messze elutazok, akkor legalább ilyen időtartamra éri meg kijönni. Minden azon múlik, hogy mennyire tudom ezt az időt kihasználni, ezért igyekszem heti 3-4 alkalommal kimozdulni, megnézni vmi nevezetességet (mert bőven van mit), megismerni vmennyire a várost, és nagyon-nagyon(!) sokat tanulni, a nyelvet első sorban, és az ország történelmét, kultúráját, szerepét a világgazdaságban. (:
Igazság szt. kicsit „antiszoc” lettem, a többiekkel ellentétben nagyon ritkán járok le a bárba. Ennek az az oka, hogy egyrészt nem tetszik, másrészt nem akarok ottani fogyasztásra költeni, harmadrészt pedig semmi kedvem ülni a tömény cigifüstben… Talán nem fordítok elég energiát az ismerkedésre, de nem tartom fontosnak, hogy sok barátot szerezzek itt, akiket aztán valószínűleg soha nem látok viszont, csak annál nehezebb lenne a búcsúzás.
Amikor otthon voltam, azt gondoltam, milyen jó, hogy eljöhetek; most meg már bánom, hogy nem otthon vagyok. ): Hisz mindenki ott van, akiket szeretek: a családom, a bátyám, a barátaim, a kutyám… Magyarországon meg van mindenem, a szerelmet meg nem itt akarom keresni, meg amúgy is, a médiasztárokat leszámítva egy metrószerelvényre jut egy jó pasi, és az is általában nem abban a vagonban van, amelyikben én. ((:
Végül megint egy dalrészlet, ezúttal Ákostól: „Csak kérdezed magad, hogy mire vagy jó?”. Úgy gondolom, ezért vagyok itt, hogy ezt megtudjam…

Keleti Népek Művészetének Múzeuma

Még mindig a keleti témánál maradva, ez a bejegyzésem egy múzeumról fog szólni, ahova csütörtökön (03.01.) vitték el a teljes magyar csoportot. A fárasztó utazás és két kísérőnk rövid eltűnése után (azt hitték a fiatal tanárnőcskék, hogy a kb. ötvenfős csoport gond nélkül követi őket…) el is döntöttem, hogy ez volt az utolsó(!) alkalom, hogy a teljes magyar csoporttal bárhova is elmentem, mert semmi kedvem ennyi emberhez alkalmazkodni!
A múzeum a Tvergovszikj bulváron található, nem messze a piros vonalon lévő Bibliotyéka Lenina megállótól, ill. a kék vonalon lévő – korábban már említett – Arbatszkaja metrómegállótól. Az állami múzeumot 1918-ban hozták létre, a FÁK országain belül egyedülállónak számít a keleti országok művészetét bemutató gyűjteményével.
A múzeum kollekciója állami alapítványok segítségével és magánszemélyek (pl. Sukin) felajánlásaiból gyűlt össze. Mikor 1919-ben megnyílt az első tárlat, még csak kínai, japán, indiai és iráni műtárgyakat tekinthettek meg a látogatók. Mára a gyűjtemény darabjainak száma 60 ezerre bővült, és bemutatja Közép-Ázsia, Kazahsztán, a Kaukázus népeinek, India, Srí-Lanka, Nepál, Kína, Korea, Japán, Tibet, Mongólia, Irán, Törökország, az arab országok (Irak, Szíria), Vietnam, Indonézia, Burma, Afrika (Guinea, Sierra-Leone) országainak kultúráját. Ezek közül a legbámulatosabb a kínai gyűjtemény, és nekem nagyon tetszettek a mongol kiállítási tárgyak is, a misztérikus maszkok és egy fantasztikus madár, Garuda rézszobra, ami úgy néz ki, mint vmi aljas kobold. ((:
Továbbá megtekinthető Nyikolaj Konsztantyinovics Roerich (XIX-XX. sz.) kollekciója; a művész képein a keleti tájakat örökítette meg, a hegyeket szinte térben látja az ember! Annyira megtetszett a stílusa; erős, kifejező színei, hogy úgy döntöttem, ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor veszek egy Roerich képet. (:

„Utazás” Keletre

Ahhoz, hogy az ember a Közel-Keleten érezze magát, nem kell messzire mennie, elég csak egy utcányira. (: Szerdán (02.28.) mikor megérkeztem az óráim után, Tuba megkérdezte, hogy van-e kedvem velük tartani a Mirage nevű étterembe. Mivel épp nem volt itthon kajám (aznapra terveztem a bevásárlást), benne voltam. (: Fél hat körül indultunk el Tubával, Simay-val és Balnuval, és hamar meg is találtuk a Mirage-t (ez francia eredetű szó, azt jelenti „délibáb”, mellesleg Nelli kutyáját is így hívják ((: ).
Inkább egy kávézó-bárszerű helyről van itt szó, a mennyezeten mintás szőnyegek, amelyekről hatalmas rojtok lógnak. A falra egy vízesés van festve, de ettől sztem még nem érzi úgy magát az ember, mintha egy oázisban lenne… A kiszolgálás módja is elég szokatlan volt, néhány perc ücsörgés után magunk mentünk el a menüért, és a főnökhöz aztán, hogy mit is szeretnénk fogyasztani, a lányok kebabot ettek, és pedig kipróbáltam a gyros helyi megfelelőjét, a saurmát (bővebben lásd a következő Orosz ételek rovatban (: ).
Pár órát töltöttünk itt, a lányok kávéztak és dohányoztak, mellesleg mindenki rajtam kívül a helyen… Sajnos, még mindig nem tudtam ehhez hozzászokni, hogy minden fiatal cigizik körülöttem, de ezen nem is lehet csodálkozni, hisz míg Magyarországon kb. 500 Ft egy doboz Pall Mall, itt ezt 130 Ft értékben megveheted! A dohányáruk és a vodka vmi hihetetlen olcsóak.
Később megérkezett Tuba ismerőse, Ahmed, aki már 6 éve dolgozik Oroszországban, egy török mechanikai cég közvetítőjeként. Az ő javaslatára átmentünk egy közeli helyre, a Bejrút kávézóba. Ez már sokkal jobban tetszett, nagyon szépen kialakították, valóban mintha egy keleti helyen üldögéltünk volna! És a különleges tea mellett még táncos lányok műsorát is élvezhettük. (: Sajnos, fényképezőgép nem volt nálunk, de hamarosan láthattok képeket a helyről, ugyanis hamarosan itt ünnepeljük Tuba és Balnu szülinapját, márc. 10-én este! (:

Magyar Kulturális Központ

Hétfőn (02.26.) a teljes létszámú magyar csoport közösen ellátogatott a moszkvai Magyar Kulturális Központba. Azt nem tudtuk, hogy pontosan mire megyünk, csak vmi svédasztalos állófogadásról szólt a fáma. (: Én nem nagyon bíztam ebben, ezért a többiekkel ellentétben nem korgó gyomorral indultam el.
Az út elég hosszú volt, kétszer is át kellett szállnunk, és a körgyűrűnél várakozni, de a tömeg folyamatosan és türelmesen haladt, így ez elviselhető volt. A kék vonalon lévő Arbatszkaja megállónál szálltunk le, onnan már gyalog mentünk. Útközben a Legfelső Bíróság épületét is láttam. (:
A Bunker Design kiállítás megnyitóján vettünk részt, és betekintést nyertünk Palotai Gábor Odüsszeia c. tipografikus regényébe (fekete alapon különböző vastagságú fehér vonalak és pontok). Kortárs művészet… hmmm…
Majd egy kis forralt borozás és egy orosz úrral folytatott rövid eszmecsere után beültem az est utolsó programjára, a koncertre. A szerzőn már az első percben is látszott, hogy elvont alak, de Bartók Béla és a Moszkvai Konzervatórium neve hallatán bíztam benne, hogy jó zenei élményben lesz részem. Az első szám, amit zongorán és hegedűn adtak elő tényleg jó volt, határozottan Bartók stílusára emlékeztetett. Őket egy vonósnégyes követte, akik a besötétített teremben, erdőben dúló vihart adhattak elő, időnként tapsoltak, kiabáltak és zümmögtek is, de utólag felértékelődött ez a szám, miután a harmadikat is meghallgattam… Még mindig sötétben két lány gyertyás előadását figyelhettük, amivel egy időben a művészúr palackbontást, ivást imitáló hangját, sivítását, állati hangjait és nyögését kellett hallgatnunk (részlet: „Lábhoz, lábhoz, cicc-cicc, vííí…” és mindez nagyon gyorsan és ütemesen – a szerző amúgy orosz, csak én értettem ki a Lábhoz szót), amit csak ritkán szakított hang a harsona, a hegedű hangja és az üstdobjáték. A végén azért megtapsoltuk, bár ez lehet, csak a befejezés miatti öröm jele volt. ((:

Orosz ételek 1.

Úgy döntöttem, ha már van szerencsém megkóstolni az itteni specialitásokat, akkor ezt Veletek is megosztom, arra az esetre, ha Ti is eljöttök Oroszországba, akkor mindképp kipróbáljátok ezeket! (:
Mindig háromféle dologról fogok Nektek beszámolni.
Szalat Afinszkij (салат Афинский): ez egy saláta, ami a következőkből áll: félkemény sajtdarabok, vékonyra szelt sárgarépa, néhány pritaminpaprika darabka, csiperkegomba szeletek, mák, és vmi masszás szósz, ami összetartja az egészet. Igazán finom, de tömény az íze, ezért én kenyérrel ettem. Gondolhatjátok, milyen laktató. (:
Száraz, cukrozott kenyér: ennek nincs külön orosz megfelelője a tudomásom szt. Én ilyet nem vettem, csak Tuba kínált meg vele. Elég kicsi kenyérszeleteket keményre pirítanak, a héja sötétre barnul, és az egészet beszórják kristálycukorral. Nekem nem igazán tetszett, nagyon száraz, és nincs különösebb íze.
Szirok (сырок): erről viszont annál jobbakat tudok írni. (: Először is azzal kezdem, hogy ez az elnevezés az orosz „szir” vagyis sajt szóból származik. Valójában viszont Túró Rudiról van szó! Igen, én is most jöttem rá, hogy ez a kiváló csemege nem(!) magyar „találmány”, nem bizony! A mi Rudinknál zsírosabb túróból készül a massza, amit étcsokival borítanak. Itt is a legváltozatosabb töltelékeket használják, pl. mogyoródarabkák, szamóca-, áfonyadzsem. A formája nem henger, hanem téglalap. (: Egy kis matek, hehe. Igen finom és laktató, a kalóriaértéke nagyon magas, ezért nem szabad túlzásba vinni a fogyasztását, annak ellenére, hogy a 40 grammos kiszerelést csupán 3-5 rubelért (= 24-40 Ft!!!) árulják… Nagy a kísértés. ((: